Miért van az, hogy ami jó történik velünk, és amiért csak hálát adhatnánk az életünkben, azt természetesnek vesszük és csak a problémákkal bajlódunk sokszor?

Mert a vàgyat bàrmire a hiányszüli

Koejjo, 2785.

Ilyen az emberi természet.

Én egyébként nem vagyok elégedetlen.

Már volt pár alkalom mikor otthagyhattam volna a fogam. Az hogy még élhetek csak ráadás.

Mert ők ki-be járkálnak a komfortzónájukba, így marad viszonyítási alapjuk. Egy tál meleg rízs nyilván értékesebb neki az órák hosszszat hidegben meditálás/kuporgás után, mint nekünk a meccsnézés/wellness vagy paprikáscsirke után. El vagyunk kényelmesedve.

32/f

Én inkább azt látom, hogy ez a boldogtalan, örökösen elégedetlen emberekre jellemző.

Vannak az ismerőseim közt olyan emberek is, akiket pozitív példának látok, képesek értékelni a mindennapi örömöket. Személy szerint a családomtól is jó mintát kaptam, többnyire rám is ez jellemző, hogy hálásan viszonyulok, ha valami jó történik, bár vannak olyan időszakaim is, amikor eluralkodik rajtam a depi és olyankor a negatív dolgokra figyelek.

Szerintem ez emberfüggő, és nem mindenkire igaz, pláne nem mindig, minden helyzetben. Lehet, hogy azért bajlódsz a problémákkal, mert rossz időszakban vagy, de ez még változhat. Vagy nem.

# 5 Szerintem nem kellenek föltétlenül ilyen rituálék ahhoz, hogy az ember kilépjen a komfort zónájából.

Bármilyen kultúrában lehet olyan életmódot folytatni, hogy az ember ne kényelmesedjen el annyira, vagy nyitott legyen valami szokatlanra és újra.

Wass Albert szavaival élve: "Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen."

Továbbá: "Dr. Rick Hanson idegtudós szerint agyunk azért van „rosszul huzalozva”, mert tépőzárként tapad a negatívhoz és teflonként taszítja a jó gondolatokat. Ez a negatív irányú elfogultság többek között azt jelenti, hogy sokkal inkább tanulunk a fájdalomból, mint az örömből; az erős ellenszenv gyorsabban alakul ki, mint az erős rokonszenv; sőt kutatások bizonyítják, hogy egy tartós párkapcsolatban öt pozitív dolog kell egy negatív dolog semlegesítéséhez, ami érthető is, ha belegondolunk, hogy milyen könnyű elveszíteni valakinek a bizalmát, és mennyire nehéz visszaszerezni azt.

Embertársainkkal kapcsolatban tehát jobban emlékszünk a rosszra, mint a jóra; éppen emiatt uralják a negatív reklámok a politikai kampányokat. Ezzel szemben a legtöbb kellemes esemény – hacsak nem rendkívüli vagy újszerű – csak kismértékben vagy egyáltalán nem gyakorol tartós hatást az agy implicit memóriarendszereire. Egyrészt hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a jó dolgokat, mert azzal vagyunk elfoglalva, hogy problémákat oldjunk meg, vagy olyasmi után kutassunk, ami aggodalomra adhat okot. Másrészt, amikor mégis felismerünk egy pozitív eseményt, csak ritkán lesz belőle tartós pozitív élmény. Mindezt pedig az őseinknek köszönhetjük, akiknek a túlélését szolgálta az az attitűd, hogy állandóan a fenyegető forrásokat fürkészték..."

[link]