Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ugye egyszer majd megjön a...

Ugye egyszer majd megjön a kedvem a gyerekhez?

Figyelt kérdés
21 éves lány vagyok és meglehetősen fura a hozzáállásom a gyerek témához. Egyrészt nem tudnám elképzelni az életemet kettesben a férjemmel, miközben a ház kong az ürességtől, mindig is úgy gondoltam, hog majd lesz 3-4 gyerekünk.De közben meg nem nagyon érzek magamban kedvet ahhoz, hogy foglalkozzak velük, meséljek nekik, cseréljem a pelenkát, beüljek a szülői értekezletre stb. Mindig jól kijöttem a gyerekekkel, ennek ellenére nem nagyon volt ahhoz kedvem, hogy foglalkozzak velük, ha babához mentünk látogatóba, udvariasságból megnéztem, de nem nagyon mozgatott meg semmit bennem a látványuk. Meg félek is ettől az egésztől. Perzse még lehet, hogy korai ezzel foglalkozni, hiszen nincs is kinek szüljek, de akkor is, anyukám meg nagymamám mondta, hogy ők gyerekkoruk óta meg vannak őrülve azért, hogy gyerekük lehessen. Anyukám szerint "csak az image miatt" ne legyen gyerekem, inkább akkor ne is szüljek, ha nem szeretnék foglalkozni velük. Persze ha szülnék, nyilván ellátnám őket tisztességesen már csak kötelességtudatból is, de ez azért nem igazán az ideális állapot. Mit gondoltok, fog ez változni?
2013. okt. 7. 18:18
 1/5 anonim válasza:
0%
Ha megnő a cickód a harmadik trimeszterben a hormonok miatt, majd elkezded kedvelni a gyerekkel járó "problémákat".
2013. okt. 7. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

szia!

nincs ezzel semmi gond!

1. Nem mindenki alkalmas anyaszerepre! és csak azért hogy pipa legyen a gyerek a listádon, azért kár szülni és kár rágódni is rajta! előfordul ez is! Megjegyzem a gyerek szempontjából is jobb ha az ilyen anyuka inkább nem akar anyuka lenni!

2. Fiatal vagy még! pár év múlva , ha lesz állandó partnered és változol! mert lássuk be változni fogsz! akkor még simán előjöhetnek belőled az anyai érzések, hogy te egy kisbabára vágysz! szeretnél családot alapítani :)

szóval adj 5-10 évet magadnak, bár lehet előbb is eljön a változás ideje, ha nem szülsz gyereket akkor sem vagy rossz ember! rossz nő!

Az én esetem:

én mindig is vágytam kisbabára, családra... nekem sikerült! persze ehhez szerencse is kell!

a két húgom akik bőven 25 felett vannak - nem érettek rá! nincs bennük meg ez az anyaság iránti vágy!

egy időben nagyon sajnáltam ezt, mert arra gondoltam hogy majd az ő gyerekik az én gyerekimmel fognak játszani, sokat leszünk együtt, a gyerekeik nálunk alszanak...stb.... ez álom marad! nem sajnálom már mert megértettem hogy valaki akar anya lenni valaki nem! de ettől még nem rossz emberek :) csak mások vagyunk.

2013. okt. 7. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Mondjuk az is igaz, hogy egy évvel ezelőttig a fiúk sem nagyon izgattak, barát is csak azért kellett, mert az számít "normálisnak" a társadalom szerint, ha ilyen korban már van valakije, vagy legalább randizgat, de tenni nem nagyon tettem érte. Nem igazán volt kedvem eljárni randizgatni, időt tölteni vele. Aztán egy éve átfordult ez, azóta nagyon szeretnék valakit, bár sajnos még nem jött össze.
2013. okt. 7. 19:05
 4/5 A kérdező kommentje:
Nagynénémnek sincs gyereke, az élettársával él. Jól élnek, de engem mégis elborzaszt, hogy így kelljen élnem, 50 évesen gyerekek nélkül. Mégsem tudnám elképzelni, hogy én majd mesét olvasok meg kifestőzök a gyerekeimmel.
2013. okt. 7. 19:07
 5/5 anonim ***** válasza:
Bőségesen megváltozhat még, ne aggódj, ha megérsz rá, érezni fogod. Én most várom az első babát, 30 éves vagyok, mostanában értem meg rá, kb 1-2 éve merült fel bennem először komolyan, hogy nem is lenne rossz. Persze cukiknak tartottam a babákat előtte is, de csak 10 percre :)
2013. okt. 7. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!