Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Dübörgő kisgyerek?

Dübörgő kisgyerek?

Figyelt kérdés

Szerertném megérteni a helyzetet, hátha úgy könnyebb lesz elfogadni:

Szóval, 3 emelettel felettem lakik egy házaspár, két örökbefogadott 4 év körüli gyerekkel. A kicsik egész nap, este tízig dübörögve játszanak, dobálnak valamit, valaminek pedig vagy nekiszaladhatnak, vagy a kanapéról ugrálnak, nem tudom, de hatalmas csattanásokat is szoktam hallani.

Kértem szépen, hogy kicsit legyenek halkabban, az alattuk közvetlenül lakó néni is kérte őket, semmi.

Felajánlottam azt is, hogyha nincs ideje, akkor szívesen elviszem a két gyereket a ház előtti játszótérre, hátha kiugralják ott magukat, de nem, azóta is bent vagy a lépcsőházban randalíroznak, visítoznak. Apjukat ritkán látni, anyuka szinte sose szól rájuk. Hozzateszem nem alkalmi jellegű, hanem rendszeres.


Ha már semmit nem tudok tenni, így az itt jelenlévő anyukákat szeretném megkérdezni, hogy mit kezdhetek ezzel a helyzettel?


2018. jan. 16. 12:15
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
52%
mi a házirend? fel lehet őket jelenteni
2018. jan. 16. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 A kérdező kommentje:
Klasszikus semmit sem érő, "csak hogy legyen valami"házirend. A lépcsőházi visítozást meg lehetne még vele fogni, de az állandó lódobogás szerű dübörgést sajnos nem.
2018. jan. 16. 12:28
 3/32 anonim ***** válasza:
87%
Aterzem a helyzetet. Felettunk közvetlenül ugyanez van csak egy gyerekkel, de mi sem tudunk mit csinálni:(
2018. jan. 16. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
79%
Én is átérzem a helyzetet, mellettünk nyolcéves ikerfiúk laknak, és a padlón, a talpam alatt érzem az őrjöngő dübörgésüket, ha fekszünk az ágyon, akkor szinte pattogunk rajta. Amikor csak lehet, áttelefonálunk, átkopogunk, visszadübörgünk. Szerencsénkre intelligensek a szülők, mi is próbálunk kulturált keretek között tartani a kommunikációt, de néhányszor volt már olyan érzésem hogy átmegyek és rájuk töröm az ajtót. Főleg olyankor, amikor egész álló hétvégén ki sem mozdulnak és a kölyköket sem viszik ki mozogni, na akkor nagyon meg tudnak őrülni. Nekem is fejemben volt, hogy mivel futni járok, elviszem őket magammal egy laza öt kilométerre, hátha elfáradnak.
2018. jan. 16. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:
35%

Nálunk a felettünk lakók 3 kisgyereke (nagyon kicsi korkülönbséggel a legidősebb 3-4 éves lehet) gyerekek dobognak egész álló nap. Néha komolyan nem tudom mit csinálnak de olyan mintha lóverseny lenne felettünk nyáron pedig a nyitott ablaknál vagy egész nap sírt a kicsi vagy a nagyobbak vonyítottak amit egyébként még csukott ablaknál is tisztán hallani. Egyszerűen elviselhetetlenek és ezt még néha megspékelik vasárnap reggel 8-as porszívózással meg éjféli mosással.

Nem lehet velük mit kezdeni sajnos és mivel mindig nagyon kedvesek velünk amikor találkozunk a lépcsőházban ezért nincs szívem jegyzőt hívni rájuk de néha komolyan rontják az életminőségem. Nyáron volt 3 hét amikor a szülőkkel együtt keltem a gyerekhez éjszaka óránként úgy üvöltött és már hallottam hogy a szomszédok is csapkodják be az ablakot meg üvöltöznek hogy csend legyen már de senki semmit nem tesz...

2018. jan. 16. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 A kérdező kommentje:

Kicsit szomorúan, de megnyugvással látom, hogy nem vagyok egyedül. Engem a sírás nem zavar, minden gyerek csinalja, biztos egykeként én is voltam valamelyik szomszédunknak idegesuítő.

Itt nem is ezek a természetes dolgok a baj, hanem az, hogy miért a lakásban kell focizni, vagy már-már olimpiát rendezni? Miért nem szól rájuk, ha már nem egy ember panaszkodott?

Felajánlottam a segítségemet is, az se volt jó, csak a lakásban vannak a gyerekek, ott játszanak.

Hihetetlen, hogy nem lehet kezdeni ezzel a helyzettel semmit.

2018. jan. 16. 12:44
 7/32 anonim ***** válasza:
39%

Ilyen a társasház :/ Engem nem zavar, hogy felettünk 8 éve van folyamatosan olyan korú gyerek, aki rohangál, ugrál, dübörög... mert az enyém is ezt teszi, és nem mutatja semmi jelét, hogy lassan kinőne belőle.

Az alattunk lévőt zavarta, ő fel is jött hozzánk, hogy állítsuk le a gyereket. Én ekkor megkértem, hogy ne dohányozzon a saját lakásában, mert a szellőző hozzánk hozza fel a cigiszagot... de az erkélyen sem, mert nem tudunk szellőztetni. Nem szólt többször.

Most egy másik lakó vonyít folyamatosan, hogy hangosak a gyerekek a lépcsőházban és az ő 1évese aludna... mindezt délután 5 órakkor. Hát álljon már meg a menet!


Türelem, és empátia... ki fogják nőni ;)

2018. jan. 16. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
85%

Az a legszebb, hogy igazából semmit se tud tenni a szülő sem.

Olcsó a panel, de élhetetlen. Egyszerűen nem alkalmas arra, hogy ott valaki több gyereket neveljen. Igazából egyet se lehet normálisan.

Teljesen normális, ha 4 éves gyerek futkározik, hangoskodik és ugrál. Akkor van gond, ha egész nap ül a tévé előtt és csend van. Vagy tabletet nyomkod vagy telefont, a fotelben gubbasztva. Sok ilyen gyerek mutat autisztikus tüneteket, és durván függők. Viszont csend van.

Tehát itt alapvetően nem a gyerekekkel van gond, vagy a szülővel. Hidd el, oviban is pörög, ott se fáradt ki, egy óra a játszótéren nem fogja kiütni. Azt meg nem lehet, hogy csak aludni járjanak haza.

Hidd el, hogy az adott család is szívesebben lakna egy jó nagy kertes házban, ahol tombolhat a gyerek és nem zavar senkit. Csak nincs rá pénz.

Nem veletek akarnak kics.eszni.


A panel az ilyen. Mi azt is hallottuk, amikor a szomszéd fingott a kádban ülve. Tudtuk, Gizi néni Mici cicája mikor tüzel, Kati nénihez jön a fia és klopfolja neki a rántott húsnak valót, stb.

Nem véletlenül nem akartam gyereket panelban nevelni. Szerencsések vagyunk, mert mi el tudtunk költözni családi házba.

De aki nem, az kénytelen ott nevelni a gyereket.

Valószínűleg ő is hallja, amikor hangos. ;) Valószínűleg rá is szól.

De azt nem tilthatja meg, hogy jatsszanak, és egész héten üljenek a sarokban. Nem véletlenül szokott ez lenni a büntetés sok családban.

Egy egészséges 4 éves nem tud csendben ülni pár percnél tovább.

A probléma azzal van, hogy vékonyak a falak és minden, de minden áthallatszik.

2018. jan. 16. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 A kérdező kommentje:

Próbálok empatikus és türelmes lenni, de egyre nehezebben megy. Tekintve hogy még csak nem is közvetlen szomszédok vagyunk, egész nap !egy a dübörgés, és szépen megkértem, hogy halkabban, vagy beszéljük meg mit tudunk ketten tenni az ügy érdekében, de a nő elzárkózik mindentől.


Sajnalom, de nagyon zavaró, mikor tanulnék, vagy dolgoznék, és azt hallom, hogy megindult az atlétika VB felettem, 3 emelettel.


Neki miért nem kell empatikusnak lennie mások felé, akik szépen kérték, segítséget ajánlottak fel?


Szegény gyerekeket is sajnálom, nagyon nagyon ritkan szaladgalhatnak kint, biztos nem lehet egy főnyeremény a nappali és a konyha között focizni.

2018. jan. 16. 13:00
 10/32 A kérdező kommentje:
Még azt is elviselném, ha időnként lenne ez a szaladgálósdi, de itt az a baj, hogy minden áldott nap, csak ebédidőben van pihenő, utana folyt. köv...
2018. jan. 16. 13:03
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!