Buta vagyok, elvetessem emiatt a babat?

Én csak annyit látok a kérdésedből, hogy magadat nagyon alábecsülöd, az elvárásokat pedig túl magasnak képzeled.

Érthető, hogy pánikolsz, ha nem is terveztetek babát, ez a helyzet mindenesetre lehetőséget ad arra, hogy bizonyítsd, nem is vagy olyan elveszett, mint gondoltad, bárhogy döntesz is a sorsáról.

A terhesgondozás során az anyukákat terelgetik, minden információt megkapsz papíron is, a kórházban pedig örvendetes, ha nem ismered ki magad, ez csak azt jelenti, hogy nem kellett még sokat látogatnod. Teljesen természetes, normális.

Ami rossz hír, hogy a terhesség alatt termelődő hormonok igen labilissá teszik az érzelmi életet, és a gondolkodás is lelassul tőle. Az anyuka befelé fordul, de ezzel értékes kincsre, önismeretre tesz szert. Jellemzően sikerül felismerned ebben az állapotban a valódi igényeidet, és meglátnod azoknak a személyiségjegyeknek és egyedi testi-lelki tulajdonságoknak megismételhetetlen kombinációját, amitől te te vagy. Ezáltal magabiztosabbá válsz, kevésbé befolyásolhatóvá.

Ezzel a szupererővel ruház fel a terhesség, ami persze szükséges is ahhoz, hogy egy gyereket felnevelj úgy, hogy közben teljesen őszintén azt érezhesd, hogy ennek a babának te vagy a legtökéletesebb anyukája, hogy nálad jobban nem ismeri őt senki, te tudod a legjobban, hogy mire van szüksége. (Ebből a szempontból kicsit talán nehézkesebb is, ha az apuka is veletek marad, neki hosszabb idő ráhangolódni a gyerekre, mint egy anyának, és ők ezért hajlamosak beidegződések, a saját neveltetésük alapján viszonyulni a gyerekükhöz, azt adni, amit ők is kaptak.)

A vizsgálatokra és a szülésre egyébként nem kötelező őt vinned, sokan mennek az anyukájukkal, testvérükkel, barátnővel, bárkivel, aki támogatást tud neked nyújtani.

Lehet, hogy olyan élethelyzetben vagy, hogy ez a terhesség még nagyon korainak tűnik neked, de hidd el, sosem érzi magát rá késznek az ember, még akkor sem, ha nagyon vágyik egyébként egy gyerekre. Folyamatos tanulás a gyereknevelés, hibákat ejtünk, felismerjük, ha van megfelelő önreflexiónk, és változtatunk a viselkedésünkön, ha kell. És ezt mindig a gyerek igényeire szabva. A gyerekből, ha lesz egy elég jó szülője, aki igyekszik, már ennyitől egészséges lelkületű felnőtt válhat. Nem tökéletes, de nem is egy traumákkal teli pakkot fog vinni a pszichológushoz, ha egyszer valamiért elakad az életben és segítséget kér.

Szóval csak el kell döntened, hogy szeretnéd-e ezt. Foglalkoztál-e a kérdés racionális oldalával, a lehetőségeiddel? Egyedül/apukával neveled-e? Lesznek-e támogatók, ha egyedülálló anya lennél, lelkileg és praktikus dolgokban, mint lakhatás? Mik voltak a terveid a jövőre nézve?

Az ehhez hasonló kérdéseket jó lenne tisztázni, mielőtt bármibe belevágsz, ahogy a félelmeidről is beszélgethetnél egy segítővel.

A FB-on van egy csoport "Édesanyák szakértői csoport", ahol érdemes lehet kutakodnod, kiírhatsz kérdéseket bármilyen személyes témában, akár az aggályaiddal kapcsolatban. Elgondolkodtató válaszokat kapsz szakemberektől ingyen, amelyek rávezetnek a számodra legmegfelelőbb megoldásra, ítélkezés nélkül.

Érdekes. Ismerek egy anyukát, dolgos, jóravaló, nem maunikasós, de nem a legelesebb kés a fiókban. Egyedülálló. Mondja is, hogy ő nagyon egyszerű, nem okos, a lánya mégis a szorgalmát örökölte és mellette viszont van esze. A kislány is szerény de igen jótanuloló az osztályban.

Adhd s is lehetsz, nem feltétlenül vagy buta. Ha csak feledékeny vagy, az nem butaság hanem szetszortsag. Szerintem is brutális önbizalom hiányod van és inkább kivizsgáltatnám magam a helyedben, meg kellene jobban vizsgálni hogy az élet más területein hogy boldogulsz.

Egy felelőtlen anya rosszabb mint egy nem okos de szeretetet és gondoskodást adó szülő