A gyermekvédelem hogyan különbözteti meg az élénk fantáziát a valós bántalmazástól?

Pszichológus/pszichiáter ad szakvéleményt.

DE az óvónők tudják hogy gyököt kell vonni a gyerek mondandójából. Nálunk volt, hogy nyáron a kis keresztfiaméknál nyaraltam, és esténként megittunk ketten egy alkoholmentes sört az anyjával. Erre másnap úgy adta elő, hogy mi állandóan csak sörözünk :-D. Az óvónők nevetve mesélték, hiszen ismernek minket, a családi hátteret is.

Életkori sajátosság, hogy egyfelől többnyire még nem képesek az ovisok kellő árnyaltsággal kifejezni önmagukat, másfelől van, amikor viccesnek / játéknak hiszik, ha füllentenek.

Az óvodapedagógusnak valóban túl kell látnia ezen, és FOLYAMATÁBAN, TÖBB ESETBŐL, több jelből kellene összerakni a "képet" a gyermek viselkedéséről,

nem pedig kiragadva, hogy egyszer mondott valami "furát" a gyerek.

Kedves kérdező, megnyugodhatsz, nem olyan egyszerű rábizonyítani a szülőre a bántalmazást, több szempontból, hosszasan vizsgálják. Ez az eljárás védi az ártatlan szülőket, ugyanakkor a valóban bántalmazó szülőket leleplezheti.

Még az óvodapedagógusnak is kell tudnak adott gyermek rajzai sorozatát alap szinten értelmezni, és játékát megfigyelni, tehát olyan szinten, hogy az alapján legalábbis felmerülhet a gyanú egy esetleges gyermekbántalmazás eshetőségére, és onnantól kivizsgálja a helyzetet a többi illetékes.

A pedagógus hamar kiismeri a gyermekek sajátos nyelvezetét, szófordulatait, valamint kell érzékelnie a gyanús jeleket, tehát jelek SOROZATÁBÓL következtet a kompetens pedagógus, és nem általánosít néhány gyermeki elszólásból, sem pedig olyan rendszeres gyermeki elszólásból, melyen már keresztül lát a pedagógus, hogy az mit jelent az adott gyermek szájából.

(Bár tudok olyan esetekről, hogy pl válópernél sajnos korrumpálja az egyik "kulcsfigurát" az anya, és valótlant állít a gyereke apjáról stb, de ez nem gyermek-specifikus kérdés mint tudjuk, hanem bármilyen más bírósági tárgyaláson sajnos előfordulhat.)

Igen, erről is írtam neked itt. :) A lényeg, hogy egyfelől nyilván itt nincs lehetőség kisregényt írni (és nem is szeretnék), vonatkozó egyetemi / főiskolai szak elvégzését követően te is képben volnál. :)

(Persze bárki szakemberrel előfordul, amikor értetlenül áll egy helyzet előtt, akár több hónapnyi kivizsgálás után, de általában véve elég jól képes az ilyesmi szétválasztani egy kompetens pszichológus, de

sokszor még egy kompetens óvodapedagógus is.)

A módszerek közül pedig megemlítettem itt múltkor )előző kommentemben) a kisgyermek játékának megfigyelését, játékterápiát, valamint a gyermekrajzelemzést (erre persze nincs mindig lehetőség, ha még nem igazán rajzol a gyermek, de ha van, akkor is csak egymás után készült rajzok sorozatából lehetséges jó eséllyel elemzést mondani).

Az utóbbi két módszer az alapvetőbbek közé tartozik, de inkább csak 7 évesnél fiatalabb gyermekek esetén működik, kisiskolás korban már bizonytalan eredményre vezethet, főleg többnyire az életkor emelkedésével, hiszen idővel újabb és újabb életkori sajátosságok lesznek jellemzőek. Ellenben az óvodások még legalább 90%-ban önmagukat adják, főleg ha minél kisebb, általában annál inkább, ennél fogva a játékuk és rajzaik az őket érő benyomásokat (rajzfilm, családi élet stb), érzelmeiket, örömeiket, bánatukat, szorongásaikat, vágyaikat stb tükrözi szinte teljesen élethűen (amennyiben szabadon hagyják játszani és rajzolni, befolyásmentesen), tehát a felnőttek írásképéhez hasonlóan lelki lenyomat az óvodás rajz, és az óvodások szabad játéka.