Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Óvoda nagycsoportos, azaz 5....

Óvoda nagycsoportos, azaz 5. év előtti logopédia beszédfejlesztésre többet árt, mint használ?

Figyelt kérdés

kétféle választ szoktam kapni. Szakemberek szerint (gyermekorvos, védőnő, és itt is sokat olvastam), hogy majd az utolsó évben az oviban, azaz a gyermek 5 éves korában kell majd logopédushoz vinni a gyermeket, ha addigra még vannak nem tiszta hangjai.


mások itt meg, hogy ez hülyeség, mert előbb kell, akár 2-3 évesen már, ha nem beszél mondatokban és tisztán.


az első csoport szerint dadogás, kommunikációs zavar, mutizmus is kialakulhat, ha a gyereket elküldjük fejlesztésre, ahol állandóan kijavítják, ezért nem szabad ezt erőltetni, ezért elég, ha 5. évben látja logopédus, mert addig folyamatosan kitisztulnak majd a hangok.


én már semmit nem tudok, szerintetek melyik az egézségesebb?



#beszédfejlesztés #nem pedig beszédfejlesztésRE #elírtam az RE betüt.
2014. jan. 8. 14:16
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:

Ezt azért nem tudod megítélni, mert nem vagy logopédus. Az adott problémától és körülményektől függ, hogy mikortól javasolják a foglalkozást. Pl beszédindítást nyilván nem 5évesen kezdenek, de ha az r hangja hiányzik, azt meg nem fogják háromévesen elkezdeni. Nincs erre ennyire egyszerű recept, hogy "logopédushoz ötévesek kell elkezdeni járni".


Azon kívül, hogy akár árthat is a túl korai foglalkozás, a legtöbb esetben valószínűleg felesleges, mert a problémák élettani jellegűek, így maguktól megoldódnak.

2014. jan. 8. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
Az én lányom most 4éves, 2. éve ovis. Neki is voltak pösze hangjai, aztán szépen lassan MAGÁTÓL, és az én segítségemmel egyre több hangot megtanult jól kimondani. Már csak egy hang, az R hibádzik neki. Minden mást jól mond már. Ezért nekem az a véleményem, hogy teljesen fölösleges egy 2-3 éves gyermeket logopédushoz vinni, mert saját magától is szépen megtanul mindent. Vagy ha nem is mindent, de rengeteget fejlődik még nagycsoportos koráig.
2014. jan. 8. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
én még nem hallottam olyanról, hogy ártana... viszont nem kell a gyereknek 2-3 éves korában még tisztán beszélnie... van aki 3 éves kora körül kezd el egyáltalán beszélni... (bölcsődei dolgozóként mondom) én is úgy gondolom, hogy ráér a fejlesztés... agyilag is meg kell érnie a gyermeknek a tiszta beszédhez... otthon versekkel mondókákkal, énekekkel lehet fejleszteni a beszédet, de biztos nem szólnék rá folyamatosan a gyerekre, ha még nem mondja ki tisztán a betűket... (mondjuk belegondolva, lehet benne valami ha nagyon erőltetik akkor nem lesz kedve beszélni... annak ellenére hogy nem találkoztam még ilyen esettel)
2014. jan. 8. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
Ja és az a logopédus, akinek a foglalkozása abból áll, hogy egy kisgyerek beszédét kijavítja, az az Ecserin vette a diplomáját, ez egész biztos. A beszédszervek használatának tudatosítása és effélék zajlanak a foglalkozásokon, nem így megy, ahogy a nagymamák szokták, hogy "figyelj ide kisfiam rrrépa rrretek mogyorrró" :)
2014. jan. 8. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
65%

Szakemberek szerint "dadogás, kommunikációs zavar, mutizmus is kialakulhat, ha a gyereket elküldjük fejlesztésre, ahol állandóan kijavítják,"

Akkor talán rosszul végzik a munkájukat. Nem kijavítgatni kell, hanem megtanítani a helyes beszédet, kiejtést. Az nem ugyanaz.

Az egyik ismerősöm lányát sem kezdték el előbb logopédushoz hordani (ovi nem látta szükségesnek, akkor ezért?). Most 6 éves múlt a gyerek, és nem értem, hogy mit mond! Nagy a szókincse, jól ragoz, csak éppen nem érthető a beszéde. Konkrétan az "L" helyett "J"-t ejt, és egyéb mássalhangzókat is rosszul használ. Azon gondolkoztam, hogy így hogy tanul meg írni-olvasni? Vagy majd rámondják, hogy diszgráfiás/diszlexiás és le van tudva?

Szóval ezt látva én biztos, hogy nem "hagynám így" a gyerekem.

2014. jan. 8. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
51%

Hagyományos logopédust nem tudom, mennyire érdemes, de mozgásterápiával(szenzomotoros torna) sikeresen lehet a beszédkészséget is fejleszteni, akár 2-3 éves kortól.

Gyakori mandula- vagy fülgyulladás is késleltetheti a beszédfejlődést, a gyereknek eldugul a füle, a hallása átmenetileg csökken. Ezt nem tudom pontosan leírni, nem vagyok orvos, de az ismerettségi körünkben két gyerekkel is előfordult.

Érdemes kikérni korai fejlesztéssel foglalkozó szakember véleményét.

2014. jan. 8. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
Ilyen nincs, hogy "holnap betölti a gyerek az 5 évet, vihetjük logopédushoz". Minden gyereknek más a beszédfejlődése ugyanúgy, mint ahogy minden baba máskor fordul át, máskor ül fel, máskor kezd nőni a foga stb. A védőnő és az óvónő, akik x éven át foglalkozik vele, szakemberként nekik kellene számon tartaniuk, hogy hol tart a gyerek beszédfejlődése, szüksége lehet-e esetleg külön foglalkozásokra. Lehet, hogy ez az 5 éves kor az átlag, de minden gyereknek saját fejlődési ritmusa van, nem biztos, hogy jót teszünk neki azzal, ha "hozzáigazítjuk" őt az átlaghoz.
2014. jan. 8. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
25%

Ha 1-2 betűt mondd rosszul, akkor az 5 éves, nagycsoportos korára javúlhat, kinőheti.

Ha sok hangot mondd rosszul, akkor viszont időben kell logopédushoz vinni, mert nem egyik napról a másikra tanúlja meg helyesen kimondani, s a logopédus nem kijavítja, hanem megtanítja a helyes hangjépzést!

LánOm középsős, most kezdett el Logopédiára járni, kb. 15 betűt nem tud, vagy rosszul ejti.

3 év lesz kb. Mire stépen beszél!

Most még csak azt tanúlja hogyan forgása a nyelvét, hangokat hogyan képezze...

2014. jan. 8. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
Nővérem a fiával megvárta az 5 éves kort, végül a gyerek nem mehetett iskolába, hanem egy évre speciális, beszédfogyatékosokkal foglalkozó elő-iskolába kellett járnia másik városba egy évig. Mondjuk ő tényleg érthetetlenül beszélt.
2014. jan. 8. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
Szerintem nem mindegy, hogy mennyire nem beszél tisztán a gyerek, mennyi fejlesztés kellene, és az se mindegy, hogy hány éves. 2-3 évesen még biztos nem vinném fejlesztésre, hisz épp hogy megtanult beszélni, kifejezni magát értelmesen. Nálunk kiscsoportban azt mondták az oviban, hogy ott 5 éves kortól nézi őket logopédus, de ha valakinél problémák vannak, nem árt ha 4 évesen megnézi szakember, hogy ez javulhat e még, vagy érdemes e foglalkozni vele. A fiam 3 évesen csak az R hangot nem ejtette, de 4 éves korára kialakult.
2014. jan. 8. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!