Miként élted meg szülőként, hogy kamasz gyereked agya elborút néha, mintha nem is önmaga lenne, annyira kikelt magából?

15 éves fiúnk egy éve produkálta az első ilyen esetet. Nagyjából havonta egyszer élünk meg vele hasonlót. Még akkor is kötekedve szol mindenkihez, amikor valóban nincs rá semmi oka. Addig piszkálódik, amíg vitát nem szít, majd játssza a mártírt, akit mindenki bánt. Hol megemeli a hangját, hol motyog az orra alatt, néha obszcén módon szól vissza, vagy akár elküld bárki melegebb égtájakra. Végső ponton hisztizik, sír, szinte pánik hangulat tőr rá. Majd kifordul magából, annyira bele lovalja magát. Kétszer még légszomja is lett a hisztitől. Legutóbb azt mondta, fél, hogy mi lesz vele, mitől lett ilyen, mi lesz belőle. Fél önmagától. :-o

Néha olyan, mintha személyzavara lenne és két különböző személyként viselkedne. Hiszen, máskor teljesen jópofa, talpraesett, életvidám, kedves, segítőkész.

Már egy éve próbálunk segítséget kérni. Már a helyi gyámügyhöz is fordultunk, de némi érdemtelen tanáccsal elintézték. Kértünk segítséget a körzeti pszichológustól, pszichiátertől, akik még időpontot sem akartak adni. Mikor bejutottunk hozzájuk több hónapos várakozás után, azt mondták semmi problémát nem látnak. Magán úton nem kevés pénzért is elvittük szakemberhez, aki hetek után fogadta a gyereket, de ő is azt mondta semmi gond nincs. Mindezt negyed óra alatt úgy, hogy a gyerek szerint alig beszélgettek. Velünk, felnőttekkel egyik sem beszélgetett el!

Az iskolai pszichológus a napokban fogadta. Közölte, legfeljebb 12 alkalommal találkozhat a gyerekkel, annyit enged neki az oktatási rendszer, ill. szabály. Ő sem talált semmi problémát.

Négy gyermekem van, két házasságból. Kettő már fiatal felnőtt, velük nem voltak ilyen problémák. Minimális kamaszkori vitáik, problémáik voltak csak. Van egy 13 éves lányunk is, vele sincs ilyesmi.