Válás gyerekek és stabil egzisztencia mellett mielőtt, vagy miután viszony jön létre egy harmadikkal? Tapasztalatok? (tovább lenn)

Kifejtem:

Mindig mindenki azt mondja, hogy a tisztességes dolog, hogy ha megromlott egy házasság, még azelőtt vállald fel, hogy vége, mielőtt kapcsolatba kerülnél egy másik férfival/nővel. Amivel erkölcsileg abszolút egyetértek, és ha én kerülnék ilyen helyzetbe, én is azt szeretném, ha a másik fair lenne velem szemben, és nem csalna meg.

De a való életben reális ez? Nem kerültem még ilyen helyzetbe, csak beleképzeltem magam a szituációba: van egy abszolút kihűlt és minden intimitást nélkülöző házasságom, ami amúgy materiálisan jól működik. Úgy értem, hogy jól manageljük az életünk, elélünk egymás mellett, nyilván azért még szeretjük a másikat, elvagyunk állandó veszekedés és konfliktus nélkül, van X csodás gyerekünk, akiknek együtt tök jól megteremtjük az anyagi és általános stabil hátteret. De boldogtalan vagyok, mert hiányzik a szerelem, az intimitás, az igazi szeretet, egy olyan ember, aki mellett tényleg felszabadult és őszinte lehetek érzelmi biztonságban. És egyszer találkozom valakivel, akit közhelyesen nagy őnek nevezhetnék: akivel megvan a kémia, aki mellett felszabadult vagyok, aki mellett fel merem vállalni a legrosszabb és legjobb oldalamat is, és mégsem vet meg érte. Érti a humorom, még a veszekedések és összeszólalkozások is viccelődős kibékülésbe mennek át, aki mellett úgy érzem, hogy hazaértem. Ilyen szituációban nyilván nagyon szeretnék ezzel a másik emberrel lenni, ha látom benne a hosszútávú potenciált. Csakhogy addig nem tudok igazán közel kerülni hozzá, amíg mind lelkileg, mind szexuálisan meg nem nyíltam előtte. Mert mi van, ha csak fellángolás/ha szex terén mégsem vagyunk egy hullámhosszon/ha tévedés? Nyilván nem fogok kilépni a gondosan felépített, sok éves, alapvetően harmonikus, biztonságot adó családi hátteremből, még akkor sem, ha nem érzem boldognak magam. Hiszen azt nem mondhatom, hogy olyan rossz lenne: a harmónia adott, nem vagyok egyedül, a gyerekeimet imádom, nem szedjük szét egymást, elélünk egymás mellett.

Na nem lenne ez a harmadik személy, valószínűleg nem is boncolgatnám a válást (egyelőre),

Volt, agy tudtok olyat, aki egy ilyen házasságból kilépett a bizonytalanba, anélkül, hogy biztos lett volna abban, hogy valaki várni fogja ezek után?

A kérdést azért teszem fel, mert bár én nem vagyok ilyen helyzetben, én vagyok egy harmadik egy másik életében. És nem, nem volt semmi. Pont azért, mert alapvetően én is mindig azt tartottam, hogy a megcsalás undorító, és sajnálnám azt, a másik házastársát. Ezért sokáig meg is tartottam a 3 méter távolságot az illetőtől, habár valahogy mindig visszatalálunk egymáshoz annak ellenére, hogy hol ő, hol én próbálom leépíteni a kapcsolatot. Úgy látszik, hogy igazán egyikünk sem akarja. Eltöltöttünk az elmúlt lassan 2 év alatt elég sok időt másokkal és kettesben is, ha együtt vagyunk, úgy elmegy az idő, hogy észre sem vesszük, és aztán ha szétválunk, csak űrt hagy maga után. De a nagy vonzalom és sok flört ellenére nem bátorítottam arra, hogy rám mozduljon, illetve én sem tettem ezt. Nem szokott közvetlenül panaszkodni a házasságáról, leginkább szóba sem kerül maga a tény, hogy nős. De ismerem már jó ideje, és tudom, hogy a legfőbb oka, hogy otthon van, az a stabilitás (anyagilag is) illetve a kis gyerekei.

Egyre inkább biztosabb vagyok abban is, hogy ha nem lépünk előre, esély sincs rá, hogy elváljon. Nyilván úgy sem lenne rá garancia, ha lépnénk. Lehet, hogy kicseszett nagyot hoppannék. Bár így, hogy erre valamelyest számítok is, talán nem akkorát, hogy ne tudjak utána felkelni a padlóról. Viszont hiába próbálom elfelejteni, hiába próbáltam másokkal kapcsolatot, egyszerűen nem tudom kizárni a fejemből. Volt valaki hasonló szituációban? MI lett a vége?