Hogy történt a válásotok? Utána, hogy búcsúzkodtatok el? Hogy volt?

Ha magára a perre gondolsz, akkor aznap megjelentünk ott, a helyszínen kicsivel előbb találkoztunk, majd együtt mentünk a bíróságra. A per kb 30 perc volt, egy tanu is igazolta, hogy véglegesen és helyrehozhatatlanul megromlott a kapcsolatunk. Utána kijöttünk, elbúcsúztunk és mindenki ment a dolgára.

Annyi furcsa volt, hogy a volt férjem a válóper előtt, mikor beszélgettünk, kicsit olyan kortázsbeszédfélét kezdett nyomni és ő mennyire tisztel és soha sem akart megbántani.

Normálisan váltunk el (már amennyire lehet), vagyonon megegyeztünk, gyerek nem volt.

Mi előző este együtt voltunk, mivel hazahozta a gyerekeket. Leültünk beszélgetni négyesben, még egyszer megnyugtattuk a gyerekeket, hogy ugyanúgy szeretjük őket, számíthatnak ránk, sajnáljuk hogy így történt, de igyekszünk a lehető legjobban kihozni a helyzetből, stb.. Amit váláskor "kötelező" előadni, bár mi komolyan is gondoltuk. Mikor kikísértem megállt és azt mondta minden szavát komolyan gondolta. Én pedig mondtam hogy én is. Ehhez tartjuk magunkat azóta is. Ez volt az fél perc, amit búcsúzkodásnak lehet nevezni.

Maga a válás nem volt hosszú, mindenben meg tudtunk egyezni.

azt gondolom hogy miképp zajlik le a válás két ember között az főleg azon múlik hogyan éltek együtt. Ha csak szimplán rádöbbennek hogy meghalt bennük az egymás iránti vágy és azért válnak el, mert őszinték egymással akkor egy normális válás történhet

De ha az egyik orángután volt e kapcsolatban-- akkor nem garantált a sima elválunk szokás.

Annak idején én egy orángutánhoz kötöttem az életemet akitől nem volt elég elköltöznöm, mert minden albérlethez utánam jött és rúgta az ajtót, és haza vonszolt-- igy engem is kirúgtak a gyerekemmel az albérletből.

amikor pedig elköltöztem az ország másik felébe és utánam jött, addigra egy jó erős párt kerítettem aki megvédett ezzel az állattal szemben.

De amikor a válóperünk volt és mocskolódott is alaptalanul, a tárgyalás után még ott az épületben végig vertem a folyóson bemenekült egy terembe, ahol összetörtem rajta székeket és asztalt, levertem rajta azt a sok erőszakot, amit elszenvedtem mellette még 7 hónapos terhesen is. Nem is mentem el több tárgyalásra inkább vállaltam, hogy az én hibámból mondják ki a válást hogy én nem szerettem, mint hogy még egyszer az életben összetalálkozzak azzal a gazemberrel, mert az hétszentség, hogy még a végén a börtönbe kerültem volna.

De a párom se engedte miután meglátta a bíróságról kimenekülő mindenhol vérző szemétládát, aki csak annyit mondott a mostani férjemnek; Soha ne üsd meg a Vikit, mert akkor elveszíted és akkor még őrülhetsz ha úgy megúszod, mint én.

S való igaz a félelemben és veréseket elszenvedve a vele töltött másfél esztendő szinte, megvadított akkor amikor terhesen kórházba kerültem és azt mondta az orvos, ha eltűri várandósan az iylen veréseket akkor ne csodálkozzon ha a baba betegen születik. S amikor először megütötte a ár hónapos kisbabát és a baba leesett az ágyról, attól kezdve váltam állattá-- attól kezdve ő még elaludni is félt úgy megfenyegettem ha még egyszer a gyerekemet vagy engem bántani mer amíg nem kapok albérletet valahol.

Soha még gyermektartást se kértem annyira nem kívántam még látni se. Amikor a gyerek már középiskolás volt, beperelte tartásdíjra na akkor láttam ismét-- de ahogy vége lett a tárgyalásnak-- mintha a föld nyelte volna el úgy eltűnt... akkor is szövegelni akart de figyelmeztettem hogy ne találkozzunk kint a folyosón, mert a lift akna három emelet mélységű...!!!

Amit mondtam senki nem értette, mert nevetve mondtam, mintha viccelnék... de ő igen! el is tűnt.

Azóta eltelt 50 év de a harag nem múlt el belőlem, remélem vagy nyomorult betegen szenved vagy elpatkolt már!

A második válásom, szépen csendben zajlott-- megkértem a férjem, hogy mivel nem tudja hová tartozik én nem érek rá várni, mert benne vagyok egy építkezésben-- tehát el kell törvényesen válnunk ahhoz, hogy a tulajdonjog egyértelmű legyen még se építkezhetek úgy hogy se ki nem jelentkezett, se velünk nem él-- így elváltunk szépen csendben... pár évig igaz keresgélte önmagát, de én csak 9 év után bocsátottam meg, mert nagyon szerettem, azt a buta menekülésre hajlamos fejét. Viszont amíg különéltünk szinte az egész fizetését elküldte valamelyik gyermekkel.

Legalább az alatt az idő alatt kiélhette magát, annyi kalandot élhetett át amennyit csak akart. Ha egy férfi domináns hímtípus akkor hiába minden van olyan időszak amikor nem bír magával.

-- az élet valójában úgy teremtett, hogy egy hím több nőstényt képes megtermékenyíteni-- ezt én tudomásul is veszem-- de mint nő, már nem veszi be a gyomról" Vagy csak én és senki más, vagy kívül tágasabb, hisz az ember azért ember, hogy gondolkodjon és döntse el mi a fontosabb számára. Csordaösztön vagy a egymás iránti szeretetből a hűség.

miért írtam ezt le-- mert sok házasságban a megcsalások miatt vannak iszonyú veszekedések és féltékenységi jelenetek az őrületig fokozódva-- Nem jó, felesleges, ha máskülönben elfogadható volt a kapcsolat. ez nem észre mozduló valami, hanem ösztön-élet. Szembe kell vele nézni, meg kell beszélni és végül valamelyik irányba elmozdulva, dönteni. Minden haragosdi, ellenségeskedés nélkül. Vannak emberek nő vagy épp férfi, akiknek túlzott az ösztön életük, olyanok mint a focista aki ha meglát egy kerek valamit.. mindjárt utána fut.

Szóval ha ha el is válnak a párok ha nem volt semmi durva a kapcsolatban jobb békességben és utána is barátként kezelni egymást.- főleg ha gyermekek is vannak!!