Csak a szeparációs szorongáskor anyásak? Valahol féltékeny vagyok kicsit, hogy babámnak (3hn) mindegy hogy az én kezemben van, vagy a mamáéban, szomszédéban, akárkiében.

A szeparációs szorongás NEM az, hogy anyás . Hanem az, hogy rájön arra, van saját akarata és érvényesíteni akarja.

Ha az anya nem szoktatja magához a gyereket, hanem mások is foglalkoznak vele, akkor nem lesz "anyás", hanem kiegyensúlyozott, nyitott gyerek lesz.

Ha nagyobb lesz, akkor ha valami baja van, úgy is az anyja kell neki.

A szeparációs szorongás akkor alakul ki, amikor a kicsi még nem tudja, hogy anya úgyis visszajön, ha eltűnik a szeme elől, és ezért szorongani kezd, ha az anyuka nincs vele. A saját akarata érvényesítésének ehhez semmi köze. Attól is függ, milyen a kötődés a baba és az anyuka között, van, akinél nincs is ilyen szorongós időszak, és van, akinél tényleg nem mehet el 2 percre sem az anyuka anélkül, hogy a kicsi ne borulna ki. Ilyen kicsi korban ez még teljesen normális, majd később, mikor már jobban is lát, meg tudja különböztetni jobban az arcokat, ez változik.

Ne légy ilyen görcsös, inkább örülj, hogy ilyenkor van egy kis időd magadra is, amíg más babusgatja. Az anyák sokszor nincsenek "kiemelve", onnan tudod, hogy te vagy a hátország, hogy mindenért hozzád szalad, akkor érzi jól és biztonságban magát, ha te is ott vagy, vagy éppen otthon elereszti magát, máshol meg jól viselkedik - ezek mind a biztonságérzete jelei, ami Te vagy. Akkor mi lesz még, ha az apjának jobban örül, mint neked, mikor az hazajön munkából? Pedig sokszor így van, egész nap veled van, neki is jó a változatosság és pl. örül, hogy apát vonszolhatja majd ide-oda, meg az ujja köré csavarja, te meg nézel a háttérben. Ilyeneken még véletlenül sem szabad sem agyalni, sem megsértődni, olvass inkább fejlődéslélektant és személyiségfejlődést. Sok mindent megérthetsz belőle, és nem fogod félreérteni ezeket a dolgokat.