( Hosszú ) Miért nem vagyok hajlandó pozitívan magamhoz állni? :/ És miért vagyok róla meggyőződve, hogy őrült vagyok?

14 éves lány vagyok, és ami azt illeti, gyűlölöm magam.

Itthon nem vagyok valami aktív, szüleimmel nem nagyon tartom a kapcsolatot, néha lemegyek a konyhába enni és ennyi az egész :( Anyumat szeretem, ő jó fej, de apámmal abszolut nem vagyok jóban. Van egy húgom, és gyakran bőgöm el magam, hogyha teszek valamit és apám ordít velem, de másnap ugyanezt megcsinálja a húgom, de ő jaj de aranyos. De nem csak ez a probléma.

Zenélek, rajzolok, írok, mindenfélét. Mégis, biztos vagyok benne, hogy selejt vagyok és soha nem fogok senkinek sem kelleni. Nem nagyon ismert el eddig senki, a barátaimon kívül.

Rengeteget sírok, szinte minden éjjel órákig. (miközben írok, most is)

És őrültnek tartom magam :/. Mert ugye, nem tudom, mit miért teszek, meg hogy mikor mit is érzek, de mindig minden rosszul sül el és csak bántanak miatta.

Hiába akarok bárkinek jót, mindig megszidnak érte, mert félreértik, vagy rosszul csinálok valamit.

Már nagyon patkányul érzem magam, vagdosom az ereimet (bár mostanában annyira nem, de csak mert nyár van és rövidujjúban nagyon látszik a vágás) meg nagyon sokszor gondolkodom azon, hogy mi lenne, ha meghalnék, vagy megölném magam, vagy azon, hogy milyen temetést szeretnék, milyen sírkövet, stb...

Szerintetek mit csináljak magammal? :(