3 éves kérdezgett az apukájáról. Mit is mondhatnék?

3as: na mert te írtál konkrétumot...

Én azt mondanám, hogy apa nem él velünk, mert így döntött. Vannak gyerekek, akik az apukájukkal élnek. Vannak, akik az anyukájukkal, és vannak, akik mindkettővel.

Felesleges túlbonyolítani szerintem.

Ebben a korban szerintem még felesleges magyarázkodni, tényeket kell csak közölni a gyerekkel.

"Van apukád, de messze van. Nem jön érted/hozzád, mert nem ér rá."

A gyerekek okosabbak amúgy, mint gondolná az ember. A négyévesem a minap megkérdezte, hová megy, aki meghal. Köpni-nyelni nem tudtam.

Szerintem a miérteket nem érdemes itt fejtegetni, ha nem kérdez rá. Legfeljebb "apa úgy döntött".

Nem ugyanaz, de hasonló: a férjem édesanyjával nem tartjuk a kapcsolatot. A legnagyobb gyereket egyszer látta, a két kicsit egyszer sem. Mindhárom gyerek (a legkisebb 3 éves lesz) megkérdezte már, hogy ki a "másik" mamája, hol van.

Nem kertelünk, megmondjuk, hogy van apának is anyukája, de nem jön hozzánk. Tudják a nevét, tudják melyik városban él. Ha kérdezik, miért, elmondjuk, hogy nem kíváncsi ránk, nem akar minket látni, haragszik apára és a dédimamára. (Az anyósom édesanyjával tartjuk a kapcsolatot)

Minden évben előjön ez a téma, újabb kérdések merülnek fel, most pl a 7 éves kérdezte meg, hogy ugye mi nem veszünk össze soha úgy, hogy ne találkozzunk...

De!

Ehhez az is kellett, hogy mi magunk megbéküljünk ezzel a helyzettel, nincs bennünk tüske, tudunk tárgyilagosan beszélni a témáról. A férjem tud mesélni a gyerekkori emlékekről, felolvasok a férjem mesekönyvéből, amibe az anyja írta bele a nevet, stb.

Nincs tabu, folyamatosan bővítjük az ismereteiket. A legnagyobb (12 éves) már tudja, hogy az alkohol tette tönkre ezt a kapcsolatot, tudja, hogy meddig süllyedhet egy ember emiatt.

Mi így döntöttünk, persze ez nem alkalmazható minden esetre, de az biztos, hosszú távon az őszinteség a nyerő.