A házasság nem más, mint egy megalkuvás?

Ha te ezt így látod, akkor ne házasodj, és ne vállalj gyereket! Főleg utóbbi, mert válni lehet, de a gyerek marad.

Ilyen felfogással szerintem ismerkedni is felesleges.

A család az nem két felnőtt, akik utálják egymást, csak nincs pénz válni, meg pár gyerek, akiket lelki nyomorékká tesz az otthoni légkör.

"Érdemes várni mégis csak a közel tökéletesre, vagy meg kell elégedni a kisebbik rosszal?"

Honnan veszed, hogy akik házasodnak, nem érzik úgy, hogy megtalálták azt a (közel) tökéleteset?

Van aki így csinálja, igen. De azért jobb esetben az ember szerelemből házasodik. Az a szerelem annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy mindketten abban az élethelyzetben vannak már, amikor idejét érzik a megállapodásnak, ráadásul valószínű a személyiségük is passzol. És mivel szerelmes, ugyanúgy, mint korábban, nem nehéz elviselni a másikat, és szinte tökéletesnek látja és nem azt érzi, hogy lejjebb adta, hanem azt, hogy hazaért. Máshogy nem szabadna házasodni. Utána jön persze a kijózanodás, de többnyire a kötődés megmarad és nagyon erős és még akkor sem csak arról van szó, hogy macera a válás. Ahány kapcsolat, annyi féle indok azt együtt maradásra. Van, amikor a gyerekek miatt, van amikor anyagiak miatt és van, amikor azért, mert tényleg szeretik egymást.

Ha az ember azt érzi, amit te írsz, akkor tilos házasodni és gyereket vállalni. Az csak beletörődés és lejjebb adás, mert kell a szex és könnyebb állni a rezsit és sorolhatnám. Abból nem lesz boldogság. Én nem vagyok túl optimista, nem is hiszem, hogy életem legnagyobb szerelméhez mentem volna férjhez, de szerelemből tettem és leírhatatlanul boldog voltam és meg volt a hazaértem érzés, az őrületes szex, rózsaszín köd, meg minden. Ezek olyan hosszú időre össze tudnak kötni és olyan dolgokat át tudtok vészelni együtt, hogy amikor 10-20 év múlva tényleg vége, nem is érted, hogyan bírtad ki úgy, hogy nem rabságnak élted meg. Örök szerelemben nem hiszek és azt gondolom, van egy pont, amikor már az érdekek és a megszokás tart egybe, de ez sem törvényszerű. Azért, mert én nem éltem át, még lehet olyan, hogy 2 ember annyira passzol, hogy az kitart életük végéig.

Azt látom, hogy sokan esnek abba a hibába, hogy külsőre keres közel tökéletest, és igencsak leadja az igényeit a belsőre vonatkozóan. Utána sír, hogy a házassága pokoli. Férfiak esetében különösen igaz, mivel a közel tökéletes külsőt megviseli a terhesség és a szoptatás, és nem marad a párjában semmi vonzó, se kívül, se belül.

Olyat viszont többet is ismerek, aki a belsőt illetően nem köt kompromisszumot, de azért, mert a külső nem tökéletes, még ad esélyt. Ez viszont nem azt jelenti, hogy csúnyának tartja, és nem vonzódik!

Idővel sokan rájönnek, hogy mi fontos és mi felesleges, és aszerint alakítják a saját elvárásaikat.

Régebben teljes mértékben az volt. Viszont a mostani fiataloknál én már azt látom, hogy teljesen szerelmi alapon megy a házasság. Egyrészt már kicsit sem ciki válni, tehát kb 0 biztonságérzetet ad, ha valaki házas. Nem nagyon jelent már kötöttséget. Szerintem akik manapság összeházasodnak a fiatalok közül ők már valóban azért teszik, mert szeretik egymást. Szerintem ez a mai világ legnagyobb eredménye.

Másrészt a házasság amúgy is egy elavult vagyonközösség. Régebben csak ez motiválta. Végre elértünk egy olyan korszakba, ahol ez nem számít, ahol a lényeg a szerelem. Ezerszer többre értékelem a mai fiatalok házasságait.

nincs olyan, hogy tökéletes. felejtsd el.

egészen pontosan van, csak az a baj, hogy te sem vagy állandó, ő sem az, annak az esélye pedig, hogy egyformán, egymáshoz változtok gyakorlatilag nulla.

ha megtalálod a tökéleteset, akkor az később már nem lesz az. mert ilyen az élet.

olyat keress, akiben látod a potenciált. aki nem tökéletes, lehetne az.

aztán vagy bejön, vagy nem.