A kötelező pszichológiai alkalmasság vizsgálat miből áll, valamint a tanfolyam mennyi ideig tart és mik a témái?

Figyelt kérdés

2014. ápr. 17. 18:14
 1/3 anonim ***** válasza:

A kérdésedre a válasz terület függő. - Az általánosan bevett gyakorlat, hogy a pszichológiai vizsgálat tesztből és beszélgetésből áll. - Nálam ez két találkozás volt, 1x 1+1 óra, második alkalommal szintén 1 óra. - A teszt volt az első, az 300 állítás volt, amit el kellett dönteni, h. rám igaz vagy sem. - Ebből létezik 400 és 500-as is, de van olyan területi szakszolgálat, ami teljesen mással szűr.

Utána a másik kettő beszélgetés volt, az életemről, célokról, tervekről, félelmekről, gyerekekről, családról, meg hasonlók.

A tanfolyam elvben 21 óra, amit 2 v 3 esetleg 4 napra bontanak, - és legalább részben hétvégén szokott lenni.

Ez igazából nálunk szólt a procedúráról, az ismerkedésről, mi hogy zajlik, mit kell - érdemes tenni, mire figyeljünk. - Kvázi egy rakás jótanácsot kaptunk az örökbefogadással kapcsolatban. - Néha volt kiscsoportos beszélgetés, kérdezhettünk, megbeszéltünk sok mindent egy másik szakemberrel is. - Ezen (ahol voltam)nem volt számonkérés, aktív részvételt kértek, ami természetesen magától érthetődő volt, hisz mindannyiunkat érint és érdekel a dolog.

Személyes konzekvenciám: - Sokkal ijesztőbb előtte, mint amilyen valójában.

2014. ápr. 18. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Nagyon szepen koszonom a valaszodat,en is bizok benne,hogy nem lesz olyan ijeszto,mint amilyennek elso hallasra tunik ;-)
2014. ápr. 18. 09:03
 3/3 anonim ***** válasza:
nálunk a pszichológia 1-szer 1 óra volt.. beszélgetés + nem jut eszembe a teszt neve, de arcok közül kellett kiválasztani melyik szimpatikus melyik nem.. de ezt a beszélgetés közben csináltatta velünk (1 óra nekem 1 óra a férjemnek) a tanfolyam 2-szer 2 hétvége volt reggel 9-től délután 5-ig (ebédszünettel) ott ahogy az előttem szóló leírta, kizárólag az örökbefogadással kapcsolatban beszélgettünk, tanácsokat kaptunk... mi nagyon sajnáltuk hogy vége lett :) rengeteg hasznos tanácsot és információt kaptunk :) vizsga nálunk sem volt, csak kötelező részvétel :) (Győr) és miközben ezt írom, itt fekszik mellettem a 9 napos kicsi fiam, akit örökbe fogadunk :)) (ha csak meg nem gondolja magát az anyuka...)
2014. ápr. 18. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!