Elegem van kiègtem...Szeretem a gyerekem imàdom de màr belebetegedek hogy nekünk semmi sem ùgy megy ahogy kellenne.Volt màr így màs is?Hogy lehet ezt tùlèlni?

Sajnos nem tudok hozzászólni a témahoz, de én mindenkit felpontoztam két pohár bor után.

Erőt és kitartast, kedves kerdező ❤️

Kedves kérdező!

Teljesen megértem, amit érzel. Úgyanígy érzetem én is. A kisfiam sem ült még ennyi idősen, de még nem is mászott. 14 hónapos és pár napos volt, amikor elkezdett egyszerre mászni, felállni és ülni. Végig megkésett volt a mozgása, pl. csak 8 hósan kezdett el forogni. 2 hónapos kora óta jártunk dévényre, 10 hósan kezdtük a tsmt tornát. Szerintem mindkettő hasznos volt, bár igazából nem tudom, hogy ezek nélkül, hogy alakult volna. A mozgás miatt az értelmében is volt egy pici lemaradás. pl. később kezdett mutogatni. Végül 16 hósan kezdett el önállóan járni. Akkor már megnyugodtam.

Akkor az értelme is nagyon gyorsan elkezdett fejlődni.

Most 26 hónapos és senki meg nem mondaná, hogy így le volt maradva.

Tudom, hogy nagyon nehéz, és én már könnyen beszélek, de hidd el, hogy minden rendben lesz.

Utólag csak azt sajnálom, hogy nem tudtam a sok aggódás miatt úgy megélni az anyaság első 1,5 évét, ahogy szerettem volna.

Kitartást és fel a fejjel!

23as vagyok.

Nálunk egyébként az ülést egy csecsemőkori nyaki reflex gátolta, ami nem épült le teljesen. A tsmt segített rajta.

A lányom sérült, nem csak mozgásban, az értelmével is vannak gondok/lemaradások.

1 éves korában én is pontosan azt éreztem, mint amit te: fáradt voltam, összezavarodott, reményvesztett és csak önmagamat ostoroztam: mit vétettem, hogy ilyen gyerekem született. A szomszéd Pistike 1,5 évesen már körmondtatokban beszélt és biciklizett, mi meg még sehol nem tartottunk. Nagyon fájt és csúnya lesz ezt bevallani, de irigy voltam.

Aztán szépen lassan letisztult minden: már nem hasonlítom más gyerekhez, már nem hallom meg a jótanácsokat/történeteket, hogy éheztessem ki s majd enni fog vagy bezzeg az én gyerekem is ilyen volt most meg orvos, egyszerűen csak megtanultam rá és magunkra koncentrálni. Arra figyelni, hogy ő mit szeret, mi teszi boldoggá, mi jó és hasznos neki, nem érdekel, ha megbámulnak a játszótéren, akkor is leviszem! Ő élvezi, és ha ő nem érzi magát kényelmetlenül, akkor nekem nincs okom feszengeni. Nem érdekel, ha beszólnak az utcán a viselkedése miatt, nem érdekel, ha vadidegen ember ossza az észt, hogy hogyan kellene megnevelni. Rajta kívül senki más nem érdekel.