Mit vártok el az apukától?

Legalapabb, hogy a házimunkában nem segít, hanem csinálja a részét. Gyerek előtt, után, mindig.

Ugyanez a kategória, a gyerekre nem vigyázott, mintha szívesség lenne, hanem foglalkozott vele.

Éjjel amíg nem dolgoztam, én keltem, de előfordult, hogy férjem ébredt meg előbb, akkor ha tudta, intézte a dolgokat.

Nyilván az ember tekintettel van arra, hogy a másiknak milyen napja van/volt, ki mennyire fáradt. Viszont a közös lakást és a gyereket is ketten akartuk és hoztuk össze, nem volt vita, hogy mindenki kiveszi a részét mindenből.

Attól függ. Több műszakban jár. Ha nappalos, akkor mnuka előtt/után bevásárlás, gyerekkel foglalkozás, míg takarítok, főzök vagy fürdök. Az elején szabin volt, és őrületesen nem aludtam semmit éjszaka, így volt hogy kezébe vette a cumisüveget és ő éjszakázott. Az óriási segítség volt.

Amikor éjszakás, akkor szinte semmit. A nappali tevékenységeink mennek és a baba is aktívabb már egy ideje, szóval eleve nagyon rosszul alszik. A bevásárlást akkor is ő intézi, illetve most a víruspara miatt a hivatalos ügyeket is.

Szabi napjain takarítás és egyebekben egyértelműen, gyerekkel van. Általánosságban pedig annyit, hogy a rendet tisztelje, tehát nagyobb rumlit ne csináljon akkor sem, ha "fel van mentve" a házimunka alól az éjszakázások során. Vagyis sétáljon el az összes tányér a mosogatógépbe, és a zoknik a szennyesbe.

Nem vártam el semmit.

Ez csapatmunka, megbeszéltük mindig, hogy ki mit csinál. Természetesen nem vártam tőle nagy munkát miután hazaért a munkából, de igenis feltettem a kérdést, hogy “tisztába teszed?” vagy hogy “figyelsz rá amíg fürdök?” Stb.

Egy férfi nem feltétlenül veszi észre, hogy miben kell segítenie. Nem azért mert nem akar, hanem mert nem sokan vannak akik fejben több mindenre tudnak figyelni. Ha reggel megkérdeztem hogy van-e kedve rántottát csinálni, mondta hogy persze, de magától nem jutott volna eszébe.

Sose volt ezekből vita.

Az elején voltak ígéretek, még mielőtt terhes lettem, majd ő segít, ő megcsinálja ezt, ő megcsinálja azt, nyugodtan lehet magamra 1 órám legalább h tornázzak stb. Én elhittem, én kis naív. Aki gyereket szül, magának szüli, ennyi. Nyilván vannak kivételek amikor apuka segít, de nem jellemző. Ő nem tud éjjel kelni mert: reggel melózik, v éppen meg se hallja h sír a baba, v te úgyis jobban tudod stb...

Ő nem fürdeti mert nekem jobban megy, ő nem eteti mert nála nem eszik, ő nem altatja mert nála nem alszik el. Nem egyszer volt h fogta magát kijött a szobából h ő nem altatja tovább, én meg szóltam neki, héé ez nem így működik. Szóval ki,baszott nehéz volt mindent nekem csinálnom. Arról nem is beszélve h folyton csesztetett h én nem hozok pénzt a házhoz, kevés a gyed. Amikor már dolgoztam akkor én ló,faszt se keresek, pedig lenyomtam a 8 órámat+gyerek+háztartás+az éjjeli kelés, ami mai napig tart, 4 éves. Nyilván olyan munkarendbe dolgozok h tudjam intézni a gyereket, akkor meg ugye minden pótléktól elesek. Szóval ez a sok minden ami hirtelen rámszakadt olyan szinten kicsinált h depressziós lettem, a depresszióm elmúlt, helyette evészavarom lett, ami miatt 10 kg ot szedtem magamra 1 év alatt mindezt idegi alapon. Én erre nem voltam felkészülve h egyedül kell végig csináljam, plusz a sok apró kedvesség a részéről amivel totál leépíti minden önbizalmam. H megérte e? Igen, mert az h anya lehetek a legjobb dolog az életemben, egyszerűen imádom a kisfiamat, és érte csinálom, érte tűrök el dolgokat, és miatta nem adtam még fel. Most a férjem pedzegeti h legyen még egy babánk...szted mennyire hagyom h megint csőbe húzzon? A lényeg az h egy nő csak akkor vállaljon babát ha felkészült rá h egyedül is végig tudja csinálni, a szó elszáll...