Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Utólag mit lehet tenni?

Utólag mit lehet tenni?

Figyelt kérdés
A középső 13 éves lánygyermekemről van szó. Most hetedikes. Amikor iskolába ovodába irattuk jó ötletnek tűnt, hogy az unokatesójával járjon együtt. Folyamatosan jöttek A GONDOK AMIKET ÉN NEM VETTEM ÉSZRE. Mindig mindenből olyan kellett amilyen az 5 hónappal idősebb unokatestvérének. Csak az volt a jó. Folyamatosan össze hasonlítgatta magát vele. Összahasonlítgatta a vagyoni helyzetünket, a házunkat...stb. is.Persze mindenben előbbre járt -az 5 hónapjával meg mással is. Én egy kicsit konzervatívabb szülő vagyok. Tanulásban is az én lányom szinte kitűnő tanuló, nagyon lelkiismeretes, becsületes. (az unokatesó kitűnő) Nem gondoltam rá de azzal hogy gyakorta megkérdeztem hogy az említett kislánynak milyen lett az adott felmérője ezt erősítettem benne. Egy felnőtt ember önértékelését is kikezdte volna ez. (minden nap azzal szembesülni bármit is csinálok, hogy a másik milyen..brrr ez rettenetes. Erre sajnos csak egy fél éve döbbentem rá. Nagyon várom hogy szétrebbenjenek 8.után. Ne legyen a lányzó árnyékában. Egyébként szereti az unokatesóját, jó a kapcsolata. Ezt én szúrtam el. Jóvá lehet ezt valahogy tenni?
2014. febr. 11. 14:56
 1/1 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem az van, hogy a lányodnak még nincs igazán kiforrott egyénisége, az unokatesó meg idősebb, van kire felnézni. Amúgy nem istenes bűn hogy a nagyobbat majmolja, csak ő ezt nem vette még észre. Az tényleg nem jó hogy anyagiakban is hozzá hasonlítja magát, mert valôs, hogyja a kuzin megkapja a legújabb csilivili csodamobilt, a lányodnak is olyan kell majd. De nèzd a jó oldalát. Ha a nagyobb jól tanul, ez lehet hogy a lányodat is arra ösztökéli majd, hogy jobban tanuljon. Most már semmi újat sem tehetsz, szervezz közös programokat kettőtöknek, beszélgess vele, hagyd hogy élje a kiskamasz èletét. Én is lány vagyok, tudom milyen ez. Èn a bátyámra akartam hasonlítani, pedig ő fiú ès tíz évvel idősebb mint én. Szó szerint mindenben olyan akartam lenni, mint ő. Aztán rájöttem az idők soràn, hogy nem ő csokikálta a spanyol viaszt, ès èn is vagyok valaki. Erre majd ő is rá fog jönni, csak majd később. Hamarosan úgyis gimibe megy, lesznek új barátai, akkor meg majd màs fogja érdekelni :) sok sikert

18 L

2014. febr. 11. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!