Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Ötéves kislányom rettenetes...

Ötéves kislányom rettenetes hisztiket vág le, ha valamilyen társasjátékban vagy versenyben nem ő nyer. Mit tehetnék, hogy szoktassam le erről?

Figyelt kérdés

Egyébként nyugodt gyerek, nagyon ritkán szokott hisztizni. De ha játszunk és vesztésre áll, teljesen kiborul. Sokat beszélgettünk már erről, sokszor mondtuk neki, hogy azért játszunk, hogy együtt legyünk és jól érezzük magunkat, nem a győzelem a lényeg. Amikor elmagyarázzuk, akkor bólogat és egyetért, de következő alkalommal megint jön az üvöltés, sírás.

Ez ebben a korban természetes és majd kinövi? Vagy nekünk kellene leszoktatni róla? Hogyan? Kinél milyen megoldás vált be?



2014. febr. 24. 09:11
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

A kisfiam 3,5 éves ugyan, de át tudom érezni a helyzetedet, mert nálunk is ez van.


(érdekes egyébként, hogy a múltkor egy társasjáték leírásában külön egy bekezdést szenteltek a gyártók annak, hogy leírják, a kisebb <6 év alatti gyerekeknek problémát okozhat, ha kiütik a figuráikat és nem nyerhetnek, ezért kérik a szülőket, hogy erre figyeljenek).


Épp a héten olvastam Vekerdy egy könyvét, ami megnyugtatott engem ebben a kérdésben.

Szerinte ez teljesen nornális reakció és kisiksolás korig az is maradhat- sőt egyenesen odáig megy, hogy a társasjátékozás, versenyzés lényegét nem is értik meg igazán kisiskolás kor előtt a gyerekek és szíve szerint nem is ajánlja előbb.


(ezzel együtt persze, mi is játszunk)

Keress rá a neten: Vekerdy: iskolók, óvodák

2014. febr. 24. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Nálunk nincsen az ötévessel olyan nagy hiszi, de előfordul, hogy nyavalyog, ha nem ő nyer. Szoktam én is magyarázni neki, hogy azért társas, mert kell hozzá egy játszótárs, így néha az egyik nyer, néha a másik, meg szoktam azt is mondani neki, mikor bepipulok, hogy játsszál egyedül, akkor majd mindig te nyersz :) de végső soron szerintem meg kell várni, amíg kinövi. Sokat kell játszani és akkor majd megszokja, hogy nem mindig ő nyer.
2014. febr. 24. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Emlékszem hogy ebben a korban ugyan ilyen voltam csak én sakkban. Amikor apám legyőzött benne én is hisztiztem nagyon. Ezt később kinőttem.
2014. febr. 24. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

nálunk is most ez a legnagyobb gond.


megelőzöm, teljesen kiborul, összeborogatja és nem akar tovább játszani. megy sír. elmagyarázom neki, azt mondja oké, a következőnél megint dúlfúl.

azt szoktam, hogy 2x-3x hagyom nyerni, utána nem hagyom magam és itt vége a társasnak. de jó lenne ha szokná, oviban sem nyer mindig ő. ráadásul nem csak a társasban akar nyerni, hanem mindenben. ő veszi le először a cipőét, ő megy előre, neki szedjenek először ebédet az óvónők és reggelig sorolhatnám.


már voltam bent az oviban emiatt, beszélni az óvónőkkel és ők azt tanácsolták, hogy ne harcoljak ennyire ellene mert iskolában meg nagyon jó ez a tulajdonság, a tanulásra fogja ösztönözni, hogy övé legyen a legjobb dolgozat, stb. hát nem tudom

2014. febr. 24. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Utolsó, nálunk ugyanez, szerintem azért (is), mert nincs tesója. Én sem vagyok róla meggyőződve, hogy ez annyira jó lesz az iskolában, mert ha nem ő az első, akkor el is megy a kedve az egésztől...
2014. febr. 24. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Lányom 8 éves, és iskolás szinten, de a probléma még mindig ugyanaz. Nem szereti az olyan helyzeteket, amiben megméretik a tudása, és szép eséllyel rosszabb mint a másiké.

Szerettem volna megtanítani sakkozni, okos gyerek és a lépéseket hamar megtanulta, de amikor levettem az első egy-két tisztjét, inkább otthagyta a partit. Társasjáték közben valami botrányosan viselkedik, és főleg a kishugával aki ugye még "ellenfél" számára.


Az olyan játékokat szereti, amiben nincsenek győztesek.

A sakktáblára például kitalált saját olyan szabályokat, amiben addig lehet ügyeskedni, hogy senki se győzzön. Pld "a lovakat tilos leütni", és amikor a játék végén csak a lovak vannak fent, akkor ők "összebarátkoznak" és vége a játéknak békével. :D Számomra az együttlét fontosabb, mint hogy megtanulja a helyes szabályokat, úgyhogy én ilyenkor ráhagyom, -- de van aki szerint nem teszek ezzel jót.

Vannak olyan közösségi játékok, amiknek eleve nincs győztes-vesztes kimenetele, vagy lehet olyan rugalmasan alkalmazni a szabályokat, hogy ne legyen. Én már direkt gyűjtöm ezeket.

2014. febr. 24. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Természetes dolog, a kisgyeeknek többek között veszíteni is meg kell tanulnia.

Segíthet, ha például kooperatív társasokkkal játszotok, ahol közösen veszítetek a "társasjáték" ellen. Például a kis gyümölcsökertben a holló ellen.

2014. febr. 25. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Melyik játék a kis gyümölcsöskertben a holló ellen? Mi a neve? Mik a játékszabályok?


Ez a kooperatív játékban közösen vesztés érdekes ötletnek tűnik...

2014. febr. 25. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
2014. febr. 25. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Kooperatív játék? Mi a szösz?



A kooperatív játék az, amikor a résztvevők nem egymás ellen játszanak, mint egy hagyományos társasjátékban, hanem egymást segítve tevékenykednek egy közös cél elérése érdekében. Nincs nyertes vagy vesztes, illetve vagy mindenki nyer, vagy együtt veszítenek. A játékosok megtapasztalják az együttműködés remek érzését, hogy hogyan lehet közös erővel sikereket elérni. Játsszunk együtt, ne egymás ellen!


[link]

2014. febr. 25. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!