Nem bírom a kézműves foglalkozást a gyerekkel?

Csináljátok mást!

Mese olvasás, társas, dominó, fekete péter, szerepjátékok (boltos, orvos, fodrász).

Vond be a házimunkába, süssetek sütit.

Azzal sincs gond, ha ő egyedül gyurmázik a konyhában, amíg te mosogatsz. Utána megmutatja, mit alkotott.

Tesó helyett szuper megoldás, ha ovis társa van, akivel összejártok.

Azert szerencsés lenne ha vmennyi időt már egyedül is játszana. Az enyém órákig vonatozott autozott vagy szerepjatekozott egyedul is. Amit szerettem az a memória játek a kis leforditott lapkákkal pl.

Legoval szinten eljatszott egyedul.

Ne aggódj, nincsenek „szuperanyuk”, akik mindenben egyformán jók, és 0-24-ben áldott mosollyal játszanak a gyerekkel. (Jó, tudom, állítólag itt van egy csomó belőlük. :))

A gyerekednek az a jó, ha önmagad vagy, és azt csinálod vele, ami őszintén jön. Számára ez lesz a normális.

Én pont az ellenkezője voltam, visítani tudtam volna a játszóterektől, a csiribiri táncházaktól és társaiktól, viszont imádtam kézműveskedni pl.

Nálam így is maradt. És egész jó fej gyerekem lett. :)

Ha praktikus tanácsot szeretnél: amikor kénytelen vagy otthon lenni vele, vond be a házimunkába a saját szintjén. Vagy rajzolgasson, gyurmázgasson a konyhában, míg te főzöl, ilyesmi… de az előző válaszolónak is igaza van, nem kell folyton csinnbummcirkusz a gyereknek, hagyni kell egyedül is játszani.

Teljesen ugyanígy vagyok én is mosolyogva olvastam a kérdésed :)

Ő se játszik el egyedül max igen rövid ideig, mindenhez kellek.

Előre aggódok a rossz idő miatt mit játszunk itthon, és nem mellékesen rohadt mód bűntudatom van esténként hogy nem játszok vele eleget.

Leülök vele én is játszani, de olyan rossz mert fél óra után nagyon megunom és elmegyek házimunkázni ő meg jön velem nem játszik tovább sajnos.

Játszizni,beszélgetni,mesélni,rajzolni,kártyázni,társasozni, tökre szeretek vele, de ezek az autózások és társai halálra untatnak.

Minden éjszaka mikor lefekszek megfogadom hogy másnap többet játszok vele és szégyellem magam hogy nehéz erre rávennem magam.

Szintén 3 évesem van, örülök hogy van sorstársam,attól függetlenül nekünk is tök jó a kapcsolatunk.

Férjem szerint nincsen rossz idö, csak nem megfelelö ruházat.

Èn Németországban élek, és elhiheted, hogy a németeknek tényleg nincsen rossz idö. Van két barátnöm akik pont olyanko mint te. Ök minden idöben mennek a gyerekkel ki. Max tényleg extrém idöben nem, ha fék dölnek ki...

A gyereknek van meleg túra cipöje ami -10 fokban is meleg, és mindenféle sárnadrágja, kabátja. Ìgy még esöbe is lehet kint lenni.

Èn pont a másik fele vagyok, nekem ragyogó idö kell, akkor imádok kint lenni, de imádok rajzolni. Nálunk elég, hogy én ülök le rajzolni, és a gyerekeim már ott ülnek mellettem és próbálják ugyan azt rajzolni....

Huh, én pont fordítva vagyok, bent remekül elvagyunk, de nagyon utálok kimenni. Akkor a gyerek elvan, megy, játszik, mászik, biciklizik, felfedez, én meg toporgok egy helyben, és halálra unom magam órákon át. Bent legalább én is tudok magammal mit kezdeni. Most főleg rossz, mert a kistesó 4,5 hónapos, ő még nem is nagyon tud mit csinálni annyi ideig kint, a babakocsit ébren hamar megunja, úgyhogy vagy kendő, vagy alszik, vagy cipelhetem kézben. Megyünk ettől függetlenül ki minden nap, bár ez csak jó időben igaz, ha ilyen borús, esős, akkor úgy vagyok vele, hogy volt kint délelőtt az oviban, én nem kínzom magam. Szerencsére ilyen időben annyira ő sem erőlteti, csak ha süt a nap.

Gyurmázni amúgy én is utálok, de mással elvagyok bent.

Olyan jól esett olvasni ezt az őszinte kérdést, én is így vagyok, azzal a különbséggel, hogy a pici babákkal vagyok nagyon elememben és a kicsit nagyobbacskákkal, akikkel már nagyokat lehet beszélgetni is, ez a 3 év körüli korosztály nekem is nehéz kicsit, én sem a homokozásért nem rajongok annyira, sem a kézműveskedésért:) Három gyermekem van, most már néha azt is érzem, hogy nem is feladatom egész nap szórakoztatni őket, néha eljátszanak együtt is, de 5 percig tart, utána összevesznek, szóval teljesen nem vagyok kisegítve:)

A lényeg szerintem, illetve ami nekem bevált, hogy ne erőltessem azt, amit nagyon nem szeretek. Az együtt öltött idő kb. fele részében inkább a saját tevékyneségembe vonom be őket valahogy, játékos formában, lehet ez segítség a takarításban, főzésben, sütésben, rendrakásban, mindig valami játékos feladatot adok nekik. Így én is haladok kicsit, de együtt is vagyunk, játszanak is, de tanulnak is közben. Az idő másik felében én igazodom hozzájuk, bár a bőrömből teljesen nem tudok kibújni, és igyekszem tényleg örömömet lelni abban, amit csinálunk. Ideig-óráig és időnként persze annak is bele kell férnie, hogy csak az ő örömüket keressem és a kedvükért csináljak olyasmit, amit amúgy nem tennék, de ez évekig nem fog menni. Ahogy mi is elfogadjuk őket olyannak, amilyenek, ők is el tudják fogadni, hogy anya pl. imád fogócskázni, de nem szeret annyira gyurmázni, viszont önállóan bármennyit gyurmázhat, és a bölcsiben, oviban is gondolom. nem tudom, van-e olyan anyuka, aki a kisgyereks lét minden szakaszát és azoknak minden tevékenységét egyformán tudja élvezni és egyforma lelkesedéssel tudja csinálni:)

"nem tudom, van-e olyan anyuka, aki a kisgyereks lét minden szakaszát és azoknak minden tevékenységét egyformán tudja élvezni és egyforma lelkesedéssel tudja csinálni:)"

Sőt, gondoljatok bele, az óvodapedagógus is emberből van! ;) Köztük is van, aki jobban szeret pl kézműveskedni, de bábozni nem, vagy mindkettőt szereti, de mesélni, fogócskázni kevésbé. Más kérdés, hogy mindet muszáj művelnie az óvodapedagógusoknak, viszont ők is kevésbé erőltetik azt, amihez kisebb az affinitásuk.

Olyan elvárás nem létezik óvodapedagógusoktól sem, hogy az összes vonatkozó tevékenységet szerese meg. Minden emberre érvényes, hogy van, amit jobban szeret, valamit megtűr és van, amit utál. amit után, ahhoz erőt kell venni, de értelmetlen túlerőltetni. (Meg persze idővel a felnőtt is változik, legalább részben. De aktuálisan nyilván nem szeret minden fajta tevékenységet.)