Irigyek ram, mert jo alvo a babam?

Második gyerekem van, jó alvó, 5 hónapos. Az első 2 éves koráig nem aludt, de a Kicsit (sem) hagytam sírni. A következetesség szerintem nem itt kezdődik.

És,ha nekem mondtad volna, nem, nem irigy lennék, hanem akkor is azt gondolnám,hogy nem egy babát nem hagyok sírni.

Én csak a kérdést elolvasva is irigy lettem :o

sírni viszont nem hagytam. azzal csak azt tanulja meg, h hiába hívja anyát, anya nem megy.

https://www.youtube.com/watch?v=aAMis5NOdG4

Szerencsére a legtöbben már eljutottak ide a gyereknevelésben.

Sokan egyébként nem tudják elkülöníteni a hangkiadásokat, főleg újszülöttnél.

Eleinte felkapkodtam minden nyüsszenésre. Egyszer anyósom nálam volt, ugrottam volna fel, finoman visszanyomott: "Nem sír, hanem most altatja magát. Pár percig hallgasd a hang dallamát, ez nem sírás. "

Oké, pár perc alatt nem lesz baja, próbáljuk meg. Ahogy hallgattam, tényleg egy mantraszerű, ismétlődő hangsor volt és 5 perccel később el is aludt. Utána már tudatosan figyeltem erre, ilyenkor nem zavartam.

Ő is kb hat hetes korától átaludta az éjszakákat, kivételt csak fogzás vagy betegség jelentett átmenetileg pár alkalommal.

Már három éves, nyitott, jókedvű, kreatív gyerek (néha sajna túlzottan is :)). Ranschburgnak sincs mindig igaza. Sőt, őt néha úgy érzem, hogy túlzásokba is esik és 30-40 éves dogmákat mond vissza - bár mostanában szelídült és felülvizsgálta néhány régi álláspontját.

Sőt, engem kifejezetten hagytak sírni. Mégis kreatív, kiegyensúlyozott, nagyon szociális ember vagyok. Ugyanis a gyerekkor és a nevelés nem csak a babakorról szól, hanem tart vagy 18 évig.

Babakorban maximum a durva bántalmazás marad meg későbbi traumaként (ez verbális és fizikai is lehet), minden más folyamatosan alakul, formálódik. Ahol alapvetően szerető, nyitott a családi légkör, nincs jelen agresszió, ott már nagyot hibázni nem lehet. Nálunk ez megvolt.

Az egyetlen agresszív epizód, aminek tanúja voltam, apám verekedése volt a dohányzóasztallal. Lerúgta kislábujjal, majd dühében megcsapdosta és felborította az asztalt, miközben válogatott káromkodásokkal szidta. Mivel ez nem mindennapos volt, vicces családi történetként maradt meg és nem traumaként.

Meg ugye nem engem vertek, hanem az asztalt :)

Elsővel egyet értek.

Többiekével is kb.

Ujszülött nem sír soha ok nélkül ez nem következetesség sírni hagyni hanem kínzás.

Àtaludni sem igen kéne ennyiket hanem ébreszteni etetni mert még kicsi.

Sokszor csodálkozom hogy a mai információs rendszerben se tudják az anyák az alapokat se.

A következetesség ott lett volna hofy segíted az önálló elalvást megtanulni èspedig nem cserbenhagyással mert igen, feladta. Hívta az anyát az egyetlent akire számíthatott volna ès nem jött.

Hidd el senki nem irígy rád!