Az az óvoda jobb ahol több korosztály, vagy ahol ugyanolyan korú gyerekek vannak egy csoportban?

Hasonló a meglátásom és tapasztalatom az előzőéhez. A vegyesben az idősebb hatására a kisebb esetleg intenzívebben fejlődik, ugyan emiatt a nagyobb szociális érzékenysége fejlődik hathatósabban, hiszen ösztönösen segít a kisebbnek, odafigyel rájuk, stb. (családiasabb a vegyes). A vegyes hátránya viszont pl. , hogy pedagógusi kompromisszumokkal jár: mikor olyan mesét , tevékenységet, éneket stb. kell választani, ami a kisebbeknek megfelel -a nagyok ekkor esetleg unatkozhatnak-, mikor meg a nagyobbak javára kell választani -a kisebb nem érti, nem képes rá esetleg stb.-, de létezik alternatíva arra is ,hogy mindegyikőjük jól járjon adott esetben, de akkor egyikük se igazán.

Ez csak pár szempont volt, hosszan lehetne körbejárni...

Végül is kb. ugyanannyi érv van mindkettő mellett, és egyéni meglátás dönt, ki melyiket kultiválja.

Én mint pedagógus a vegyesben sokkal inkább "otthonosan érzem magam", az én habitusomhoz mértebb, ösztönösen jobban ráérzek, mikor mi a megfelelőbb, ha egyes életkorúakkal foglalkozom 3-6 éves kor között.

Szülőknek is javaslom mérlegelni a szempontokat és döntsön e szerint, persze nem csak az számít egy ovis csoportban, hogy vegyes, vagy életkorspecifikus, hanem számos , nagyobb prioritásúra is érdemes gondolni: milyen az óvodai program (mire alapoz, sok mozgás? ének? waldorf? Montessori? stb.), nem utolsósorban számít, mennyire hozzáértők (kompetensek) a csoportbeli óvodapedagógusok szakmájában, stb.

Előző vagyok, mármint óvodapedagógusok a szakmájukban, így akartam volna befejezni a mondatom.

Még egy elírásom javítom:

[...]ha Vegyes életkorúakkal foglalkozom 3-6 éves kor között.

(A "vegyes"-ből kihagytam a V-t.)

Soha nem adnám a gyerekeimet vegyes csoportos oviba. Ezek kényszermegoldásból jöttek létre, hogy sok óvoda ne szünjön meg. Mivel többféle korú gyerek van egy csoportban, így az óvónőnek sokkal nehezebb pl a nagycsoportosok fejlődését elősegíteni, mert közben ott vannak a 3 évesek is. Ez majdaz iskolában okozhat hátrányt. Igazából olyan gyerekeknek szokták ajánlani, akiknek nincs testvérük, mert itt legalább többféle korú gyerek között van. De én, mint pedagógus anyuka, azoknak sem ajánlom!

3 gyerekes, pedagógus anyuka

Nem minden esetben a kényszer volt az oka a vegyes csoportok létrejöttének. Mi egy nagy budapesti oviba jártunk, több mint 10 csoport volt, mindegyik vegyes.

A saját tapasztalatom az, hogy már a beszoktatás is könnyebb a vegyes csoportba. Képzeljetek el egy totál új gyerekekből álló kiscsoportot, ahol mindegyikük számára nehéz a szülőtől való elválás. A vegyes csoportban a kicsik látják a nagyok reakcióját erre a helyzetre, és ez megnyugtatja Őket. Azt már a második válaszadó is leírta, hogy milyen egyéb előnyei vannak. Nekem egy mégis eszembe jutott még: a sima nagycsoportban megviselheti az évvesztes gyerekeket, amikor a többiek elballagnak. A vegyes csoport sokkal képlékenyebb, ballagás után a csoport nagyobb része marad együtt. Azt hiszem, ez is egy szempont.

Mindhárom gyerekem vegyes csoportba járt, én csak az előnyeit láttam.

A második beíró vagyok.

Aki a kényszermegoldást írta, javaslom, gondolja végig azt is, vajon miért létezik számos gyakorló óvoda, vegyes csoportokkal... A többiek -laikusok- kedvéért jelzem, ha esetleg nincs képben valaki: a gyakorló óvodákat rendszeresen látogatják óvodapedagógusnak ("ovpedesnek", azaz óvónéninek, óvóbácsinak) tanuló főiskolások, tehát ilyen ovikban különösen fontosak az éles helyzeteket reprezentáló viszonyok, körülmények, lehetőségek, és a már végzett ovpedesek példája... miért végeznék olyan csoportban, ahol a gyermekcsoport szerkezete "kényszermegoldásként" lett alkalmazva...??

A kedves kérdező újabb kérdéseire pedig:

****************************************

A nevelési módszerek legtöbbször helyzetfüggőek. Az elmélet azonban kiváló irányadó, nélkülözhetetlen. Általánosságban lehet válaszolni újabb kérdéseidre.

A)

Ha a nagyobb bántja a kisebbet,

e g y r é s z t

az adott helyzetben türelmesen, egyben határozottan, szelíden elmagyarázom a nagyobbnak, hogy elszomorít, ahogyan viselkedett, mert fáj a kicsinek, hogy megütötte. Mondom, nagyon helyzetfüggő, hogy pontosan mit célszerű tenni, kommunikálni (a metakommunikáció, pl. gesztusok, mimika, hanglejtés is fontos). Azért mondom el pont az eset idején, mert az ovisok azon percekben képesek hatékonyan megérteni az összefüggéseket, a magyarázatot (az utólagos magyarázat többnyire hatástalan, mert akkor már többnyire nem tudja pontosan felidézni a helyzeteket még a legtöbb 6 éves sem). Azért fontos éreztetni vele, sőt, gyakran elmondani számára, hogy elszomorít engem a viselkedése, mert még a 6 éves is meg akar felelni a vele törődő felnőttnek, és nem akar szomorúságot okozni neki - ez is hasznos motiváció, mármint hogy ezentúl nem szívesen bántaná a kisebbet, mert amiatt -én mint felnőtt- szomorú lettem többször is - persze ez egy folyamat, nem feltétlen szűnik meg azonnal ez a fajta hozzáállása, azonban idővel hatásos. A büntetésnek meg semmi értelme, az inkább ellenérzést vált ki (nem csak a gyermekben, de szinte mindenkire így hat), és legfeljebb rövidtávú eredménye van, mégpedig nem belülről fakadó, hanem kényszerű "eredménye". Így hát a nagyobb felé is megértéssel viszonyulok ilyenkor, miközben megértetem vele, hogy nem jót cselekedett. (A kisebbet, akit bántott, persze ez után megvígasztalom, de nem szabad "túlajnározni", annyi a lényeg: érezze a pici, hogy biztonságban van és hogy szereti őt a felnőtt, törődik vele is.) Azért vagyok megértő ilyen szituban a nagyobbal is, mert van előzménye, hogy így viselkedik: korábban frusztrálták, akadályozták, bántották őt is (akár egy felnőtt, akár egy másik gyermek), bár van, hogy pusztán arról van szó: hibás értékrendszert közvetítettek számára a szülei, nevelői, akarva-akaratlanul.

M á s r é s z t

(mivel differenciáltan, azaz egyénileg is foglalkozunk a gyermekekkel) tehát az "agresszor" gyermek indítéka mögött rejlő motivációkat, szándékokat, értékrendszert is alaposabban vizsgálom, mitn eddig, ami egy hosszabb folyamat: a korábbi megfigyeléseimhez képest is alaposabban veszem szemügyre rajzait, vizsgálom részben ezen át, részben a számomra (legálisan) elérhető családi információk összefüggéseit (mármitn a gyermek családjáét), egyéb cselekvései indítékairól gyakran beszélgetek vele, kérdezem őt efelől, amikor éppen cselekszik, hogy segítsek számára tudatosítani, megérteni motivációit, indítékatit (egyben én magam is ezáltal egyre inkább képbe kerülök e téren őróla), és ami mégsokat árulkodik: figyelem, általában mit , mivel és hogyan játszik - ebből is számos tényezőről informálódhatok lelkivilága, érdeklődési köre, problémái kapcsán.

Valóban nem könnyű mindez, ha túl sok gyermek jut egy pedagógusra, de muszáj megtenni, amit lehet...

B)

"gondolom nem csak a jót tanulják el a kicsik a nagyoktól"

Az esély meg van rá, de a fenti módszerekket is felhaszálva ügyelek minden gyermekre, a kisebbekre is, csökkentve ezáltal az esélyt a hibás értékrendszer kialakulására. Amúgy a felnőtt további hasznos és fontos "eszköze" az óvodások nevelésére a példamutatás - ez bárminemű feddést, erőltetést felülmúl hatásában (sajnos a hibás felnőtt magatartás épp úgy, mint a helyes, ezért lényeges, hogyan él a felnőtt, milyen a lelkivilága, miként nyilvánul meg a gyermek előtt). Óvodások esetén előfordul, hogy ignorálás a célszerű -a figyelem ideiglenes megvonásának szimulálása a felnőtt által-, de ez csak ritkán szükséges, ráadásul én nem kedvelem a színlelést, de olykor muszáj, pl. a vulgáris kifejezésekről ("csúnya szavakról") nem leszoktatni kell a kisgyermeket, hanem megelőzni, hogy előnyben részesítsék; hallani úgy is hallják olykor másoktól (sajnos), de ha rászólnék, hogy ez "jaj de csúnya, nem mondd, kérlek", az általában pont hogy ösztönözni szokta a gyermekeket, hogy "csak azért is" használják. Tehát egyrészt elengedem a fülem mellett, de sok ilyenesetben valamely hasznos cselekedetre ösztönzöm őket ilyen esetben, vagy értelmes dolog felé irányítom figyelmüket.

Kis kitérő: szeretném kiemelni, hogy mivel a szexualitás nagyon érzékeny életterület, és ez is kialakulóban van ezen életkorban, ezért pont hogy engedni, sőt, hasnzálni kell a vonatkozó gyermeknyelvi kifejezéseket, melyek nem "csúnya szavak" (a nemi szervek gyermeknyelven, a felnőttek egymás iránti vonzalmának szavaira is léteznek "light-os", akár költői képek, kifejezések). Ennél fogva a felnőtt részéről is fontos, hogy rendszeresen, persze a megfelelő vonatkozásban (pl. wc-zéskor, fürdéskor, nemi kérdésekről beszélgetéskor) kimondja ezen szavakat, és a picur is merje használni - ami elsősorban a szülő ilyentén megnyilvánulásának függvénye, azaz ha a szülő meri, a gyermek is meri mondani. Túl sok a prűd szülő, és a szégyenlős 4 éves, ami a gyermeki pszichoszexuális fejlődést megakasztja, sajnos! (Más kérdés, hogy általában 6 éves kor körül megjelenik egyfajta természetes, minimális testi szégyenlősség.)

(Ennyit kitérőként.)

C)

"Észreveszik egyáltalán, ha az egyik gyerek bántja (terrorizálja) a másikat?"

Muszáj - a nevelés része ez is.

Persze ez is pedagógusfüggő.

Köszönöm a figyelmet.

Egy óvóbácsi