Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Normális, hogy anyának érzem...

Normális, hogy anyának érzem magam?

Figyelt kérdés

19 éves vagyok, idén érettségizek és jövőre kezdem az egyetemet, ha minden jól megy. Szóval összesen még 4 évem van hátra.

Úgy érzem, hogy teljesen kicsúszok az időből, az anyagi részt már megteremtettük, az ösztöndíjaim, a barátom munkájából jövő jövedelem, szóval a babát 2 évig biztosan tudnánk jövedelem nélkül is nevelni. (nem felvágás, csak a tisztánlátás)

Mindig is úgy gondoltuk a párommal, hogy ennek meg kell lennie még a ház előtt is, ha ne adj isten becsúszna ne essünk hasra.

Még nem élünk együtt, de ezen kívül minden adott, csak oda kellene költözzek, és teherbe essek. De nem tudom, hogy egyetem mellett mennyire lenne célszerű bevállalni?!

Már minden este arról álmodok, hogy szülök, gyereket nevelek stb. De ez nem is csoda, mert minden vágyam ez volna.

De lassan kezdek megőrülni, rendszeresen a hasamon van a kezem, nem fogyasztok alkoholt egyáltalán és még a koffeint is minimális mennyiségben merek inni, de ha véletlenül iszok is bűntudatom van miatta.

Mit javasoltok? El kellene mennem egy pszichológushoz? Vagy ez természetes? Sok a hormon? Vagy ez nevelés kérdése?

Néha gyűlölök ilyen lenni, mert sosem voltam igazán tini, mindig anya szerepben voltam, hobbiból bébiszitterkedek, a helyi oviba önkénteskedek.

(az egyetemen mezőgazdaságot szeretnék tanulni és azon belül állattenyésztés, szóval nincs köze a gyerekekhez)

19l


2023. szept. 19. 21:32
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
96%
Szerintem menj pszichológushoz.
2023. szept. 19. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
85%
Tanulj csak!
2023. szept. 19. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
83%
Szerintem is szakember. Off leszek,de mikor itt olvasgatom,amikor írják 18-19 évesek,hogy már minden adott a gyerekvállaláshoz. Ott ez hogy történt?Tehát 15 évesen elvégezte az egyetemet vagy szakképzést,dolgozott benne,már van lakás,minden? De hogy? Én még akkor kezdtem az egyetemet például. :D Persze,tudom,hogy van aki a családtól kap lakást,stb,de azt viszont nem ő teremtette meg,tehát gondolom,hogy nem erre céloznak ilyenkor a kérdezők. De akkor hogyan? Én csináltam valamit ennyire vacakul?:D Ösztöndíjból szeretnél eltartani egy gyereket?
2023. szept. 19. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
72%
🤦🤦🤦 hujujuj.
2023. szept. 19. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
33%

Én is így éreztem akkoriban, igaz, nekem még párom se volt. 30 évesen szültem végül, és igazából előtte éretlen voltam hozzá. Szerettem volna hamarabb, de utólag azt gondolom, jó, hogy nem siettük el.


Nem írtad, milyen egyetem, nyilván van, amelyik mellett be lehet vállalni egy gyereket, de az a képzés annyit is ér. És a te részedről hatalmas kockázat, anyagilag teljesen a párodtól fogsz függeni. Arra is gondolni kell, hogy mi lesz, ha a pároddal történik valami (erre az esetre lehet kockázati életbiztosítást kötni egyébként a párodra, tehát van megoldás, de bele kell számolni a költségekbe).


Ha ti ebben a nagyon hagyományos családmodellben akartok élni, hogy a párod keres, te meg otthon vagy a gyerekekkel, akkor csinálhatjátok így, de nagyon át kell gondolni a buktatókat. Sokan el is fognak ítélni, de ez nem számít, a ti dolgotok, hogyan éltek, amíg a gyerekeitekben kárt nem tesztek.


Mindenképpen azt javaslom, hogy 2-3 évet éljetek együtt, mielőtt gyereket vállalnátok. Abból sokminden kiderül, hogy tényleg hosszú távon működni fog-e a kapcsolat.

2023. szept. 19. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
83%
19 évesen már sajnos késő szülni, 5 évesen kellett volna. Ezt megszívtad.
2023. szept. 19. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
51%

Nem értem a válaszadókat, hogy ehhez mégis miért kellene pszichológus? Nagykorú, el tudja dönteni mit szeretne. Ráadásul teljesen normális dologra vágyik. Ha úgy érzi szeretne családot alapítani, szíve joga. Az már más kérdés, hogy megnehezíti magának az életét, ha elkapkodja, mert gyerek mellett nem biztos, hogy el tudja végezni a főiskolát, vagy ha igen, sokkal nehezebb lesz. Munkát találni is nehezebb gyerekkel, nemhogy korábbi munkatapasztalat nélkül. És először bele kellene jönni a háztartás vezetésébe is. Nem árt ha tud gondoskodni a bevásárlásról, főzésről, mosásról 2 embernek, takarítani 2 ember után, mielőtt 3-an lesznek. De ismerek néhány nőt (most 30 év körüliek), akik ennyi idősen szültek, és meg tudták oldani. Azért ez még a mai világban sem klinikai eset.

Én magam sajnos nem álltam készen még ennyi idősen, de mire meg adott lett minden, addigra meddő lettem, és éveket kellett várni a babára. (34 évesen szültem) Szerencsés az, aki hamarabb eljut odáig, így legalább nem ütközik egészségügyi akadályba.

Kérdező, szerintem ne legyél türelmetlen magaddal, de ne is nyomd el az érzéseidet. Alakítsd úgy, hogy pár éven belül aktuális lehessen.

2023. szept. 19. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
83%

Nekem is volt ilyen fellángolásom 19 évesen, hálistennek 20 évesen bébiszitterkedhettem egy pokolian elhanyagolt gyerek felett, így akkor azt hittem egy életre elment a kedvem a gyerekektől (valójában csak arcba vágott a felelősség).

Végül csak 30 évesen szültem és irtó hálás vagyok, mert korábban csak egy hamis babás illúzió tetszett, amit biztos megbántam volna.

Szerintem ha módod van rá, foglalkozz gyerekekkel nagyon sokat, és minimum tervezz azzal is, hogy a pozitív teszt másnapján elhagynak és magadra maradsz minden értelemben. Ha úgyis helytállnál és még nem ment el a kedved, akkor majd gondold újra.

2023. szept. 19. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
75%
Mindenképp előtte éljetek együtt min 1 évig.
2023. szept. 19. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
88%

Bocs,de szerintem túlzottan ráérsz.

Majd ha jön az érettségi meg az egyetem, nem ezeken a dolgokon fogod törni a fejed.

2023. szept. 20. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!