Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mit tegyek, ha fiam az igérete...

Mit tegyek, ha fiam az igérete ellenére nem foglalkozik a kutyával?

Figyelt kérdés

11éves a gyerek, és már régóta könyörög egy kutyusért. Egy aprócska 2 szobás lakásban élünk hárman, ami alig 60négyzetméter. A férjem nagyon ellenezte a kutyát a szükös hely miatt, és mivel mindketten dolgozunk, nem is van időnk/energiánk foglalkozni vele. Persze a gyerek mindent megigért, hogy majd ő gondját viseli, törődik majd vele és rendszeresen leviszi.

Végül belementünk és már harmadik hete velünk él egy kistermetü máltai bichon. Természetesen előtte elbeszélgettünk a gyerekkel, hogy ez mekkora felelősségel jár, és élete végéig törődnie kell majd vele. Eddig minden nap kapott 300 forint zsebpénzt, amit arra költhetett amire akart: játék, benzin a kismotorjába, tavaly hoverboardot vett magának stb. Most megemeltük napi 400 forintra, de azzal a feltétellel, hogy ezentúl neki kell a kutyára költenie.

Kb. a harmadik napig tartott a varázs, addig valóban lelkiismeretesen foglalkozott vele, rendszeresen levitte, és ha bepiszkolt akkor szépen feltakaritotta. A következő délután arra értünk haza a férjemmel, hogy már a bejárati ajtó előtt büzlött a lakás, miközben gyerek a számitógépen játszott. 4helyre is odapiszkolt, mert egész nap nem vitte le egyáltalán, sem iskola előtt, sem utánna. A férjem nagyon dühös lett, feltakaritatta vele az egész lakást, és megvont egy heti zsebpénzt. Egy hétig úgy tünt, hogy tanult belőle, aztán ismét napról-napra kezdte elhanyagolni, mignem ismét zsebpénz nélkül maradt. Már nem volt pénze a motorozáshoz, és anyámnak kezdett sopánkodni, aki végül adott neki 10 ezer forintot.

Erre a férjem a kismotort vette el tőle, és megkérte édesanyámat, hogy ne pénzelje a gyereket, mert oka van annak, hogy megvontunk tőle.

Ultimátumot adtunk neki, hogy a jövöben vagy gondját viseli a kutyusnak, vagy elvisszük. Ismét mindent megigért, de alig néhány napig tartott a szorgalma, mignem végül már ő mondta, hogy inkább vigyük el a kutyát édesanyámhoz, mert ott lenne kert és sokkal boldogabb lenne a kutya.

Persze ez burkoltan azt jelenti, hogy szabaduljunk meg tőle, mert túl nagy teher számára az a napi néhány perc séta.



2021. okt. 12. 15:41
1 2 3 4 5
 1/46 anonim ***** válasza:
97%
Egy 11 évesnek egy kutya túl nagy felelősség. Egy hörcsöggel vagy tengerimalaccal kellett volna kezdeni. Szerintem is az a legjobb megoldás ha a kutyus nem marad veletek. Neki is jobb lenne (kutyusnak) és nektek is.
2021. okt. 12. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/46 anonim ***** válasza:
6%
napi 300ft zsebpénz?? láthatóan egy gyerekre sincs pénzetek, mire kellett még egy kutyát is befogadni ha ilyen nincstelenek vagytok?!
2021. okt. 12. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/46 anonim ***** válasza:
90%

Egy 11 évesnek mennyi pénzt akarsz adni 2-es?

Kétlem hogy nincstelenek, inkább te vagy agytalan.

2021. okt. 12. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/46 anonim ***** válasza:
14%

Vegyetek kutyapelenkát. Ha van teraszozok, oda is kitehetitek és csak ki kell engedni reggel.

Kistermetű kutya, főleg ha kölyök még, nem fog kibírni fél napot wc nélkül.

A Bichont rendszeresen kell fodrászolni.

Nektek kellett volna utána járni. Pont egy időigényes kutyát választottatok.

2021. okt. 12. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/46 anonim ***** válasza:
75%

Ha megoldódott a probléma, hogy a kutya elkerül a kertes házhoz, akkor mi a kérdés?

Amúgy amíg ki van nyalva a gyerek hátsója, nem is fog felelősséget érezni, akár tízen éves, akár több.

Legalább tudjátok, hogy nem való neki semmilyen állat.

2021. okt. 12. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/46 anonim ***** válasza:
96%
Gyereknek nem veszünk kutyát. A családnak veszünk kutyát, ha biztosak vagyunk benne, hogy minden feltétel adott a kutyatartásra ÉS ha az is biztos, hogy lesz elég időnk foglalkozni vele. Basszus, a 21. században ennyire azért már illene tudatosan vállalni állatot...
2021. okt. 12. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/46 anonim ***** válasza:
79%

Kíváncsi lennék az a +100ft mire elég és milyen kutyakajára..

Mi a fenének kellett nektek kutya egy 11 éves gyerek mellé úgy,hogy TI NEM AKARTATOK ÉS IDŐ SINCS?

Amelyik szülő a gyerek nyavajgására vesz kutyát az vessen magára.


Adjátok oda valakinek,nem lehet erőszakkal rákényszeríteni,hogy már pedig foglalkozzon vele.Egyszerűen még vagy nem elég érett vagy sose fogja annyira érdekelni az állattartás,hogy legyen kutyátok.


Ha majd TI akartok kutyát szülőként és TI tudtok érte felelősséget vállalni akkor lehet állatot venni,de így csak kicsesztetek első sorban a kutyával.Mert ő most egy kolonc a lakásban.

Egyikőtök nem akarta,másik sz*rik rá pedig a gazdája,neked még nincs időd.

Nincs itt semmi kérdés ameddig még fiatal és kelendő keressetek neki egy felelősségteljes gazdát.Ne csesszetek ki vele..

2021. okt. 12. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/46 anonim ***** válasza:
8%

300.ft zsebpénz?

komolyan abból mégis mit lehet venni? tényleg látszik hogy nincs pénzetek.

2021. okt. 12. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/46 anonim ***** válasza:
91%
Azért a havi majdnem 20 ezer nem rossz egy 11 éves gyereknek...
2021. okt. 12. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/46 anonim ***** válasza:
15%
troll kérdés...
2021. okt. 12. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!