Szerintetek szólnom kéne neki, hogy a gyereke ilyeneket
rajzol?
Figyelt kérdés
Barátnőméknél voltam, mentem ki a konyhába és a kuka mellett egy papír galacsin volt, és nem tudtam, hogy a kukából esett ki vagy csak véletlenül van ott, és lehet, hogy fontos, nehogy kidobjam, gondoltam szétnyitom. És teljesen elkerekedett a szemem, mikor láttam, hogy milyen rajzok voltak rajta. Olyanok voltak, hogy a pasi hátulról dugja a nőt meg az asztalon dugnak, meg ilyenek. Egy lapon volt több póz. Ijedtemben gyorsan kidobtam, rosszul is éreztem magam, amiért kutakodtam, de én csak jó szándékból nyitottam szét. A lány, aki rajzolta 12 éves. Csak ő lehetett, mert másik gyerekük nincs, és hozzám jár a lány rajzot tanulni, szóval fölismertem a vonalait. Ez mennyire normális? Szóljak az anyukának vagy felejtsem el, én nem láttam semmit, az ő dolguk?
Nem kell ezt túl reagálni,a kislány pubertás korba lépett,érdeklődik a nemiség iránt,és ebbe a szex is bele tartozik,ilyenkor kezdik el a maszturbációt.Lehet te későn érő típus voltál,hogy ezen így kiakadsz vagy egyszerűen csak elfelejtetted.Nekem nem fura,én stikában már az erotikus filmeket néztem éjjel,és ezzel nem voltam egyedül a korosztályomban.
2015. jún. 24. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
22/27 anonim válasza:
Én sose rajzoltam ilyeneket, még ha érdekel(t) is a téma :O
37/N
2015. jún. 25. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
23/27 anonim válasza:
Ugyan...itt, ezen az oldalon is több tinivel találkoztam már, aki erotikus novellákat, történeteket írogat. Akkor most azt is jelenteni kellene az anyukájának, nehogy terhes legyen vagy gyereket csináljon 13 évesen?
2015. jún. 25. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
24/27 anonim válasza:
Szerintem nyugi. :D
Amikor én 11-12 éves voltam, szintén rajzoltam ilyeneket. Az ilyen korú kamaszokat bőven érdekli a szex, a testiség. Ha más baj nincs vele, pl. a viselkedése nem utal arra, hogy gáz van, kiegyensúlyozott, jól tanul stb., akkor egyszerűen csak elkezdődött a pubertáskor, ilyenkor pedig beindul az ember lányának/fiának a fantáziája...
29N
2015. jún. 25. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
25/27 Gyémántlány válasza:
Nem hinném.
Ebben a korban ilyenek a fiatalok, foglalkoztatja őket a szexualitás, és bár néhányan kis tudatlan angyalkáknak tűnnek, biztos, hogy belegondoltak már abba, hogy mi van, ha esetleg nem a gólya hozza a kisbabát.
Nálunk is megfordultak ilyen rajzok az osztályban régen, minden kamasz srác, és persze egy-két lány is ezt csinálta.
Úgyhogy felejtsd el az egészet, még a lánnyal se beszélj ilyenekről. Valószínűleg kellemetlen lenne mindkettőtöknek.
2015. jún. 25. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
26/27 anonim válasza:
Én tisztes felnőtt ember lettem, és áltsuliban folyton ilyeneket rajzoltunk a szünetekben. Lányok, fiúk, egyaránt.
Emlékszem egyszer volt is belőle nagy botrány. Már akkor sem értettem mit érdekel másokat, hogy ki mit rajzol.
Egyébként nem vagyok nagy pszichológus, de a nemi érés tetőfokán szerintem nem annyira meglepő, hogy a gyerekeket foglalkoztatja a szex. Mások ebben a korban már csinálják is.
2015. jún. 28. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
27/27 anonim válasza:
én rajzoltam volna csak én nem tudok rajzolni :D attól a rajztól nem jöttem volna izgalomba amit én rajzolok de lehet ő se az övétől ezért dobta ki :D
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!