Mitől ilyen a lányom nagylábujján a köröm?
Elég szerencsétlenül, kissé befelé nő a körme alapból, de nem értem a sarkánál miért ilyen a bőr? Valamit rosszul csinálok, rosszul vágom? Vagy szorítja a cipő? Nem fáj neki amúgy, engedi levágni.
Nem dörzsöli neki a cipő?
Én finoman dörzsölném a bőrt áztatás után habkővel, utána pedig krémezném, naponta mindkettőt.
Ez több probléma egyszerre
A cipő szerintem nem jó neki, szorítja
A körmét rosszul vágod. Egyenesre, és ahol szúr, azt a pici részt lereszeled, óvatosan és annyira hogy ne szurjon
Illetve lehet hogy a körömlemez is emiatt sérült, de akár gomba is lehet.
Vidd el bőrgyógyászhoz, majd ő segít, kérdezz tőle bátran
Ne izgulj rendben lesz ez, csak figyelj oda majd erre a kövi alkalomnál 😃
Cipőt pedig érdemes úgy nézni, legalábbis én úgy szoktam, hogy a lábát bekenem valamivel (rúzzsal szoktam, kifejezetten a láb széleit és a lábujjakat) szépen rátehénkedik egy papírra, azt körbevágom, és szépen viszem magammal cipő vásárláshoz. Beleteszem a cipőbe a papírt, vagy ha kivehető a cipő betét akkor összeillesztem a kettőt, ha gyűrődik a széle valahol, akkor az szorítani fogja.
Fontos hogy ráálljon a papírra, ne pedig te illeszd oda, mert ha áll, a láb szétterül, és teljesen más a szélessége, hossza mint amikor te teszed oda a kis papírt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!