Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mikor kezdjük az óvodát?...

Mikor kezdjük az óvodát? Érdemes januárban, vagy várjuk meg a szeptembert?

Figyelt kérdés

Kisfiam jövő januárban lesz 3 éves. Ha akkor viszem majd oviba, idén tavasszal be kell íratnom. Viszont azt mondta a védőnő, vihetem jövő szeptembertől is, mert egyrészt akkortól él az új törvény (2014. szeptember 1-től kötelező az óvoda 3 éves kortól), másrészt pedig akkor a nevelési év kezdetén kell beszoktatni, nem pedig előtte januárban, év közben, influenza járványos időszakban. Nehéz a döntés, mert úgy néz ki, hogy a régi munkahelyemre nem mehetek vissza, viszont ha találok másikat, akkor hová teszem a gyereket januártól szeptemberig? Bocs, ha zavarosan írom le, de elég bonyolult, több összetevős a dolog. :) Muszáj eldöntenünk, pedig annyi minden változik még 1 év alatt, de nem mindegy, hogy idén tavasszal íratom be az óvodába, vagy csak jövő tavasszal! Egyáltalán hogy is működik ez: abban a nevelési évben kötelező vinnem, amikor beírattam? Tehát ha beíratom idén tavasszal, akkor muszáj is vinnem, vagy ebben az esetben is dönthetünk úgy később, szeptemberig mégis itthon marad?

Előre is köszönöm, ha írtok!


2013. jan. 26. 17:55
 1/4 anonim ***** válasza:

Én biztos beíratnám januártól, mert dolgoznom kéne mennem.

És biztosan keresnék munkát időben.

9 hónap sok idő meló nélkül.

2013. jan. 26. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Szia!


Kisfiam decemberbe töltötte a 3-at. Most januárba kezdte az ovit.

Őt mini csoportba vették fel. Itt minden gyerek évközbe csatlakozik, ahogy töltik a 3. évet. Így ők mind év vesztesek, és együtt járnak 4 évig.

Szerintem írasd be tavasszal. Lehet, hogy fel se veszik, ha nagy lesz nálatok a túljelentkezés.

Max. ha év vége fele úgy látod, mégis otthon tudsz maradni, visszamondod az ovit. (Ha lehet ilyet.)

Egyébként a kisfiamnál úgy láttam, kell már neki a társaság. Itthon is jól elvoltunk, a játszótéren találkozott gyerekekkel, de az ovi egész más.

Az ottani szabályok, alkalmazkodás a többi gyerekhez, stb.

2013. jan. 26. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
50%

Ha jól veszem ki a szavaidból, még otthon van veled, de doglozni kéne menned. Bölcsi? Szeptembertől mehet még bölcsibe egy évet, addig meg találhatsz is munkát.


De igazából attól függ, hogy nálatok hogy van. Van e bölcsi, az oviba mikortól mennek a gyerekek?

Mert ha úgy van, mint nálunk, hogy oviba csak szeptemberben mennek a gyerekek, akkor esélyetek nincs rá, hogy januárban menjen. (de pl, barátnőméknél amint betölti a gyerekőc a 3-at, ovis, mindegy, mikor)

Én ezt azért sem tartom szerencsésnek, mert akkor már egy összeszokott társasághoz kerül először, és nem 5-10 gyerekhez, mint a bölcsiben, hanem 25-höz.


Ha januárban lesz 3, akkor előtte szeptembertől mehet még bölcsibe, szerintem jobb is lenne neki ott.

Ha meg vinnéd januártól oviba: egy évig elég lenne a gyes?

Illetve amit te is írtál: ilyenkor még járvány nélkül is egy hét ovi/bölcsi két hét betegség van az elején, egy új munkahelyet úgy elkezdeni, hogy két hetente nem vagy... háááttt... a munkáltatókat is meg lehet érteni valahol.


Ha beíratod, megteheted, hogy visszamondod, nem kötelező beíratni utána, de jövőre újra kell jelentkezni.


Én örülök, hogy a fiam kétszer járta a bölcsit (novemberi) és nem kellett 3 évesen oviba átmennie a 10 helyett 25-ös létszámhoz....

2013. jan. 26. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Nem is tudtam hogy kötelezô lesz az ovi három évtöl, basz@rok már ebbeis belepofáznak?
2013. jan. 27. 06:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!