Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Anyukám jobban tud kapcsolatot...

Anyukám jobban tud kapcsolatot teremteni a babámmal, mit csináljak?

Figyelt kérdés

A babám 3 hónapos lesz. Én sosem találtam meg a közös hangot a gyerekekkel, nem értettem szót velük. Anyukámnak viszont világ életében jól ment az ilyesmi. Nem is tudtam, mit kell majd csinálni egy babával, ő persze egyet - engem - már felnevelt, így van tapasztalata. Én legszívesebben folyton ölelgetném és puszilgatnám, de úgy látszik ő pont erre nem vevő, anya bohóckodásaira viszont annál inkább, erre viszont úgy érzem, én nem vagyok képes, mintha ráfagyna a mosoly az arcomra, talán a gyerek is megérzi, hogy nem az igazi? Rossz, hogy nem én kapom az első mosolyokat, nem velem "társalog". Nekem ez nem jön zsigerből.

A babu tápszeres, tehát még az etetésben sem lenne rám szorulva, mint szoptatásnál.

Nem tudom, számít-e, hogy kisebb korában kórházban voltunk, ami elég stresszes volt, talán rossz benyomásokat őriz rólam tudat alatt.

Bár szeretnék neki a legfontosabb lenni, annyira nem vagyok önző, hogy ne örüljek, hogy van valaki, aki meg tudja neki ezt adni. DE hogy lehetnék én?


2012. júl. 13. 21:54
 1/5 Kiki01 ***** válasza:
100%
Legyél csak önmagad, szeresd a babádat a magad módján. Hidd el, azt is értékeli, de hát a vicces dolgok persze hogy megnevettetik, ezt el kell fogadni. A babának jó hogy nem mindenki ugyanúgy szereti, neki is kell a változatosság, meg megtanulja hogy nem mindenki egyforma, tágabb lesz a látóköre. Ne stresszelj ezen h anyukád jobban bánik vele, hidd el, a babádnak te vagy a number one, bármit is csinálsz, mert te vagy az anyukája.
2012. júl. 13. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Ajánlom, hogy szerezd be és olvasgasd az Anya, taníts engem c. könyvet. Találsz benne sok érdekes dolgot a baba életkora szerint, amit lehet "játszani" a babáddal. Ezt is meg lehet tanulni, ha valakinek nem jön "csípőből" a picikkel való foglalkozás.

Az ölelgetés, puszilgatás is nagyon jó dolog, de beszélj, énekelj sokat a babának. Nem muszáj neked is bohóckodni, ha neked ez nem megy. Szerintem a kórházi élmények nem indokolják, hogy ne te legyél az első a számára.

2012. júl. 13. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Csak szeresd őt, ne is akarja semmit, csak gyönyörködj benne, beszélj, kedveskedj hozzá a magad stílusában. Szépen alakul az ő "személyisége" is, és összecsiszolódtok, megismered és természetes lesz a kommunikáció köztetek. Én sem voltam sosem egy prüntyögő, régen nem is tudtam, mit lehet csinálni, beszélni egy babához. Ma meg?!

Szerintem az egész onnan indul, hogy nagyon szeretem őt, és imádok örömöt okozni pici manómnak.

Az is jó, ha olvasgatsz az egyes életszakaszokról, jobban megértheted őt és ötleteket kaphatsz, miket lehet vle játszani (egyre többet). Egyre több sikerélményed lesz, hisz biztosan reagál majd ezekre a babád. Onnan meg már jön minden magától. Addig is adj egy kis időt magadnak, ne görcsolj rá.

2012. júl. 13. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Felejtsd el a kórházi élményeket, ő is elfelejti! A kisfiam majdnem 3 hónapos volt, amikor hazahoztuk a kórházból, mert 6 hónapra született, de ma már (18 hónapos) nem veszem észre rajta, hogy ebből bármi is megmaradt volna a kis lelkében. Te pont úgy vagy jó, ahogy vagy! Honnan is tudhatnád, nem lesz-e a kicsi is hasonló természetű, mint te... Nem kell megjátszanod magad, ő így szeret! Te vagy az édesanyja, a te pocakodban fejlődött kis emberré, szereti a hangodat, ismeri, és tudja, hogy mindig számíthat rád!! A nagymami pedig a játék, a móka, a kacagás, arra is szüksége van, de te vagy az első, hidd el! Persze ettől még te is játszhatsz vele, bohóckodhatsz neki, ha jólesik! Az is lehet, hogy amikor majd 2-3 éves lesz, jobban megtalálod vele a közös hangot, és nagy sétákat tesztek majd kettesben, gyűjtitek a faleveleket, gesztenyét... Nagyon az elején vagytok még; ő tesz majd igazi édesanyává, meglátod! :)
2012. júl. 14. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Az én kisfiam se volt nyitott a szeretgetésre még ilyen picinek, szopi közbe ha véletlen megsimogattam azonnal sírni kezdett. Nagyon rosszul esett akkor. Most viszont két évesen egy pusziszóró gép:)

Te vagy neki a legfontosabb, és az hogy anyává válsz nem mindenkinél rögtön történik. Idővel egyre jobban egymásra hangolódtok. Neked is még meg kell tanulnod vele játszani, az is idő.

2012. júl. 14. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!