Mit gondoltok azokról a leendő szülőkről akik csalódnak mikor kiderül, mi a baba neme, mert pl kisfiú lesz, de ők nem tudtak mást elképzelni, mint hogy kislány lesz?

Én mindig is lányos anyukának képzeltem el magam.

Mikor terhes lettem, nem mondom ,hogy éjjel nappal imádkoztam, de nagyon szerettem volna ,hogy kislány legyen. Ez volt az elképzelésem. Kislány lett ☺️

Aztán amikor újra teherbeestem ,ugyanez ez volt. Kislányt szerettem volna, mint írtam valahogy lányos anyukának tudtam magam elképzelni ,és mások is mondták ,hogy neked tuti csak lanyaid lesznek.

Ennek ellenére már a 12.heti uh-on 60%-ra megmondták ,hogy kisfiú 😅

Aztán úgy a 16.het környékén még már biztosra mondták. A férjem inkább hajlott a fiú felé. Az első nap amiatt voltam boldog ,mikor megtudtuk a német,mert a férjem nagyon szeretett volna egy lány mellé egy kisfiút. Magam részéről ,kellett 1,2 nap mire fiú üzemmódba kapcsoltam át az agyam.😂

Kellett pici idő. Nem azért mert nem örültem ,hanem mert mások voltak az elképzeléseim.

De iszonyú boldog vagyok ,hogy van egy nagy és okos ,gyönyörű kislányom ,és van egy igazi szőke ,kekszemű, Denis a komisz kisfiam. El nem tudnám másképpen képzelni az életemet ❤️💙

Tervben van egy 3.baba. oly mindegy ,hogy fiú lesz vagy lány... De nyilván én könnyen beszélek. Hiszen lányom is van ,és fiam is.

Akinek van mondjuk 3 lánya ,miért ne vágyhatna szíve mélyén egy kisfiúra ? Ez teljesen rendben van! És az is amikor 1,2 nap bizony kell ahhoz ,hogy feldolgozd,hogy a következő is mondjuk kislány. Ettől nem fogod kevésbé szeretni.

És olyan jó lenne egy olyan világban élni. Ahol nem szapuljuk egymást ,reggeltől estig...

Kibeszélni másokat. Ítélkezni. Holott sose jártuk végig az ő útjukat.. ezen érdemes elgondolkozni.

Szép napot mindenkinek .

hát én az ilyesmit még jobban elfogadom, mint amikor a megszületett, már nagyobb és mindent értő gyerek fölé hajolva mondja a kedves rokon/utca embere: "nem sikerült a kisfiú/kislány?" "Jaj, hát neked kisfiúnak/kislánynak kellett volna lenned! -

Ezek az igazi tajparaszt, ostoba, szikár lelkű emberek - három csodálatos kisfiam van, a legkisebb gyakran kapott ilyesmit, utána mindig fél óráig kellett nekik mondogatnom, hogy milyen jó, hogy fiúk, és így kellett lennie, stb, stb...

Az 1-2 nap átállás teljesen normális.

Ami nem normális, az az, ha apuka annyira fiút akar, hogy a lányát fiúként neveli.

Vagy az, amit az exem anyja csinált…az exem legnagyobb hibája az volt, hogy nem lány lett. Egész életében elhanyagolt, megtűrt valaki volt, akit csak csicskáztattak. A bátyja volt az isten, a tökéletes, pedig kevés olyan semmirekellő ingyenélőt nem láttam, mint ő. Érettségi után belekezdett 3 egyetembe is, de egyiket se végezte el. Elment barista suliba, de sosem dolgozott benne, mert nem tetszett neki. Aztán sportedzőnek tanult, abban sem dolgozott. Kiment külföldre, de visszajött, mert az sem volt jó. Otthon a rezsibe csak az exnek kellett befizetni, a bátyjának sosem. A “gyerekem” jelző mindig csak a nagyra vonatkozott, a kicsit csak a nevén szólították. Ha valakinek lánya lett, anyuka mindig elpanaszkodta, hogy neki xy nem tudott lánynak születni.

Ex mindig próbált az anyja kedvére tenni, ha valami kellett, azonnal ugrott, korán kelt reggelente, hogy elvigye az anyját dolgozni, pedig ő órákkal később kezdett, hozta-vitte mindenhova, de semmi nem volt elég.

Akkor lett ő is valaki, mikor az utánam következő barátnője szült, és anyuka megkapta az áhított kislányt a családba.

Fiút szerettem volna, fiús anyukának képzeltem el magam. Aztán megjött a Nifty eredménye, hogy kislány. Délelőtt még furcsa volt, kicsit mintha csalódtam volna, délután már azon pityeregtem, hogy hogyan is csalódhattam, hiszen a Nifty szerint egészséges, és ez a legfontosabb. Azóta már annyira beleéltem magam, hogy kislány, totál a fellegekben járok, nem cserélném el 100 fiúra sem.

Már csak az izgat, hogy egészségesek legyünk, minden rendben menjen pár hét múlva a szüléskor. 😊

Mi férjemmel az első randin megbeszéltük, 2 gyerek, 1 fiú, majd kis (kb 2év) különbséggel egy lány.

3 év után terhes lettem. Az első pillanattól fiúnak "kezeltük". Fiús neveken gondolkodtunk, fiús ruhakat vettünk. A 22.heten derült ki valóban fiú.

Majd mikor belevágtunk a tesóba, mind a ketten tök egyszerre kijelemtettük, még egy fiút akarunk.

Nekem nagyon durván bejött a fiús anyuka szerep. Emellett en is fiúsabb voltam. Belegondoltam, hogy tüll szoknya, barbibaba, hajfonás... na ezek távol állnak tőlem. Fiu lehet csak a masodik is.

Ferjem pedig belegondolt, hogy udvarlók, megrontják a lányát, stb igy mind a ketten szurkoltunk, hogy fiú legyen.

18hetes uh-n derült ki. Kislány. Sirva hívtam a férjemet. Neki az volt az első kérdése, ezen még lehet változtatni?!

Aztán "beletörődtünk". De megfogadtam, nem csicsázom, gumizgatom a haját, nem lesz rozsaszin ruhája, nem lesz lanyos játéka...

Ma 7 hónapos. Ma pl full rozsaszinbe öltözve és 2 hajgumival a hajában 🙈

Ha lehetne se cserélném 5 fiúra sem.

És mar most huncutabb, mint a fiunk 😅

Tudom, már régebbi kérdés, de hátha lesz még, aki olvassa.

Én egy elég “lányos lány” vagyok, ráadásul 2 lánytesom van, tehát egyértelmű volt nálam a terv: vagy 2 lany vagy max. 1 fiu-1 lány. Ha hárman lesznek, akkor 2 lány 1 fiu, pl. De semmi esetre sem 2 vagy több fiú. Továbbá mikor megismertem a férjem és láttam milyen jól megvannak a nővérével, gondoltam na ez is csak azt bizonyítja hogy ez egy jó felállás, és ha nem is lesz 2 lányom, de ezt el tudnám fogadni. Nem tudom hova gondoltam😃🤦🏻‍♀️

Mikor várandós lettem mindenki monsta, hogy lányom lesz, én is abban bíztam, azt is akartunk. Nem mertük kimondani, de így volt.

Erre hamarosan kiderült, hogy bizony ő egy kisfiú.

Pfuu hát emlékszem nekem kellett egy jópár nap, hogy átálljak..és ugyan ezt elfogadtam és nagyon vàrtam őt, de utána kb 1 éves koráig azt tervezgettem, hogy mit is teszek majd meg azért, hogy a második tutira lány legyen.. olvasgattam praktikákat, stb. Aztán csomó irássak szembetaláltam magam, ahol nem vált be és óriási elkeseredettség lett a vége. Aztán telt múlt az idő, és észrevétlenül mknden megváltozott bennem.

Úristen🫣 ő egy csoda! Soha semmiért és senkiért nem adnám. Ahogy nőtt és ahogy fokozatosan ismertem és szerettem meg egyre jobban (mert hogy nekem idő kellett ehhez, és igen sajnos lehet azért is mert nehezebben fogadtam el hogy kisfiam lett) úgy illant el a “más” utáni vágyakozásom.

Már 3,5 elmúlt, csodaszép, okos, kedves, nyitott, barátságos az én kisfiam. Ő a mindenem, mindenünk. És mostanság tervezünk a tesót lassan. Tiszta szívből, őszintén mondom hogy bármi lesz, ha megadatik, mindennek nagyon fogok/fogunk örülni. Olyannyira hogy eldöntöttem születéséig meg sem kérdezem majd mi lesz. Csak egészséges legyen, ennyi minden vágyam. 😊