Hogy lehet úgy nevelni, hogy egy gyerek jóravaló, szorgalmas, céltudatos gyerek majd felnőtt legyen?

A legfontosabb a jó szülői példa.

A második legfontosabb a kölcsönös bizalom, hogy a gyerek elmondhassa, hogy mi van vele, és meg is fogadja a szülői tanácsokat.

Ez egy összetett dolog szerintem. Természetesen kell a szülői példa, a valós bizalmi kapcsolat, de semmi sem 100%.

Sok olyan példát tudok mondani, ahol a szülők nem törődtek a gyerekkel, gyakori volt a családban az agresszió, az alkohol negatív hatása miatt nem volt sose igazi gyerek-szülő kapcsolat, mégis szorgalmas, jóravaló diplomás ember lett.

S persze a fordítottja is igaz. Jó család, szülői odafigyelés, semmi probléma, kitűnő tanuló gyerek a gimi utolsó évében bekattan, elszúrja az érettségit, a továbbtanulási lehetőségét, vagy az a diplomás ügyvéd, akinek sok pénze, jó állása van, mégis veri a családját, pokol az életük.

Ráadásul a véleményem szerint a jó tanuló, továbbtanuló majd diplomát szerző egyén nem feltétlen egyenlő a sikeres, boldog emberrel.

Én problémás kamasz voltam, és ma már belátom, néha csak a szerencsén, vagy egy időben hozott jó döntésen múlik, kiből mi lesz, hogy egyáltalán élek, hogy nem lettem terhes 17 évesen, hogy tovább tudtam tanulni, diplomát szerezni.

A férjem teljesen átlagos, normális kamasz volt, most mégis együtt élünk, neveljük a gyerekeinket, nincs ebből probléma.

Szerintem lehet.

Kisgyermekes édesanyaként számomra ami nagyon fontos ebben a folyamatban:

- példamutatás (én is tanulok, dolgozom, igényes vagyok a környezetemre, segítőkész a bajbajutottakkal stb. személyesen tudom közvetíteni számára azokat az értékeket, amelyekkel szerintem nagy valószínűség szerint boldogul majd- a kisgyermekkorban egyébként is a példamutatás sokkal nagyobb súlyú, mint a "tanítás")

- következetesség, rendszer: legyen egy keret, egy kapaszkodó a gyermek számára, ami állandó a kis életében. Legyen szó akár napirendről, akár a családi ünnepekről, akár a szelektíven gyűjtött papírról- és igen, erőt kell magunkon is venni- "sajnos" akkor is szét kell válogatni a papírt, amikor már hulla fáradtak vagyunk, nem lehet elintézni egy "most ne mááár"-ral

- türelem: szülőként is megérteni, megérni arra, hogy a gyermekünk a kitűzött célt nem 1-2-3 nap alatt éri el, hanem ez egy folyamat, ami általában lassan halad (lehet, hogy 100 napig kell együtt mondókázni, mire egyedül fogja mondani vagy 2 hétig kell együtt összepakolni a játékokat, mire a 3. héten egyedül is megteszi stb.)

- együtt töltött idő, közös élmény, játék, beszélgetés: minden nap legyen ideje a beszélgetésnek, a kérdezésnek, a mesének, a közös társasozásnak, legyen időnként kirándulás, valami közös élmény (és ez NEM elsősorban pénzkérdés, mert a biciklizés, séta, gyermekkönyvtár stb. ingyen van)

- értsenek egyet a szülők a nevelési elvekben és következetesen képviseljék- ha eltérő nézeteik vannak, azt ne a gyerek előtt harcolják meg és álljanak ki a közös döntések mellett

- fontos a környezet megválasztása, már amennyire lehetséges- hogy kikkel barátkozik, hová jár óvodába, iskolába, sportolni, szórakozni stb. a gyermekünk. Igen erre van a legkevesebb ráhatásunk és ez a leginkább anyagiak kérdése is, de MINDIG van választási lehetőség- a szülő felelőssége szerintem az is, hogy igényes, normális környezethez, társakhoz, oktatáshoz, szórakozáshoz stb. segítse a gyermekét, amíg kicsi és ezáltal felébressze benne az értékes, igényes, jó dolgok iránti vágyat.

- szeretet kifejezése, kimutatása- a gyermekünk önbizalmának erősítése, sikereiben együtt örülés, bátorítás, támogatás (jó dolgok erősítése, rosszabbakban segítséget adni): igenis kell a piciknek a sok ölelés, puszi, a nagyobbaknak a jó beszélgetés, megerősítés

Azt tartom mindig szem előtt, amit az én szüleim is képviseltek: nagyon sok szeretettel kell gyermeket nevelni, igenis kellenek az áldozatok (türelemben, anyagiakban stb.) ahhoz, hogy több legyen, jobb legyen, mint jómagam. Azt a szeretetet, figyelmet és törődést, amit én kaptam a szüleimtől, nekem is kötelességem továbbadni a gyermekeimnek.

...ilyesmik. Jó dolog ám ez :)

Nem tudom, minket ugyanúgy neveltek a szüleink, mégis 3/2 gyerek lett csak normális :)

Esetleg annyi, hogy bátyám nagyon elkényeztetett volt kiskorában a nagyszülők által (egyetlen fiú unoka), nővérem emiatt elhanyagoltabb lett. Ő egy becsületes, dolgos nő, tesóm meg szeret sunnyogni, hazudni, és munkát kerülni.

Én kései gyerek vagyok, engem is elkapattak, de nem annyira mint bátyám, illetve nekem a legnagyobb példaképem nővérem volt így én átmenet vagyok a tökéletes, meg a tökéletlen tesóim között :)

Kicsit lustácska, de alapjáraton jóindulatú egyenes ember.

Amit javaslok: vond be a takarításba a gyereket. Mai napig nem tudom a rendet megtartani.

Legyen egy példaképe (nekem nővérem volt) neki mondjuk legyél te, vagy az apja.

Ne kényeztesd el.

Ne hagyd hogy a nagymamák elkényeztessék.

Szabj határokat... nekünk nem volt határ szabva, tesómon nagyon meg is látszik. Szerencsére mi magunk jó határt állítottunk fel magunknak, de tesómnak ez nem ment.