Nemi identitászavara van a lányomnak, vagy csak én aggódom túl a dolgot?

Szia!

Válaszoltam arra a kérdésedre,írtam én is mondtam,fiú vagyok,és fiú akarok lenni,büszke voltam arra mikor elhitték,hogy fiú vagyok,fiús ruhákat hordtam és fiúk társaságát kerestem.Szépen lassan kinőttem,nem volt sosem leszbikus kapcsolatom senkivel,csak a fiúkhoz vonzódtam mindig is.Jelenleg 24 éves vagyok van egy vőlegényem és egy kisfiam,és csak mosolygok ha visszaemlékszem 5-7 éves önmagamra. Szerintem ne aggódj.

Hasonló voltam én is, férfias gondolkodásmód megmaradt (nem vagyok annyira érzelmes, határozottabb, realisztikusabb gondolkodásmódom van).

De benne van a pakliban, hogy transznemű. Az pedig nem lehet kikezelni, ott egyetlen megoldás - ha teljes életet szeretne - akkor a nemváltó műtét lesz. Ezzel persze érdemes megvárni legalább a kamaszkor elejét, hogy addig miként változik a hozzáállása. Ha elkezd kamaszodni és a hormonok akkor se dobják a fiúk felé, akkor el kell fogadni, hogy ő ilyen.

Nekem a 4 éves fiam mondja azt, hogy ő lány akar lenni. Ezeket persze az után, mikor meglát egy szép csatot a hajamban, vagy azt, hogy festem a körmöm, vagy a szemem. Mert ezt ő is szeretné. Persze utána megy és traktorozik tovább, vagy szerel.

Nem volt egy hasonló történet itt is?

Még kb 17 évig ráérsz aggódni. A nemi identitás kifejlődése egyénenként változó, de a végső korhatárt 22 éves életkorban húzták meg az okosok.

Amiről most mesélsz, az olyan ketegória, mint amikor a 6 éves kisfiú megesküszik, hogy csakis az anyukáját fogja feleségül venni.

Én fiús is maradtam rengeteg mindenben, bár egy szikrányit sem vagyok leszbikus vagy biszex hajlamú. Igen, volt olyan, aki ezzel akart gúnyolni, de a fiús attitűdben van egy nagy előny: nem érdekeltek az ilyen dolgok, nem sértődtem meg miatta, csak nevettem rajta. Sokkal strapabíróbb, erősebb lettem, nem föltétlenül fizikailag, de lelkileg, szellemileg is, könnyedén megtalálom a hangot bármilyen társaságban és még sose bántott, hogy nem néztek esendőnek.

Ja, és annak idején apum el kellet vigyen magával locsolni, mert nem tetszett az a szerep, hogy várjam otthon a locsolókat...

Szerintem nincs amiért aggódni.

Utólag visszanézve: bugyutának tartottam a lányokat, de nem azért, mert azok, hanem mert a társadalom kezelte úgy őket. Apró beszólások, amik fel sem tűnnek esetleg: nem vagy elég erős, elég ügyes, elég bátor, vagy el sem várnak ilyet tőled, mert lány vagy... ez nem tetszett nekem, csak akkor még nem tudtam megfogalmazni. Inkább éreztem.