Nem vagyok anyának való ugye?

Le leszek pontozva az tuti, de megértelek.

Sokan majd írják hogy szegény gyerek érzi hogy ideges vagy rá, és azért ilyen meghogy más örülne ha lenne gyereke stb...szerintem meg ez álságos megközelítés.Az embernek néha bizony rohadtul elege van, akinek sosincs ilyen az sztem vmi szent.:)

Okosat nem tudok mondani sajnos ha ez vígasztal az én fiam se eszik szinte semmit, darabosat egyáltalán nem hajlandó,képes egész nap éhezni szomjazni ha nem az van amit ő szeretne.

Azt szokták mondani, hogy az nem is anya, aki néha nem kívánja pokolba az egészet...

Úgy látom, elfáradtál...nem tudsz pár óra kimenőt kérni? Az nekem is szokott segíteni, ami tele a hócipőm mindennel...

az elsőnek csak annyit,hogy ez a gondolkodás azért nem átlagos.

szerintem azt nem mi fogjuk eldönteni hogy anyának való vagy e.úgy látom nehéz most egy kicsit,és összejöttek a problémák,ezzel mindenki így van,és át is esik rajta.Nekem 2 gyerekem van,az első már nagy,hidd el lesznek még olyan időszakok amikor azt mondod én nem ilyen lovat akartam,de mint írtam ez csak egy átmenti időszak.De az is lehet hogy egy kicsit te is tehetsz róla,mert nincs el egy percre sem,vagy mert nem eszik,talán ha a legelejétől határozottan neveled akkor nincs ilyen,de lehet hogy igen.szóval erre nincs igazán magyarázat.csak azt tanácsolom,hogy nézd a pici lányod jó tulajdonságai,keresd meg őket,milyen édes dolgokat csinál,miket mond,vagy mit érzel mikor hozzád bújuk,vagy hogy milyen édes volt amikor felállt.egyébként ha menni fog,valószínűleg sokat javul a helyzet hisz a menéssel egy ideig leköti magát.fel a fejjel,a gyereknevelés 20 éves program,és ebből még csak 11 hónap ment el.gyűjts erőt.

Mintha magamat olvastam volna...

16 éves korom óta meg vagyok őrülve, hogy nekem gyerek kell, imádom a gyerekeket. "Felneveltem" öcsém és több unokatesómat is, alig vártam , hogy sajátom legyen.

Most nagylányom 22 hós, kislányom 8 hetes.

De néha sírva fekszem le, és csak azt érzem, hogy szégyenlem, hogy a földön vagyok, mert úgy bánok a gyerekeimmel, ahogy.

Nekem nincs idegem 10-ig számolni sokadjára is, nem tudom mosolyogva elüteni a mindennapi rosszaságait, nincs idegem, ha sokadjára nem azt csinálja, amit kérek tőle-pedig okos kislány, tudja, hogy mi a rend.

Ilyenkor nagyon szarul érzem magam, mert hát nekik csak mi vagyunk, és tőlünk tanulnak.

Próbálok ezen tudatosan változtatni, néha megy egy-két napra, de akkor megint történik valami és borul a bili.

Ami nekem nagyon rossz, az a monotonitás, hogy minden nap ugyanolyan, egyik sem más a többitől. Minden nap lányom kelt ,mikor én még hulla fáradt vagyok, de már húzza le rólam a takarót, hogy menjünk öltözni, minden etetés harc, mert be nem áll a szája, minden bilizés harc, mert ő még kakil bele, minden alvás harc, mert csak hozzám bújva alszik el és sokszor ébred... és ebben nincs hétvége, nincs szabadság, nincs olyan, hogy valami kicsit másképp lenne. Mikor várom a hétvégét, hogy majd párom segít, és kicsit kiszakít ebből, akkor ő felébred előttem és kihúz a kerbe kertészkedni, és megint minden olyan, mint hétköznap...

Én sokat járok sétálni, vagy hozzánk jönnek a szomszédok, és ez legalább társasági élet, ha már dolgozni nem járok. Minden alkalmat megragadok a kimozdulásra, a védőnőt, dokit, babaklubbot, néha egy városlátogatást...

Ne hagyd magad begyöpösödni, keresd a társaságot, és néha panaszkodd ki magad, jobb lesz:-)

Jön a jóidő, ez is segít majd, hidd el!!

Begépelek neked egy idézetet Ranschburg J. Szülők könyvéből:

"A kutatók szerint a csecsemők temperamentuma veleszületett tulajdonság, mely független a szülők szociális-gazdasági státuszától és a gyermek nemétől, de a család nevelői stílusa sem befolyásolja számottevően. Ugyanakkor a gyermek fejlődése, a tény, hgoy személyisége az évek során harmonikus lesz-e vagy diszharmonikus (vagy éppenséggel kóros), nem a ttól függ, hogy veleszületett temperamentuma alapján melyik csoportba sorolható a fentiek közül, hanem attól, hogy vérmérséklete (és az ebből adódó magatartási jegyek) mennyire egyeznek meg a gyermekkel szemben támasztott szülői-nevelői igényekkel! Ha egybeesés mutatkozik a csecsemő viselkedése és a szülői elvárások között, a gyermek korai fejlődése vszínűleg optimális lesz, ha viszont a szülői igények alapvetően eltérnek a csecsemő temperamentumától, a személyiség sikeres alakulásának prognózisa romlik.

...

A korai temperamentumjellemzők tehát a szülői-nevelői elvárásokhoz való viszonyuk szerint módosulnak: amennyiben nem ütköznek a szülő gyermekével szemben támasztot igényeivel, óvodáskorra a "nehezen kezelhető" gyermek jól beilleszkedhet a közösségbe annak ellenér, hogy alapvető temperamentumvonásai - különösképpen aktivitási szintje, alkalmazkodása és reakcióinak intenzitása - főként kritikus helyzetekben jól felismerhetőek. Mindennek természetesen az ellenkezője is igaz. Ha a csendes, passzív, önérvényesítésre ritkán vállalkozó, könnyen kezelhető gyermek olyan családba születik, ahol a szülők jóval aktívabb, tettre készebb gyerekre vágytak, a kisfiúból(lányból) óvodáskorára szorongó, konfliktusokkal küzdő, tehát bizonyos értelemben nehezen kezelhető gyermek válhat."

És még sok-sok érdekes, megfontolni való dolog van a Temperamentum fejezetben - és az egész könyvben.

Lehet, h hülyeséget mondok, de próbáld meg elfogadni a babádat, hátha javul a helyzet.

És vedd meg a könyvet, hátha segít az elolvasása.

Ja, és éssel nem kezdünk mondatot, tudom...:)