Más is érzett már így?

Buta vagy. Önértékelési gondjaid vannak.

Kezd el becsülni magad , mert nem.lesz rz így jó. Ha jól fogod érezni magad a bőrödben biztos vagyok benne megváltozik ez az érzés.

Olyan párt keress magadnak aki hasonló életet él. Pl ha te nem vagy az a kimozdulós akkor ilyen társat keress és mondd is el neki az elején. Így tudni fogja mire számítson. Valószínű eddig nem találkoztál hozzádillővel. Vagy túl magasra raktad a lécet olyan akartál lenni amilyen nem vagy.

Barátkozz meg önmagaddal szerintem :)

"Egyik este Churchill és felesége elhatározta, hogy tesznek egy sétát Londonban. Ahogyan haladtak az utcákon, egyszer egy utcaseprő odalépett hozzájuk, de nem a miniszterelnököt szólította meg, hanem annak feleségét.

Clementine és az utcaseprő pár percig, jókedvűen beszélgetett. Azután Churchill kíváncsian érdeklődött, hogy miről esett szó kettejük között. A nő azt felelte, hogy ebbe a férfiba volt szerelmes fiatal lány korába.

– Látod, drágám! Milyen jól tetted, hogy nem hozzá mentél feleségül, hiszen most egy utcaseprő lenne a férjed.

Clementine szigorúan Churchillre nézett, majd így válaszolt.

– Nem, édesem. Ha hozzá mentem volna feleségül, akkor belőle lett volna miniszterelnök!"

(Ha nem lenne világos, te vagy az utcaseprő.)

Nagyon érdekes kérdést tettél fel. Neked legalább voltak randijaid a neked tetsző lányokkal, és még fiatalabb is vagy nálam. Bár tudom, hogy ez nem vigasztal.

Én, akinek tudom a nevét és nem korlátozza a tevékenységét meg az adatait a Facebookon nem ismerősök számára, én is rájuk szoktam néha keresni. Akinél látom, hogy párja van, bennem is átsuhannak ilyen érzések.

Viszont én nem nyugtázom ezt ennyivel, hanem arra is gondolok, hogy bárcsak elhagynák őket. Érdekes, hogy milyen érzéseket, indulatokat vált ki ez az emberből, pedig én ezekkel a lányokkal nagyrészt még csak nem is beszélgettem.