Ti miért vállaltatok gyereket?

Számomra mindig is természetes volt, hogy felnövök és gyerekeim lesznek. Már óvodás koromban elterveztem, hogy a középiskola után egyetemre megyek, és amikor befejezem, akkor férjhez megyek, és gyerekeket szülök. Kettőt szerettem volna, két lányt, lehetőleg ikreket. A nevüket is kitaláltam már akkor. Majdnem minden stimmelt, csak aztán meggondoltam magam, és másodszorra inkább fiút szerettem volna - és az is lett. Sosem bántam meg őket, annak ellenére, hogy az idősebbik autista lett, és a házasságom is hamar tönkre ment. Ami jó származott belőle, azok a gyerekeim, nagyon szeretem őket és büszke vagyok rájuk. Most 10 éve van egy új párkapcsolatom, 2 és fél éve érett meg a páromban a döntés, hogy szeretne saját gyereket, szeretné, ha lenne valaki, aki hasonlít rá, aki tovább viszi a nevét, a génjeit, a tudását, akit nevelhet, akiről gondoskodhat születésétől fogva. (Persze velem együtt :)) Tehát ismét babát várok, februárban fog születni és kisfiú lesz.

Szóval, nekem természetes, hogy gyerekeim vannak, és gondoskodom róluk, szeretem őket feltétel nélkül, és ők is feltétel nélkül szeretnek, a tizenévesek már rólam is "gondoskodnak", és többszörösen adják vissza, amit kaptak. Jó anyának lenni.

Azért az ösztönt és a megszokást ne keverd, a kettő egyáltalán nem ugyanaz. Az ösztön az egy olyan belső késztetés, amit nem tudsz megmagyarázni. Olyan, mint hogy éhes vagy, szomjas vagy. Nem azért eszel, vagy iszol, mert ,,megszoktad", hanem azért, mert szükséged van rá, késztetést érzel, hogy magadhoz vegyél enni- és innivalót. A faj ezért tud fennmaradni, mert a felnőttekben ott van a késztetés, az ösztön, ami a fajfenntartás szempontjából úgymond egy szükség. És ez ugyanolyan, mint az éhség, szomjúság, egyszerűen vágysz rá, és kész.

Az, hogy ez kiben mennyire van meg, már egyéni dolog, nyilván az embereknél ez jobban kiütközik, mint az állatoknál. Van, akiben vannak ösztönök, de elnyomják őket tudatosan, de van, akiben nincs ilyen. Akkor, ha az utóbbiak szülnek gyereket, na AZ a megszokás. Amikor nem érzi az ösztönt, a késztetést, a vágyat, de az elvárások miatt, mert most az a szakasz következne az életében, szül egy gyereket. A kettő között nagy különbség van.

Nos nekünk az első meglepi baba volt,terveztük mi de pár évvel későbbre.Mellesleg az a típus vagyok aki önző módon,kényelmetlenségből nem öletné meg sosem a gyerekét.

De nagyon kemény volt az első időszak,szülés utáni depresszióban szenvedtem sokáig,nem akartam elfogadni,hogy változott az életem,ha a párom nem lett volna nem tudom mi lett volna,Ő segített rajta át. A mi kapcsolatunk csak erősebb és szorosabb lett a fiunk születése óta,és idővel úgy érzem megértünk a szülőségre,erre nem lehet felkészülni,hiszen legyen az ember 20-30-40 amíg nincs gyereke addig fogalma sincs,hogyan fogja kezelni a helyzetet.

Az,hogy kinek milyen a vérmérséklete,a tűrőképessége,türelme nagyban befolyásolja a családi életet.

De ahogy egy gyerektelen embernek sem egyformák a napjai úgy egy gyerekesnek sem.Egy jó,stabil kapcsolatot ahol tényleg szeretik egymást a felek,megvan az őszinteség,a bizalom,az egymás iránti tisztelet az a kapcsolat nem megy tönkre a gyerek születése után,meg persze két emberen múlik a dolog.