Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Más babája is csinálta ezt...

Más babája is csinálta ezt vagy kezdjek aggódni, hogy ez valami neurológiai gond lehet?

Figyelt kérdés

Első baba, orvoshoz csak 26-án megyünk általános vizsgálatra. Tehát a probléma az altatással van. Vagyis inkább azzal, amikor lerakom őt..

Illetve ha épp nem ringáztam kézben, csak fekve altattam, akkor is csinálja, miután elaludt. Tehát elalszik, általában cumival,majd max 5-10 perc alvás után a 2 kezével hadonászik, felébreszti magát, dörgöli az arcát, kapálózik, forgolódik, közben meg morgó hangokad ad ki, mintha ideges lenne. Mostanság már a lábát is nyomkodja a levegőbe. Általában ilyenkor kiköpi a cumit is és sír érte. Ezután visszaadom neki, simizem a fejét, megnyugtatom, visszaalszik. Aztán eltelik 10 perc és megint..Volt olyan, hogy ötödjére zuhant mély álomba. Most már ott tartok, hogy egy puha plédbe bugyoláltam be, mint egy szaloncukrot, kezeit maga mellé raktam s úgy altattam el. Most alszik nyugodtan, bár az elején nem tetszett neki,de végül megnyugodott és azóta szépen alszik. Egyébként nem állandóan van ez, ha "kajakóma" van általában büfi után nem kel fel,változó... 6 hetes a kisfiam és cici mellé tápszert is kap, viszonylag jó alvó, alszik nappal is, éjszaka pedig 3-4 óránként eszik.


2021. jan. 11. 11:09
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
92%
Tökéletesen rendben van, a Moro-reflexe ébreszti. Jól csinálod, hogy becsomagolod. Semmi baja.
2021. jan. 11. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
88%
A Moro-reflexet nem szerencsés pólyázással kiiktatni, mert a bölcsőhalál kivédésében IS szerepe van.
2021. jan. 11. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Én is a Moro reflex-re gondoltam, de az nem másmilyen mozgás? Inkább ilyen kar széttáró, jellegzetes mozgás? Azt általában öltöztetéskor csinálja...
2021. jan. 11. 11:17
 4/13 anonim ***** válasza:
84%
Nálunk is ez van. Kicsit így nehezebben alszik el de majd elmúlik. Neki általában segít ha megfogom a két kicsi kezét és fogom a mellkasán. Kitartás.
2021. jan. 11. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
2-es: Tényleg? :S Akkor miért ajánlják annyira ezt a modern Mimi pólyát a babáknak? Amiben a kezei is be vannak csomagolva? Sok cikk is van a pólyázás jótékony hatásairól... Akkor hagyjam inkább a kezeit szabadon?
2021. jan. 11. 11:27
 6/13 A kérdező kommentje:
Kedves 4-es,igen,az nálunk is segít, illetve a simizés :)
2021. jan. 11. 11:28
 7/13 anonim ***** válasza:
59%
Altasd hason.
2021. jan. 11. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
59%
1-es vagyok, nálunk is a hason alvás oldotta meg.
2021. jan. 11. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
84%
Kérdező. Mindenki mást mond az altatasrol. Biztos lehetsz benne, hogy nincs szent Grál.
2021. jan. 11. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Hason alvás, nálunk is ez segített.
2021. jan. 11. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!