Léteznek még olyan gyerekek, akik nem azért olvasnak, mert muszáj, hanem mert az a kedvenc hobbijuk, időtöltésük?

Miért ne léteznének. Gyerekként is ilyen voltam, felnőttként is sokat olvasok, a fiam úgy nőtt fel, hogy az olvasás egy szórakozási forma, hiszen tőlem is sokszor látja, hogy éppen ezt teszem, vagy hogy a férjemmel megbeszélünk egy-egy könyvet, meg ajánlgatunk egymásnak.

Most másodikos a fiam, és már rövidebb meséket vígan elolvas magának is, meg felvette azt a szokást, hogy lefekvés előtt saját magának is olvas. Egyelőre még kedvenc időtöltésének nem nevezném, de minden esetre jó úton halad afelé, hogy olvasó felnőtt váljon majd belőle.