Csak en viselem ezt ennyire nehezen?

Én mindig arra gondolok, hogy ezek a rossz idők előbb utóbb elmúlnak. A másik pedig, hogy aki szereti a gyermekét az nem rossz anyuka, ezt vésd jól a fejedbe! Emlékezz csak, vissza a nagyobb gyerekkel is milyen nehéz volt az első idő, de túl vészeltétek, sajnos 3 hónapos korig szerintem iszonyat nehéz a "gyerek nevelés" főleg így, hogy van egy nagyobb is mellette. A nagy érzi, hogy fáradt vagy, hogy kimerültél, ettől fusztrált és "fél azért viselkedik úgy ahogyan. Próbáld őt is megérteni és talán így kevésbé leszel ideges ha valami kis semmiséget csinál, nem szólsz rá mérgesen, ettől pedig nem lesz ideges és nem folytatja az esztelenkedést. Hazudik az az anyuka (vagy ő egy csoda anyu) aki állandó mosollyal tud létezni a helyedben. Hagy a takarítást és minden egyebet, csak a gyerekek számítsanak. Anyukád nem tud többe jönni? Nem tudja abban a heti 2 napban délelőtt a nagyot elvinni csavarogni? Estére nem tudod még odaadni a nagyobbat, hogy nála aludjon? Légy erős, mert lassan kilábaltok ebből a rettenetes időszakból!

Pont 2 év van a két lányom között. Sokszor előfordult, hogy mindkettő sírt valamiért, én meg tiszta ideg lettem, hogy most hova kapjak, mit csináljak, türelmetlen voltam az egyikkel, hogy mehessek már a másikat is vigasztalni. Nekem az segített, amikor elfogadtam, hogy minden gyereknél természetes, hogy sír, mert sok mindent még így tud csak kifejezni. Én meg azzal teszem a legjobbat nekik, ha emiatt nem idegeskedem, hanem egyszerűen tudomásul veszem, hogy problémájuk van, és azt legjobb tudásom szerint igyekszem minél hamarabb orvosolni, ha meg addig az egyik sír 5 percet, nem lesz tőle semmi baja. A 2 évesnél azt sem árt elfogadni, hogy dackorszakban van, némi testvérféltékenységgel társítva, természetes nála, hogy feszegeti a határait, próbálgatja az új helyzetet, ez része a személyiségfejlődésnek.

Annyira szeretném tudni, hogy mi haszontalan volt a válaszomban. De tényleg!