Mi lehet a baj?

A működő hozzáállás a dackorszakban (valamikor 1-3 életévek között, egyénileg változó) :

ha lényegtelen dolgokat nem tiltunk meg;

vagy úgy fogalmazunk, hogy a tiltás el is hagyható, például: "Tedd le a fényképezőgépet!" (Azt mondjuk, hogy mit csináljon, ne azt, hogy mit ne!);

ha egy figyelmeztető mondattal lehetőséget adok, hogy a gyermek presztízsveszteség nélkül visszavonuljon. Önállóan, maga válassza az elvárt, helyes cselekvést. Például: "Az a papa tolla!";

ha a szülő a tiltás, elvárás megfogalmazásakor nem saját akaratát, hatalmát állítja szembe, hanem arról beszél, hogy miért nem engedheti meg a gyereknek ezt vagy azt;

nem szabad annak előfordulnia, hogy a szülő naponta szemrehányásokkal árassza el a gyereket, de közben hagyja, hogy a gyerek tovább csinálja a tiltott dolgot;

ha a szülői következetesség megértéssel, belátással párosul, s emellett a gyermek megfelelő önállósághoz jut abban, amiben lehet, a szembeszállás gyengül, helyébe együttműködés lép.

Ellenkező esetben a dackorszak tartóssá válhat, vagy egyre nagyobb erővel vissza-visszatér.

Utasításokat ne általánosságban adjunk (például ne rosszalkodj), hanem fogalmazzuk meg, mit várunk.

A személyes példa a legösztönzőbb hatású.

Legyünk következetesek abban, amit kívánunk tőle.

Bármennyire kicsi a gyermek, mindig ismerjük be, ha hibáztunk.

Szívesen. Egyébként jelzem, hogy távoli kollégától idéztem (ld. előző hozzászólás), csak sajnos már nem találom a forrást, ezért nem jelöltem itt.

Jól összeszedett e szösszenete, ezért feleslegesnek tartottam átfogalmazni, egyébként is alapvetően fedi a tapasztalataimat, meglátásaimat, és a szakirodalmat is.