Mi lehet a baja a 10 éves lányomnak?

Bocs, hogy hosszú lesz.

Nagyon más, mint a testvérei. Ő a legnagyobb. Egyrészt mintha hiperérzékeny lenne olykor. Mértéken felül zavarják pl. szagok, zajok, por, fény. Egy időben állandóan fulladozni akart az utcán, mert szerinte poros a levegő, és ez folyton hisztikhez vezetett. Szerencsére ez hamar elmúlt, de mindig van valami hasonló. Van olyan poharunk, amiből azért nem hajlandó inni már pár éve, mert szerinte rossz szaga van, pedig pont olyan szagtalan és tiszta mint a többi. Rettenetesen sikítozik, ha hozzáér valamilyen vízi növény, vagy valamilyen bogár. Gyógyszert bevenni kb. tízszer nagyobb tortúra, mint akár a háromévessel. Ha beüti valamijét, mintha sokkal jobban fájna neki, mint másoknak. Pl. mikor játékból birkóznak, esnek-kelnek, ugrabugrálnak a kistesóival, tuti hogy a nagy kezd el sírni valamiért, nem a kicsik. Még az egyéves is jobban tűri, ha mondjuk megnyomódik valamije a játék közben. Napi egy-két sírás tuti van, amiért beverte valamijét.

Mértéken felül retteg a betegségektől és a káros anyagoktól. Nem lehet vele olyasmik hétköznapi jelenlétéről beszélni, amik mindenhol ott vannak, de csak nagy mennyiségben károsak, pl. kórokozók, légszennyezettség, háttérsugárzás, mert azonnal úgy érzi, hogy egyetlen baktériumtól, egy molekulányi kéndioxidtól és egy nanosievert sugárzástól már meg fog halni. Hiába nyugtatjuk, és magyarázunk sokat, képes elsírni magát ilyesmiken.

Úgy általában fél a betegségektől és a haláltól, de minden mástól is képes szorongani, pl. a bkv-bérlet vásárlásától annyira, hogy gigahisztit művel minden reggel, amikor bérletet vagy jegyet kell vásárolnia (tél óta járt egyedül suliba).

Nagyon anyás. Bújik, szeret, hiányol. Ha a nagyinál alszanak, a kicsik simán szaladnak játszani a búcsúpuszi után, de ő alig akar elengedni, mert hiányozni fogok, ne menjek el, jajajaj.

Könnyen megbántódik, megsértődik, és nagyon kritikus másokkal szemben. Sokszor hisztizik. A legkisebb probléma hatására is arrogáns, követelőző, dühös lesz. Nagyon rossz az önkontrollja, könnyen kétségbeesik. Mindig van következménye a helytelen viselkedésnek, következetesen neveljük, a meghatározott időre telefonmegvonás állandó része a napjainkak, mégse javul a helyzet. Az indulatossága megkeseríti a napjainkat.

Amúgy kitűnő tanuló, zenél, sportol, sok barátja van, és másokkal gyakran nagyon együttérző, konfliktushelyzetben azonban képtelen a szempontváltásra. Imádja a tesóit, nagyon gondoskodó velük, sokat játszanak.

Viszont állandóan elrontja valami miatt a napunkat. Pl. sétálunk a parkba, mindenki tök jókedvű, de neki túlságosan süt a nap, fáj a szeme tőle, a napszemüveg kényelmetlen, és különben se menjünk olyan gyorsan, "nem halljátok, lassabban!!!". Aztán hiszti, szétválunk, egyikünk a kicsikkel megy, másikunk meg kezeli a hisztit a naggyal. De volt már, hogy egyszerűen otthagytuk, ahol van. Opdatalált magától is a játszótérre, mire odaért lehiggadt. Pszichológusnál egy éve voltunk párszor, de egy 5 alkalmas diagnosztikus szakasz után azt mondta a nő, hogy normális gyerek, nincs szükség terápiára, és mivel kicsit épp jobb passzban volt amúgy is, nem erőltettük a dolgot.

Tehetetlennek és tanácstalannak érzem magam. És az egész családi élet kicsit rosszabb őmiatta. Nem tudom, mit rontottam el. Nektek mi a benyomásotok?