Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » GYÁS, GYES, GYED, GYET » Milyen ellátásokat kapok a...

Milyen ellátásokat kapok a második gyerek után, ha már a GYES ideje alatt születik meg?

Figyelt kérdés
Első gyermekem 2013. januárban született, már tervezzük a kistesót. GYED alatt már nem tud megszületni, mert az lejár 2015 januárjban, de szeretnénk, ha az utána lévő gyes ideje alatt megszületne. Lehet, hogy 180 napnál többet leszek gyesen (attól függ, hanyadik próbálkozásra jön össze), és tételezzük fel, hogy még meglesz a munkahelyem, biztosított vagyok, de nem megyek vissza dolgozni. Mi alapján számolják majd a TGYÁS-t, GYED-et? A szerződés szerinti bérem után (ez papíron emelkedett azóta, hogy eljöttem gyedre) vagy a minimálbér kétszerese után? Vagy ugyanannyit kapok, mint az elsőnél? Ugye nem csak GYES fog járni?

2014. szept. 25. 12:05
 1/1 anonim ***** válasza:
Az én esetem egy évvel ezelőtti. Vagyis nekem a nagyobb 2012 januári és most született meg a kisebb. Tehát én is több, mint 180 napot lettem volna gyesen. Viszont én májusban kivettem 10 nap szabit, majd tp-re jöttem szülésig (gyest kaptam folyamatosan mellette), pont amiatt, hogy a gyedet ne a minimálbérből számolják. Szóval jelen pillanatban a törvény szerint összehasonlították az előző ellátásom alapját, a szerződés szerinti bérem alapját, illetve a bérezett napjaim alapját. Nekem az utóbbi volt a legtöbb (magasabb, mint az előző ellátás alapja), így azt kaptam/kapom. Tehát ha úgy nézem még jobban is jártam , hogy nem mentem vissza dolgozni :)
2014. szept. 25. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!