Nagy Attila 24 kérdése:

Egy 24 éves és egy 21 éves meleg férfinek mennyi esélye van az örökbefogadásra?

Figyelt kérdés

Én és a barátom 6 éve együtt vagyunk. Amikor nagykorú lett, össze is költöztünk.

Most 24 éves vagyok, 18 éves korom óta dolgozom főiskola mellett, és mostanra hogy már megvan a diplomám is. Jövő tanévtől gyógypedagógusként fogok tevékenykedni egy iskolában.


A Barátom és én úgy érezzük, szeretnénk igazi családot. Tudom hogy fiatalnak tűnünk, sőt egyesek szemében még mi magunk is gyerekek vagyunk.


Azt is tudom, hogy legfőképpen ez a mai társadalomra vezethető vissza, azonban mi, ellentétben a többi fiatallal, igen is felelősen gondolkodó, fiatal felnőtt emberek vagyunk.

A Lakást igaz dédnagyanyámtól kaptam a 18. születésnapomra, de hát általában ha módjukban áll, akkor segítenek a szülők, nagyszülök, az elindulásban.


Végezetül, jelenleg 18 éves korom óta van munkaviszonyom, nem rugtak ki sehonnan, és van egy saját öröklakásom, 1+2 félszobával. Szeretnénk örökbe fogadni egy kisfiút.

Igazából nem baj az sem ha már kiskamasz, mert a nagyobb gyerekeknek egyébként is nehezebb szerető családra találniuk, és mi így hozzá tudnánk járulni ehhez is. Olyan 7-13 éves korú gyerekre gondoltunk.


A probléma csak az, hogy nem tudom mennyire lehetséges, hogy 2 melegnek, ráadásul ilyen fiatalnak megítélhessenek egy gyermeket.

Szerintetek van valamennyi esélyünk rá? És ha igen, hová kéne fordúlni szándékunkal? Mi nagyon komolyan gondoljuk ezt, kérem segítsenek!


Üdv!



2012. júl. 13. 11:50
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
96%

Azonos nemű párok gyermekvállalása Magyarországon [szerkesztés]


Magyarországon az egészségügyi törvény[3] alapján mesterséges megtermékenyítés csak heteroszexuális párok és meddő vagy idős egyedülálló nők számára érhető el, ez utóbbiaknak csak anonim sperma felhasználásával. A törvény szerint tehát leszbikus párok mesterséges megtermékenyítésben nem vehetnek részt, egyedülálló leszbikusok (ha meddők vagy idősek) igen. Ennek ellenére mivel az élettársi kapcsolat könnyen letagadható, nem zárható ki, hogy ezáltal leszbikus párok is gyerekhez jussanak. Az élettársi kapcsolat letagadása azonban hamis tanúzásnak minősül, és mint olyan büntetőfeljelentést vonhat maga után. Meleg férfiak mesterséges megtermékenyítéssel nem lehetnek szülők, mert spermát csak anonim módon adhatnak.


A hatályos családjogi törvény[4] alapján a biológiai szülő azonos nemű partnere semmilyen módon nem válhat a gyermek törvényes szülőjévé, mivel automatikusan nem válik a gyermek szülőjévé (csak ha házasságot kötöttek volna), szülői elismerő nyilatkozatot nem tehet (a törvény csak az apasági elismerő nyilatkozat fogalmát ismeri, amit nő nem tehet, és férfi is csak abban az esetben, ha nincs másik férfi, akit a gyermek apjának kellene tekinteni), partnerének gyermekét örökbe nem fogadhatja (csak ha házasságot kötöttek vagy ha mindkét biológiai szülő lemond róla).


Melegek és leszbikusok, akár párkapcsolatban élve is, örökbefogadhatnak gyermeket, de a párnak csak az egyik tagja lesz a gyermek törvényes szülője. További nehézség, hogy a törvény a (különnemű) házastársak általi örökbefogadást preferálja, így azonos nemű párok csak olyan gyermeket fogadhatnak örökbe, aki másnak már nem kellett. Közös gyermekké fogadásra a meleg és leszbikus pároknak nincs lehetőségük: a meleg vagy leszbikus pár mindkét tagja egyszerre nem fogadhat örökbe egy gyermeket, és jelenleg arra sincs lehetőség, hogy a a partner vér szerinti gyermekét vagy a partner által korábban örökbefogadott gyermeket fogadja örökbe az azonos nemű partner. Az elfogadott, de hatályba nem lépett, jelenleg átdolgozás alatt álló új Ptk. [5] az azonos nemű élettársak számára is lehetővé tette volna a partner vér szerinti vagy korábban örökbefogadott gyermekének örökbefogadását, így két lépésben a pár mindkét tagja a gyermek szülőjévé válhatott volna. Ez a lehetőség a bejegyzett élettársak számára nem lett volna elérhető. Ezen új lehetőség sorsa az új Ptk. átdolgozása miatt egyelőre nem ismert.

2012. júl. 13. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
84%
Az első jól leírta, sajnos jelenleg csak egyedülállóként fogadhatsz örökbe Magyarországon, és úgy nem a legjobbak az esélyeid.
2012. júl. 13. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:
értem. Hát ez most elszomorított. Azonban valamennyi esélyem még így is van.
2012. júl. 13. 12:08
 4/15 anonim ***** válasza:
40%
nyugati országokban erre természetesen van lehetöség.. bár nem hiszem, hogy ez miatt érdemes lenne elköltözni.
2012. júl. 13. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
95%
Most őszintén gondoltad h egy 24 éves és egy 21 éves örökbefogadhat egy nála alig fiatalabbat, függetlenül attól h homo v hetero? (bár ahogy elképzelem amint a tegyesznél elmondjátok h huszonalig éves fiatalemberek egy 13 éves fiú apjaik szeretnének lenni...) A családjogi tv legalább 16 maximum 45 év korkülönsbéget ír elő. Örökbefogadni amúgy sem egyszerű, sok kérdéssel, nehézséggel kell megbírkózniuk az örökbefogadó szülőknek. Nemcsak lakás, munka, megfelelő jövedelem szükséges hozzá.
2012. júl. 13. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 Béla211 ***** válasza:
76%
Ráadásul minden képen kiderül a család látogatások során ,hogy együtt élsz egy férfival. És ez már a szociális munkáson múlik ,hogy jelenti -e a dolgot vagy nem. Szóval szerintem túl nagy tol Turra Magyarországon meleg párnak örökbe fogadni és folyamatosan hazudni kell. Nem hiszem h ezt egy gyerek ne sínylené meg. Meg a kapcsolatotok is lehet rá menne. Én pont ezek miatt nem próbálom meg az örökbe fogadást.F/26
2012. júl. 13. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
66%
na most ezt nem vagom, vagy mindenki hulye itt vag en vagyok helikopter. amit en itt olvasok, az az hogy orokbe fogadhatnak akar parkent is a melegek, de csak az egyik lesz torenyes szuloje. ergo, attol ok meg csaladkent elhetnek egyutt, es szolithatja oket apanak es apanak, nem kell sumakolni senki elott, hogy egyedulallo vagy sem. tenyleg en vagyok hulye, vagy valamit ferleolvastam?
2012. júl. 13. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
26%
És miért pont fiút? Szerintem még nehezebben adnának ki nektek fiút, ha lenne rá esély is a későbbi molesztálások elkerülése miatt. Nem ítéllek el benneteket, de ilyen esetben pont ,hogy a lányon kellene gondolkoznotok,hogy nehogy félre érthető legyen a helyzet.
2012. júl. 14. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
81%
Két férfi csak jobban tudja, hogy egy fiút hogyan mire miért kell nevelni mint egy lányt.
2012. júl. 14. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
22%
Lehet ,hogy jobban tudja. A kérdés,hogy egy gyereknek a lelki világát mennyire viselné meg ez a dolog. Nem ebben nő fel, nem ezt látja hanem azt,hogy van apa és anya a sulitársaknak és nem pedig apa és apa. Arról meg még nem is beszélve,hogy mennyire befolyásolná az ő indentitását is.
2012. júl. 14. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!