Válás?! Vagy ne?! Többi lent

Nem váltam el , nem is vagyok házas, de én biztos akkor tenném, amikor már látom a másikon, hogy semmi hajlandósága nincs a változtatásra, megoldásra. Ilyenben viszont már volt részem. Exemmel nem mentek jól a dolgok. Én próbáltam megbeszélni vele, de egyik fülén be, a másikon ki. Meg sem hallgatott. Annyi volt a válasza, hogy neki így jó. (pedig tudta, hogy nekem nagyon nem jó.)

Szerintem a szerelem/szeretet ott kezdődik, hogy azt akarom, hogy a másiknak is jó legyen, nem?

Itt mondtam ki a végszót.

24/n

mihelyst megtudja szervezni az ember magának az életét a párja nélkül, akár ha már ezt fejben, tervekben el tudja képzelni, akkor tud elválni.

De amíg a párunknál tovább nem látunk, mert ő az élet, addig nem megy.

én 2 éve akarom befejezni jelenleg.

és konkrétan válaszolva:

- akkor tudtam meghozni a döntést, amikor a fájdalomtól már nem tudtam sírni, mert már a milliomodik alkalomkor már valahogy átláttam, hogy ő mit érez, amikor megbánt, hogy mennyire reálisan, meg logikával néz ránk és érzelmei, empátia, vagy hogy neki fájna, amit a társával tesz ááá ki van zárva, olyan nincs.

Tehát első pofontól bőg az ember, a többitől kikészül és szenved, de aztán azt látja, hogy igazságtalan, hogy ezt nem érdemelte meg, jön a harag, hogy ezt nem teheteik meg vele, ez önvédelmi mechanizmus.

-azt hiszem 2 év után mondtam ki. először(ráadásul életemben először - és nem voltam bizonytalan, a leghatározottabban akartam a végét) és akkor volt először az, hogy visszafogott magából. Addig soha. Mindent megengedett magának.

Kibékültünk. és mihelyst megint "a markában voltam" tisztelet sehol, meg sorolhatnám, kezdődött minden előlről.

Szóval addig nem mondja ki az ember, míg nem biztos benne.

Kivéve ha ezzel zsarolni akarják a másikat, amikor a másikon látják, hogy szerelmes oda-vissza. De ez más eset.

Én 1,5 év után döntöttem, kb mint az előttem szóló. Volt, hogy szóba került, de nem az én részemről, hanem az övéről, ő volt az aki fenyegetőzött,én sosem, pedig én úgy éreztem mindent megtettem neki, mégsem volt jó, mert vissza mertem beszélni. Kb 1 hónapja, hogy megmondtam már nem érzek iránta semmit, de szó szerint semmit, elegem van, azóta olyan mint a kis angyal, mindenben a kívánságomat lesi, de én már nem tudom közel engedni, ő meg nem adja fel... Most nagyon sz@r helyzet van, mindenki elvárja, hogy adjak még egy esélyt, de az már részemről nincs. Néha bennem is van félelem, bizonytalanság, akkor szoktam a rossz dolgokra gondolni, hogy átlendüljek rajta. Jövő hétre van időpontom egy ügyvédnél... nagyon nehéz feladni az egész életed, mindazt amiért eddig küzdöttél...

Sok sikert, és bölcs döntést!