Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Valaki utasított már vissza...

Valaki utasított már vissza SNI bélyeget? Mi lehet a folymata?

Figyelt kérdés
Kisfiamnak megkésett beszédfejlődés miatt adnának. De nekünk ez hátrány minden egyes momentumával. A fejlesztését kiskora óta magán úton oldom meg és teszem ezután is. A fő problémánk, hogy nem vezsik fel a kiválasztott iskolába. (itt a városunkba 6 iskola van, 2 nem fogad papiros gyereket, a másik kettő kivül esik a lakhelyenktől nagyon, nem tudnám megoldani a napi bejárását - pláne ha dolgozom, a maradék kettő ami pedig itt van nem messze, egyik roma iskola, a másik pedig kisegítő - én egyikbe se viszem), Akkor már inkább magántanuló lenne. Ez is opció, de először megpróbálnék mindent, hogy ne tegyék rá. Sajnos nem együttműködőek, pedig csak 1 évet kértem haladéknak, hogy nézzék, meg a félévi bizonyítványát, hogy teljesít). Az osztályfönökei nagyon kedvesek és ismerik is (kisváros vagyunk). Szóval minden tökéletes lenne, de sajnos az iskola nem tud fogadni semmilyen papiros gyereket. Bocsánat, ha összevissza írtam, csak teljesen kétségbe vagyok esve. Egyénként csak a beszédbe van lemaradása - diszgrammatikával beszél. pl legszép, vagy nem jól ragoz, toldalékol.

2023. febr. 13. 13:12
1 2 3 4
 1/38 anonim ***** válasza:
72%
Nem lehet vissza utasítani. Ez olyan, mintha egy vak gyerekről akarnál igazolast kérni, hogy tökéletes a látása.
2023. febr. 13. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 anonim ***** válasza:
81%

[link]



"A gyerek tanárának írnia kell egy pedagógiai szakvéleményt, mely szerint nincs gond a gyerek tanulásával (nem kell tökéletesnek lennie ebben),

Ezzel a papírral el kell menni a pszichiáterhez aki kiállít egy módosított diagnózist, amiben azt írja le, hogy a gyerek továbbra is autista, de a továbbiakban nem szorul SNI státuszra.

Ezzel a papírral kell visszamenni a Bizottsághoz (figyelni kell a felülvizsgálati időket) és ez alapján leszedik. Persze, ők is megnézik és ha nem is egyszerűen, de végül leszedték az SNI státuszt. Először BTM-re módosították a státuszát (mert olyan nincs, hogy egy gyerek az "egyik pillanatról a másikra" ekkorát fejlődik) de azt egy évvel később azt is levették."

2023. febr. 13. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 anonim ***** válasza:
100%
Csak akkor "utasíthatod" vissza, ha te kezdeményezted a ped.szakszolgálatnál a vizsgálatot. Ha az ovi adta be a "nevedben", már nem.
2023. febr. 13. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/38 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem tudnad megoldani a távoli iskolába való járását, akkor q magántanulóság egyaltalan hogy merülne fel?
2023. febr. 13. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/38 A kérdező kommentje:

Nem autista, csak a megkésett beszédfejlődése a baj. Expresszív beszédzavar, ezt mondták rá.


4: én 12 órában dolgozom, szülésznő vagyok. Azt jelenti, hogy 6tól 18ig vagy 18-6ig. Ilyenkor oviba a nagylányom (13 éves) viszi el, mert ott a suli mellett. A másik két iskola több km-re van, főuton kell odajutni. Ha én dolgozom nem fogom elengedni a kicsit és mégkisebbel. Én is csak úgy tudnám vinni ha jó korán kelnénk, mert gyalog vagyunk. Itt helyiközlekedés nincs.


És h oldom meg a magántanítást? Elveimmel ellentétben- otthagynám az állami kórházat - és csatlakoznék a magánszektorhoz - otthonszülés jogcímen, hogy ugyani BSC diplomával lehet. Köszönöm érdeklődésed.


De ürülök,hogy a kérdésemből ennyit tudtál kivenni.

2023. febr. 13. 14:09
 6/38 anonim ***** válasza:
66%

Elnézést, Miss Arroganicia, csupán érdeklődtem, mert nem állt össze a kép, hogy ha messzi iskolába nem tud járni a gyerek, ugyan hogy lehetne magantanulo.

Azt is értettem, hogy nem autista a gyerek, az oldalt példaként linkeltem, hátha sikerül megerteni, hogy mi lehet a menete az SNI felül biralasanak. Látom nem esett le.

Remélhetőleg a munkádban picit több türelmed van annál a nullánál, amit itt mutatsz

2023. febr. 13. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 A kérdező kommentje:

hát, ne haragudj, de most rohadtul nincs türelmem, mikor a jövője a tét.


Ráadásul a magán pedagógus is adott véleményt - pozitívat és az óvoda is szintén pozitívat és semmit nem vettek figyelembe.


Itt bögők és jogszabályokat válogatok, pont most nincs kedvem szőrszállhasogatásra.


Amúgy megnyugtatásul - rám még senki sem panaszkodott a kismamák köréből.

2023. febr. 13. 14:17
 8/38 anonim ***** válasza:
83%
Ha magan úton hordod mindenhova, akkor ki adott ki SNI szakvéleményt?
2023. febr. 13. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/38 A kérdező kommentje:

Hú, hol kezdjem.. Irtam, hogy megkésett beszédfejlődése volt, még a bölcsiben elküldtek a városi szakszolgálathoz. Ott irtak fel neki alapozó terápiát. Fél évig jártunk, beindult a beszéd. :) Oviba már úgy ment, h kis 2-3 szavas mondatokat tudott. Persze a kortársaihoz le volt maradva. A szakszolgálattal nem jöttem ki jól, mert SOHA nem ismerték el, hogy fejlődött. Pedig totál nem beszélő gyerek - elkezdett 2-3 szavas mondatokba beszélni mégis azt írták a papírra, hogy "előző vizsgálat óta jelentős változás nem történt".

Aztán ez így ment tovább, mindenki dicsérte, hogy milyen gyorsan és szépen fejlődik, kivéve ők.


Elegem lett és itt kerestem magán TSMT terapeutát. Na ott még jobban szárnyalt hisz ott már nem heti 1 óra fejlesztést kapott, hanem amennyit fizettem. Eleinte heti 3at, aztán heti 2t és bevettük mellé a gyógypedagógiát.

Már mindenki számára érthető a beszédje, csak nem jó nyelvtanilag. Rosszul ragoz, toldalékol. Tudom én is.


De tényleg csak ennyi a baja. Amúgy mindenki szereti, kedves, mosolygós -és nem az a tipikus fiú, ő nem verekszik, inkább visszahúzódó. Azt mondta az óvónénije, hogy a beszédje miatt, hogy ő is érzékeli, hogy nem jó. De vannak barátai és szeretik, nem közösítik ki vagy ilyenek.


Na és ugye amikor betöltötte a 6. évét én visszatartottam 1 évet az oviba, és most 7 évesen meg már nem ide kellett jönni ezekhez, hanem a megyei jogú városba, a Szakértői bizottsághoz. És ők adnák rá. De én most ezt visszautasítottam és erre kértem segítséget, hogy volt - e valaki így.

2023. febr. 13. 14:29
 10/38 anonim ***** válasza:
100%

Ha esetleg fent vagy facen az SNI- sajátos nevelési igényű gyerekek és szülei +szakemberek csoportban tudsz érdeklődni.

Ott mindig akad 1 szakember vagy szülő aki kompetensen tud válaszolni, vagy tanácsot adni.

2023. febr. 13. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!