Anyukák, Tanárok, Nevelők! Mondanátok tippeket, hogy mi lehet az oka annak, hogy egy gyerek ilyenné válik? (lent)

Furcsa gyerekből furcsa fiatal lettem. Hiába kutatom önmagamban miért váltam ilyenné, nem jövök rá. Azt remélem, egy külső szemlélő talán megtudja mondani, miért van mindez. Igyekszem a lehető legrövidebben leírni, elnézést, ha hosszú lesz.

Nincs sok ovis kori emlékem, de azt biztosan tudom, hogy a többi gyerek társaságát nem kerestem. Van bennem egy kép, amint az udvaron álló fákkal beszélgetek. És azt is tudom, hogy a többiek hamar kiszemeltek, és néha rá is szedtek. (pl. oda csaltak a pocsolyához és bele löktek)Szüleim elmondása szerint az óvónő valamiért engem nem kedvelt. De erről nincs konkrét emlékem, ami ezt bizonyítaná.

Iskolában a legtöbb osztálytársam már az oviban is csoporttársam volt. Eddigre már nagyon elidegenedtem tőlük és legtöbbször csak magamban voltam. Azt tudom még biztosan, hogy lassabb voltam, mint a többi gyerek, és sokszor okoztam a tanároknak nehézséget. Valamint, hogy a többiek sokkal hamarabb lettek tisztában a világ dolgaival. Én mindig álomvilágban éltem.

A piszkálódások ahogy nőttünk egyre inkább utolértek. Minél nagyobbak lettünk, annál durvábbak. De igazán komolyan sosem vertek meg. Nem lett maradandó sérülésem.

Önigazolást kerestem, ezért próbáltam mindenbe kapaszkodni. Olyan feladatokba akartam belevágni, amik meghaladták a képességeimet. Hol ebbe, hol abba, és ha nem sikerült jól, (ami gyakorlat és türelem nélkül általában így történt), akkor feladtam és újat kerestem. Önző lettem, nem vettem figyelembe senkit, csak ugráltam a magas léc után, ami még inkább fokozta az ellentéteket és támadási felületet szolgáltatott azoknak, akik bántani akartak. Mire elértem a középsulit már újra, (vagy még mindig, ezt nem is tudom igazán) utol ért az álomvilág és a tájékozatlanság. Ezért mint gyenge láncszemet ott is megtaláltak és folytatódott minden. Jelenleg túl vagyok az érettségin, a környezetem visszajelzése alapján buta vagyok és naiv, valamint sokszor bántom meg a környezetem érzéketlen kijelentésekkel vagy túlzott kíváncsisággal. A családomnak már a töke tele van velem.

A családom alapvetően normális. Szüleink békességben együtt vannak, kiabálás, tányér törés nálunk sosem volt, és mi sem lettünk soha elhanyagolva.

Nem értem miért lettem én ilyen gyerek, aminek sajnos egyenes következménye, hogy ilyen felnőtt lettem. Hogy lehetett volna ezen akkor, kiskoromban változtatni? Mit tehet egy kisgyerek, hogy megfordítsa a sorsát a kezdetek kezdetén?