Mi lehet a baj?

Pedig igaza van a válaszolónak.

Lehet gyerekként otthon élni, meg a szerepeket felcserélve, gondozói szerepkörben.

Elvileg te az utóbbiban vagy és mégsem. Mert anyukad személyisége, vagy a te önállósagra való igényed híján ez nem valósul meg. Ezért érzed úgy, hogy fura gyereket vállalnod a szülői házba.

Gyanítom másként látnád, ha éltél volna valaha külön és csak az utóbbi időben költöztél volna vissza, vagy te vetted volna magadhoz a beteg anyukádat.

Akkor nagyobb eséllyel lennél "felnőtt" otthon is.

Ez tök normális érzés. Nincs semmi baj!

A szülőhöz való viszonyunk sokszor akkor sem változik, ha felnövünk. Mindig mi leszünk anyukánk gyereke. A GYEREK. A mi gyerekünknek meg mi leszünk A SZÜLŐ. Ez először fura, furcsa rágondolni is, de így van. Az anya már csak anya marad örökre. :-)

Normális, hogy megfordul a fejedben, mit fog szólni anyukád. De ettől még nincs baj.

Baj akkor van, ha ez a gondolat valamiben már korlátoz, tehát nem teszed meg, amit meg akarsz tenni és helyesnek érzel. Pl ha valaki emiatt marad csak a szülővel, emiatt nem házasodik, stb stb. Vagy ha a szülő ezt kihasználja, az is baj.

De hogy eszedbe jut a gondolat, az nem baj! Hogy meg tudod vele beszélni, az is tök jó. Ha lesz baba meglátod, minden olyan természetes lesz mindkét irányba.

Pl. amikor "hülye" vagyok, vagy éppen nyafogok valamin, rossz kedvem van, akkor anyukámmal dumálok és ő mindig megnyugtat, a mai napig. Én meg ugyanezt teszem a saját gyerekemmel. Ez így normális.

Mindannyian ilyen kettősségben ékünk, hiszen gyerekek és szülők is vagyunk egyben.