Ki mit tudon volnék?

Előre mondom, hogy Kínában élek. Mások a szokások, mások az elvárások. Itt a szülők a nagyszülőknek szülnek gyereket, Anya csak 3-6 hónapig foglalkozik a gyerekkel etetés szintjén, egyébként Apa anyukája odaköltözik hozzájuk, ő mossa a pelust, büfizteti a gyereket, ringatja, babusgatja, stb. Mivel én magyar vagyok, magyar elvek szerint, saját maga foglalkozom a gyerekkel, én döntöm el, mit egyen, mit vegyen fel, hol játszhat stb, amit anyósom nagy nehezen de elfogadott, de még mindig mindenbe beleszól, és elmondja kilencmilliószor, hogy szerinte rizskását kéne etetnem a gyerekkel és akkor nem lenne szorulása (nem ezért van szorulása, de mindegy).

Minden nap kiviszem a babát sétálni ide a lakóparkunkba, ahol rengeteg kisbaba van, ki idősebb, ki fiatalabb. Általában nagymamák vannak velük, nagyon ritkán Anyuka, még ritkábban Apuka. Sokszor anyós is velem tart. Sokszor "elkéri" a babát és viszi a többihez és produkáltatja a lányomat, hogy "mosolyogjál", "hogy csinál az autó", "vágj pofit", "énekelj", "csettints a nyelveddel", stb stb, a többiek meg ámulnak, hogy jajj, hát milyen okos ez a gyerek, az övék fele ennyit se tudnak.

Alapvetően úgy érzem magam, mint egy cirkuszi látványosság, mert az itteniek nagyon ritkán látnak fehér embert (lehet nevetni :)), de ez olyan szinten idegesít, hogy a lányomból látványosságot csinál az anyósom, hogy sokszor én kapom ki a kezéből a gyereket és megyek arrébb mondjuk fákat nézni, vagy kutyát mutatni neki, vagy egyszerűen közlöm anyóssal hogy most már menjünk haza (pedig még csak fél órája sem voltunk kint).

Most mit csináljak? A legjobban idegesít, amikor anyós egyedül viszi ki a csemetémet "sétálni". Igazából féltem a lányom, mert félvér kislány, nagyon szép, és a kínaiak kiszámíthatatlanok. Sokszor van hírekben, hogy gyereket loptak, főleg kislányt, lenyírták a haját, fiúruhát adtak rá és már vitték is. Anyósom nem egy vén csont, de fáj a lába, a háta, életemben nem láttam őt még futni. Aggódom, hogy a sok produkció láttán felbuzdul valami idegen, kikapja a kezéből és elrohan a gyerekkel.

Hiába mondtam már neki, hogy ne menjen egyedül a lányommal sehová, mindig csak legyint, hogy jajj semmi baj, ezek itt laknak. Persze, mert rá van ám írva a homlokukra, hogy én itt lakom.

Lehet, hogy csak túl parázom, de a férjem is így gondolja, ő is mondta már az anyjának, de őt sem veszi komolyan.

Ötlet? Komolyan olyan, mintha ki mit tudon volnék, ami átcsap árubemutatásba. Hogy adjam az értésére ennek a szerencsétlennek, hogy hiába büszke az unokájára, veszélyes az amit csinál? Vagy ha ez túlzás és én reagálom túl, akkor hogyam mondjam meg, hogy a kislányom nem kirakat, vagy egy egyszemélyes műsor és ne szerepeltesse őt?