Meghalt a nagymamája, azóta fél egyedül maradni nagyszülővel. Mit tegyünk?

Másfél éve tragédia történt a családban, meghalt anyósom, az akkor 6 éves kislányom nagymamája.

Kislányom nagyon szerette a mamát, sokat voltak együtt, csak pár háztömbnyire laktak a papával, ezért a két nagyszülő sokat vigyázott a lányunkra. (Én is, férjem is sokat dolgozunk sajnos.)

Az a szörnyű, hogy anyósom úgy halt meg, hogy éppen kettesben voltak együtt a lányommal a házban, ő vigyázott rá. A nagypapa elment a város másik végébe kertészkedni, mama otthon maradt a kislánnyal. Lányom elmondása szerint a mama egyszer csak leült a földre, szólt, hogy rosszul van, és kérte az unokáját, hogy szóljon a szomszédoknak.

Mire a szomszédok átjöttek, a mama már eszméletlen volt, de szerencsére ezt kislányom már nem látta, mert a szomszédasszony ezután nem engedte vissza a lakásba (szerencsére). Hívták a mentőket, szívroham, nem tudtak segíteni rajta.

Kislányomat természetesen szörnyen megviselte az eset. Elment egy délutánra a mamához, játszottak, együtt főztek... majd vége. Másfél év telt el, és még mindig sokszor jön át sírva éjszakánként a mi szobánkba.

Ami a fő problémát okozza, még mindig: kislányomnak két nagyszülője maradt: férjem édesapja és az én anyukám. (Apukám már a lányom születése előtt meghalt). Mindkét nagyszülő egyedül él. Nagyon szeretik a kislányt, a gyerek is őket, de anyósom halála óta egyszerűen nem mer velük egyedül maradni (tehát ha senki nincs a házban, csak ő és a mama/papa). Ha ott akarjuk hagyni, ordít, bömböl, már többször elmondta nekem, hogy azért fél, mert biztos a többi nagyszülő is úgy fog meghalni, hogy ő van vele kettesben.

Most első osztályos az iskolában, és csak azért írattam be a napközibe, hogy megoldott legyen a délutáni felügyelete, amúgy sem a napközis tanár, sem az iskolai napközi rendszere (szinte semmi játék, kizárólag tanulás délután is). A nagyszülők szívesen vigyáznának rá, de kislányom erről hallani sem akar, inkább a napközi. Hagytuk már ott egyedül a nagyszülőknél, de végig sírt és már akkor bepánikolt, ha a mama/papa kiment a szobából, és rohant utána....

Van egy nagyon jó barátnőm akit kislányom is ismer, ő pszichológus. Megkértem már párszor, hogy beszélgessen el a lányommal, nem hivatalos keretek között, csak hogy kicsit oldódjon. A kislány a témáról egy szót sem hajlandó mondani neki. Érdemes lenne így elvinnem másik, "fizetős" pszichológushoz? Idegenekkel nagyon félénk, barátnőmmel jól kijön, de még vele sem beszél róla.

Majd biztos elmúlik, mindenki ezt mondja... valamikor... de addig nagyon rossz így ez a helyzet... valakinek hasonló tanácsa, tapasztalata? Köszi!

(Jó hosszú lett, azért remélem lesz, aki elolvassa.)