Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » GYÁS, GYES, GYED, GYET » Második gyerekünket várjuk,...

Második gyerekünket várjuk, az első most lesz 3 éves. Hogy tudnám a legkedvezőbben igénybe venni a gyedet?

Figyelt kérdés
Segítségeteket szeretném kérni. Második gyerekünket várjuk, 2013.dec-2014.január körül várható a születés időpontja. Az első kisfiam 2010.június 12-én született, 2 évig kaptam a gyedet, most gyest kapok 2013 júniusig, azaz kb még egy hónapig. Az előző gyedem minimálbér alapján volt számítva. Mit tanácsoltok, mit csináljak? Vegyem ki a szabadságaimat majd menjek el táppénzre, és akkor a minimálbér alapján kapom, vagy legyek bejelentve néhány hónapot nagyobb fizetéssel? Vagy ha most visszamegyek és nagyobb fizetést kapok, az már nem számít bele a számításba? Mi a helyzet, ha decemberben születik és mi, ha januárban? Előre is nagyon köszönöm.

2013. máj. 7. 15:54
 1/9 anonim ***** válasza:
Ha magasabb összeggel leszel bejelentve, akkor 2 eset van a gyedre. A tgyás mindenképpen a magasabb össezg alapján lesz megállapítva, még akkor is, ha csak szabira mész a magasabb összeggel, és akkor is, ha ez összevissza 1 napot jelent,de akkor is, ha egyből táppénzre mégy és csak a szerződésedben lesz a béred magasabb. A gyed viszont akkor lesz a magasabb összeg alapján meghatározva, ha nem várod ki a gyes végét, hanem már most elmégy táppénzre. És úgy igazítod, hogy a táppénz plusz tgyás idén több legyen, mint 6 hónap.
2013. máj. 11. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

Ez nem ilyen egyszerű.

Mivel több mint fél évet leszel gyesen, a minimálbér lesz a gyed alapja. Ha még idén igényled a tgyást, akkor a 2012-es évet nézik, de akkor gyeden és gyesen voltál. Így a szerződés szerinti béred lesz a tgyás alapja (2012-es szerződés szerinti béred). A gyed mindenképp a minimálbér alapján lesz számolva. Igazából 180 napot kellene dolgozz, hogy ne a minimálbért vegyél figyelembe. Ugye a gyedet 2014-ben igényled, így a 2013-as évet nézik. Ha kevesebb mint 180 napot leszel idén gyesen, akkor kellene 180 napot dolgozni, ténylegesen, vagyis nem táppénzen lenni, mert az nem számít ledolgozott napnak, vagyis a szabi lejárta után eljárni dolgozni, amíg összejön a 180 nap. Ha ez megoldható, akkor a gyednél a 2013-as bruttó átlagbért fogják számolni. Ha 2013-ban nem lesz 180 bérezett nap, akkor a minimálbér lesz majd a gyed alapja.

2013. máj. 11. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Még annyi, hogy ha nem lesz idén 180 nap, amit gyesen tölt, akkor se sok mindent tud tenni, csak ha nagy hassal eljár dolgozni. Azzal, hogy elmegy táppénzre, nem fogják az idei nagyobb fizetését igénybe venni, mert gondolom táppénzen lesz, nem jár be dolgozni. Ahhoz, hogy a nagyobb bérét vegyék figyelembe, el kellene járnia dolgozni. Ugyanis ha táppénz miatt nincs 180 bérezett nap, akkor az előző ellátás alapja lesz a gyed alapja is, jelen esetben pedig a gyed igénylésekor az előző ellátás a tgyás lesz. Tehát, ha kevesebbet is lesz gyesen, mint fél év, de a szabi lejárta után táppénzre megy, akkor a tgyás alapja lesz a gyed alapja is. Vagyis, ha 2012-ben a bejelentett bére a minimálbér volt, akkor sajna az lesz a tgyás alapja és a gyed alapja is, ha 2013-ban nem tud 180 bérezett napot összehozni! Ez sajna ilyen. Táppénzen töltött napok nem számítanak ledolgozott napnak, csak a biztosítási időbe számít bele.
2013. máj. 11. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Picit értelmezhetetlen amit írtál, de megpróbálom tisztába tenni a dolgokat, ugyanis abszolút rosszul tudod.


Amennyiben akár egyetlen napot is szabadságon tölt az új bérével, akkor a tgyás alapja a tényleges bére lesz (vagy max. a minimálbér kétszerese, de ez itt nem játszik), ugyanis a jogszabály a sorrendet így állítja fel: bér (ha volt 180 bérezett nap) ennek hiányában tényleges bér, ennek hiányában szerződéses bér. Nem a tavalyi szerződéses bér, hanem az igénylésnapján érvényes szerződéses bér. 2012 semmiképpen sem. Ha egyből táppénzre megy a gyes után (vagy akár holnap) a tgyás alapja mindenképpen a jelenlegi szerződés szerinti bér.


Amennyiben most elmegy táppénzre, már élni fog a kedvezményszabály, így a gyedet egyáltalán nem a minimálbér alapján fogják számolni, hanem a tgyás alapja lesz a gyed alapja is, tehát a 114 ezer.


Sőt, tovább megyek: tekintettel arra, hogy a gyes június 12-én jár le, akár utána is mehet táppénzre, mert ha év végéig táppénzt, vagy tgyást kap, akkor is több lesz azon napok száma, mint a gyeses napok száma (hiszen június 12-ig 163 nap lesz).


Kérdező, jelentsenek be magasabb fizetéssel, mert így mind a tgyásod, mind a gyeded a magasabb összeg alapján lesz megállapítva.


77%, amennyiben szeretnél tájékozódni a témában, szívesen elküldöm a vonatkozó jogszabályokat (azt is, amelyik fehéren feketén leírja, hogy a tgyás alapja az igénylés kezdő napján érvényes szerződéses bér)

2013. máj. 11. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat. Akkor, ha idén több, mint 180 napot dolgozom papíron (ebbe beleszámít a szabadság és táppénz is???), akkor az új bejelentett fizetésem után számolják a gyedet és a tgyást? A baba december 31-re van kiírva. Ha hamarabb jön, mondjuk november 30-án, akkor nem jön össze a 180 nap, csak akkor, ha már most lemondom a gyest és visszamegyek dolgozni? És mi van, ha jan. 1-én születik?

A jogszabályokat légyszi nekem is küldd el. Köszönöm

2013. máj. 13. 10:05
 6/9 anonim ***** válasza:

Attól függ, mikor igényled meg a tgyást. Ha szülés előtt 28 nappal, akkor az még idén lesz, vagyis 2012-t veszik alapul mindenképp. Mivel tavaly gyeden és gyesen voltál, így ez miatt nem lesz meg a 180 bérezett nap, így a szerződés szerinti béredet nézik.

Ugye be jelentve most is be vagy, gondolom még az a munkahelyed, ahonnan, az első babáddal elmentél gyedre. Az a lényeg, hogy ha idén megemelik a szerződés szerinti vagy bruttó béredet, akkor azt veszik alapul a tgyás igénylésnél. Ha mégse emelik meg, akkor a minimálbér lesz az alapja a tgyásnak, mert ugye maradsz azzal bejelentve.

A gyed igénylés mindenképpen 2014-ben lesz, így a 2013-as évet nézik, ha nem lesz meg a 180 bérezett nap, akkor a gyed alapja is az lesz, ami a tgyás alapja volt, vagyis a megemelt bejelentett béred. A táppénz nem számít bérezett napnak.

Tehát, ha megemelik pl. bruttó 110 ezerre, akkor az lesz a tgyás alapja és majd a gyed alapja is, ha nem tudsz visszamenni 180 napot dolgozni. Végül is, a lényeg, hogy ha tényleg sikerül nagyobb bérrel bejelenteni, akkor az lesz a tgyás és gyed alapja is.

Ha dolgoznál és meglenne a 180 nap, akkor a gyedbe beleszámítana a túlóra és pótlékok, mert akkor már napi bruttó átlagbért számolnak a gyedhez.

De szerintem a te esetedben nehéz összehozni a 180 bérezett napot.

Lényeg, hogy próbáld elintézni, hogy nagyobb bruttóval legyél bejelentve és akkor több lesz a tgyásod és gyeded is, mint mikor minimálbérrel voltál bejelentve.

Lényeg, hogy idén ne legyél 180 napot gyesen, de gondolom nem is leszel, csak akkor ha a gyereked pont június utolsó napján tölti be a hármat.

Ha mégse sikerül bejelentetni magad nagyobb bérrel és minimálbéren maradsz, akkor a 98 ezer 70%-a lesz a tgyás és a gyed alapja.

Kivéve, ha 2014. jan. 1. után szülsz és esetleg Orbán jövőre megemeli a minimálbért megint, akkor az új minimálbér lesz az alap, ha nem jön össze idén az, hogy többel bejelentsenek.

2013. máj. 13. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat. Sajnos nem teljesen értem, amit írtatok. Eldöntöttem, hogy azt szeretném, ha a régi fizetésem szerint számolnák most is a tgyást és a gyedet. Ehhez gondolom az kell, hogy 2013-ban ne legyen meg a 180 bérezett napom. (mivel a gyedet 2014-ben fogom megigényelni, hiszen decemberben szülök, és utána még kapom a tgyást, így a 2013-at vennék alapul, ha megvan a 180 nap) Szóval 2013. június 12-én lejár a gyesem. Ha után kiveszem a szabadságomat (ami ugye beleszámít a bérezett napokba), után ha vissza is megyek dolgozni, de az nem éri el a 180 napot a szabadságokkal együtt, és utána elmegyek táppénzre a szülésig, akkor a régi, 2009-es béremet fogják alapul venni, ugye? Ja, és a gyedet igényelhetem még decemberben is, ha dec. 20-ra vagyok kiírva? Előre is köszi
2013. máj. 30. 14:21
 8/9 anonim ***** válasza:

Ne, a 2009-es béred semmiképpen nem lesz alapja semminek.


Vagy a jelenlegi szerződés szerinti béred lesz az alap, vagy ha elmégy szabira, akkor a szabi alatt kapott tényleges béred lesz az alap.


A gyedet nem igényelheted hamarabb, kizárólag a tgyás, vagy az annak megfelelő idő lejártakor.


Ha elmégy szabira, akkor a szabi alatt kapsz majd x összeg jövedelmet. Ez a jövedelem (ha nem haladja meg a minimálbér kétszeresét) lesz a tgyás alapja. Ezt követően a gyed alapja is ugyanez lesz, mert idén azért nem lesz 180 bérezett napod, mert több, mint 6 hónapot táppénzen leszel.

2013. máj. 30. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

gyedet a tgyás lejárta után tudsz igényelni, vagyis decemberben még nem. Szülés előtt 28 nappal a tgyást tudod megigényelni. Kb. november 22-től tudsz tgyást igényelni.

Nem tudom miért jó neked, ha a 2009-es minimálbér után kapnád a tgyást és gyedet. Jelenleg a minimálbér bruttó 98 ezer forint, mikor kiveszed a szabikat, a szabijaidat ezzel a bérrel kell számolni, vagy ha jobban megemelték a bruttód, akkor azzal az új béreddel. A tgyás és gyed alapját is az új minimálbérrel kell számolják.

2013. máj. 30. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!