Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Milyen egy érett 13-14 éves lány?

Milyen egy érett 13-14 éves lány?

Figyelt kérdés

Én most vagyok 16, van egy húgom, aki 13 (tavasszal 14). Nekem már 11-12 éves korom óta mondják a rokonaim, szüleim barátai, hogy milyen érett vagyok. Ellenben a húgomra csak suttogva tesznek megjegyzéseket, olyanokat, hogy “milyen éretlen” és “de gyerekes”, még most is.


Az lenne a kérdésem, hogy milyen szerintetek egy érett 13-14 éves? Szerintetek mi érettek vagyunk/voltunk?


Itt van néhány információ rólunk:

Én szeretek olvasni, nagy kedvenceim a Harry Potter és Az Éhezők Viadala, de szeretem a Gyűrűk Urát is. Előbbit 9, utóbbiakat 11, illetve 12 évesen olvastam először. A húgom is szokott olvasni, bár nem olyan sokat, inkább Leiner Laura könyveket és hasonló tini regényeket, kb. 12 éves kora körül kezdte el, előtte szinte nem is olvasott. Lehet butaság, de én ezt az olvasás-szeretetet (és azt, hogy én komolyabb könyveket olvastam fiatalabb koromban is) gondolom az egyik oknak, hogy érettebbnek gondolnak engem.

A másik, hogy én a politikai és ehhez hasonló vitákba simán beleszóltam mindig is (és elvileg furán értelmeseket mondtam), húgom annyit tud maximum, hogy ki a miniszterelnök. A felnőttek beszélgetésével kapcsolatban is mindig meg volt a véleményem, amit ki is fejeztem. Húgom látványosan unatkozni kezd egy ilyen témánál.

Öltözködési stílusban nagyjából egyezünk, mindketten farmert és csinosabb blúzokat hordunk hétköznapokra, ünnepekre egy csinosabb ruhát.

Mindketten sportolunk versenyszerűen, de ő ott is képes elsírni magát egy nem olyan jó eredmény miatt (rokonság, barátok előtt is), én ebből 8-9 évesen kinőttem.


Ezek alapján mi a véleményetek rólunk? Tényleg érett lennék, vagy csak mondják? (Ha nem elég az információ, nyugodtan kérdezzetek, szívesen válaszolok!) Milyen szerintetek egy érett 13-14 éves lány? És egy átlagos?



2020. dec. 3. 18:49
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
75%
Csak mondják. Olyan vagy mint egy átlag 16 éves. Semmit se tud a világról, de okoskodni szeret. :) Semmi gond, normális, nincs benne semmi szégyellni való, majd kinövöd.
2020. dec. 3. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
66%
Attól függ hogy milyen téren érett? Testileg vagy agyilag. Mert nem teljesen mindegy.
2020. dec. 3. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
80%

Mert te vagy az elsőszülött, aki a család szeme fénye és nagyon okos. :-)

De nem baj, ez sok helyen ilyen. Nyugi, biztos rád is mondják, hogy fiatal vagy még, és nem valószínű, hogy teljesen komolyan gondolnak.

Minden 16 éves érettebbnek érzi magát, mint amennyire valójában az. Egy 13 évesnek pedig felesleges politizálnia, de még egy 16 évesnek is. Csak innen-onnan összeszedett információkkal rendelhezhet, de a saját bőrén nem tapasztalt meg nagy valószínűséggel semmit, ami komolyabb volumenű, mint a kijárási korlátozás.

Az meg, hogy ki mit szeret olvasni, egyéni ízlés kérdése... Én 13 évesen ugyanúgy olvastam tiniregényeket, mint háborús köteteket... Akkor gyerekes is voltam meg érett is?

2020. dec. 3. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
Nem tudom, azért mertem megkérdezni. Nem érzem magam érettnek, sem éretlennek a húgomat, nincs annyi rátásom, hogy én ezt csak így megítéljem. De ezt az egészet úgy érettem, hogy ilyen voltam 13-14 évesen (többnyire most is).
2020. dec. 3. 19:19
 5/13 A kérdező kommentje:
Egyes! Miért okoskodnék? Honnan informálódsz? Mit értelmeztél okoskodásként?
2020. dec. 3. 19:20
 6/13 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem az első erre a szituációra gondolt:


"A másik, hogy én a politikai és ehhez hasonló vitákba simán beleszóltam mindig is. (.....) A felnőttek beszélgetésével kapcsolatban is mindig meg volt a véleményem, amit ki is fejeztem. "

2020. dec. 3. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
79%
13 évesen baj ha egy 13 éves gyerekes?? Milyennek kéne lennie? MÉG GYEREK.Hagyjátok ,hogy élje a gyerek korát majd 18 évesen visszatérhettek a kérdésre.Minek érdekelje a politika mikor 13 évesen nincs szavazati joga ?Amúgy is általába úgy beszélnek az emberek a politikáról ,hogy bárcsak ne tennék. Szerintem te vagy kora vén ,20 évesen már családot akarsz majd alapítani??Amúgy meg véletlenül se mondjon senki semmit a hugodnak,senki se szereti ha a testvéréhez hasonlítják .
2020. dec. 4. 05:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
0%
Nem érett az elmondottak alapján
2020. dec. 4. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
84%
Pont annyira érett, amennyire kell. Tinikönyvet olvas? Hűha. Miért, mit olvasson tiniként, Háború és békét? Te se azt olvasol.
2020. dec. 4. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
73%
Azért kérdező azok, amiket te olvasol is eléggé "tiniregények".
2020. dec. 4. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!