Milyen képzésen, különórán, foglalkozáson vesz részt gyermeked hogy egy erős gimnáziumba bekerüljön?

A fiam egy erős gimibe jár, igaz, nyolcosztályosba, oda kicsit nehezebb bekerülni. :)

A helyi oviba járt, ami kéttannyelvű, másik nincs, úgyhogy nem volt miből válogatni. Az általános iskola szintén.

A gyerek alapvetően rettentően okos, de lusta, felvételi előtti napon sem tudtam rávenni, hogy legalább kicsit nyissunk már ki egy könyvet. Eszébe se jutott.

Odamentünk, tök lazán és nyugodtan beült, megírta a feladatokat, aztán mehettünk szóbelizni. A 8. volt a felvételi rangsorban, 220 gyerek közül.

Egyetlen külön foglalkozásra jár, fociedzésre, arra a mai napig.

Akinek jó képességei vannak, az helyt fog állni. Akit a szülei treníroznak, mint egy versenylovat, de nem csinálja szívesen, az le fog morzsolódni.

Ha a gyerek élvezi, amit csinál, kitartó és szorgalmas, akkor a képességeitől függetlenül is bármit elérhet, még többet, mint aki született tehetség, de tojik bele.

Még egyelőre csak ovisok a gyerekek, nekik ilyen korban a sarat kéne túrni az udvaron, meg hintázni. Nem arra készülni, hogy bekerüljenek egy erős gimibe, onnan meg X egyetemre.

Kicsit túltoljátok ezt a kérdést, nem gondolod?

Eh, nem fogjátok kedvelni, amit mondok, de annyi baj legyen. :)

A tanulási vágy és az erős gimnázium szerintem nem függ össze. Azt kell megérezteteni a gyerekekkel, hogy minden tanulás, nem csak az iskolában tanul (sőt, valójában nem ott tanulja a legöbbet a világról általában), primitív példa, de tanulás az, ha pacsál a pocsolyában, ha nézegeti a fűben a hangyákat, ha együtt játszik a társaival. És figyelni a kérdéseire, válaszolni, együtt utánanézni annak, amit nem tudunk (ami külön plusz lehet, hiszen nem csak választ kap, hanem látja, hogy a tanulás élethosszig tartó és élvezetes dolog). A legfontosabb pedig az véleményem szerint, hogy felismerd, ha valamiben jó a gyerek, ha valami érdekli (hogy ne legyen végül könyvelő szegény :) – viccelek, hiszen bármily hihetelen a legtöbb földi halandó száára, van, aki imád könyvelni), és támogasd ebben. No meg segíts neki megtanulni az emberekkel való kommunikáció, együttműködés szabályait.

Persze a nyelvtanulás igen fontos, jó és kell, de attól, mert nem jár oviban különórára, simán megtanulhat egy-két nyelvet – akár középiskolásként is.

Tény, hogy egy „erős gimibe” 8.-ban már nyelvből is van felvételi általában, így ha ez a cél, ismerve a mai nyelvoktatási színvonalat egy sima általános iskolában, nem árt külön tanulni idegen nyelvet iskolás korban már.

Szülőként szólok hozzá én is, no meg úgy, mint aki annak idején az ország egyik legerősebb gimijébe járt. Visszagondolva, milyen út vezetett engem abba a suliba, röviden a „megfelési kényszer” kifejezéssel tudnám illetni. Katolikus neveltetés (ez csak a tekintélyelvűsége miatt fontos itt), értelmiségi szülők, akik igen sokat dolgoztak, kicsi kortól hozzászokás a rendes, csendes kislány szerepéhez, akinek a bizonyítványát lehet lobogtatni büszkén. (Félreértés ne essék, nem volt siralmas a gyerekkorom, nyilván jók voltak a képességeim is, és azt is élveztem, hogy szeretnek a tanárok, mert teperek.)

Bár érettségikor még fogalalmam nem volt, mi szeretnék lenni, két idegen nyelven beszéltem, és felvételiztem, diplomát szereztem, mert tudtam, az kell.

Majdnem tíz év munka után jutottam el oda, hogy felismertem, nagyon nem élvezem, amit csinálok, de lépni sosem mertem volna, ha meg nem ismerem a férjem, akinek ugyan nincs diplomája, viszont szabadon él, azzal foglalkozik, amit szeret, és ő ki nem nyalábol a belém vert sztereotipiákból arról, hogyan kell élnie egy „rendes” embernek (értsd: alkalmazottként kúszva egyre fejlebb a ranglétrán, ha úgy érzed, semmi értelme annak, amit csinálsz, akkor is). Így ma már „atipikus” foglalkozást űzök, nem könnyű, de a magam ura vagyok, és élvezem.

Persze mindenkinek más jelenti a sikert, a boldogságot. Mint írtam, azt gondolom, a nyelvtudás fontos, mert új világokat nyit meg az ember számára, és Mo. nagyon kicsi, így behatároltak a lehetőségek, ma pedig (pláne „holnap”) bárhol dolgozhat az ember, ehhez elengedhetetlen.

Ha megnézem most, több mint 20 év után az osztálytársaimat az „erős gimiből”, náluk is erős szerepet játszott a megfelelési vágy. Voltak tényleg okosak és kevésbé okosak is, akiket a szüleik a saját mintájukra kényszerítettek ilyen iskolába – utóbbiak később elmondták, életük legrosszabb négy évét töltötték az iskolában. Persze mindenkinek lett diplomája, mindenki dolgozik. Viszont érdekes módon, sokan azt mondják közülük, nem adják a gyereküket ilyen iskolába… Inkább olyanba, ahol nem a versenyzés a cél, hanem az együttműködési képesség kialakítása, ahol nem töltik az anyagot a fejükbe, hanem gondolkodni tanítják őket.