Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szobatisztaság » Hogyan tovább a szobatisztaság...

Hogyan tovább a szobatisztasággal?

Figyelt kérdés
Kezdünk nagyon elkeseredni, próbáljuk nem kimutatni, de nyilván már nem vagyunk tökéletesek ebben, a legjobb igyekezetünk ellenére. Kisfiam 3 éves múlt a nyáron. Szeptemberben óvodás lett. Előtte még két hetet jár a bölcsibe. A nyári szünetben szépen haladtunk, nem pisilt be, szólt szépen, vagy önállóan elment. Visszament a bölcsibe, az óvoda előtti két hétre, és ott szívbaj nélkül bepisilt. És egyre többet. Elkezdődött az óvoda, három hétig szépen ment neki, vagy ahogy most mondják, állítólag csak visszatartotta. 4. héttől bepisil itthon is, és az óvodában is, és látszólag úgy tűnik nem is zavarja. Egyre kevesebb ivás mellett is rengeteget pisil. Napi 4-5 alsót és nadrágot mosok minimum. Már meggyanúsított minket az óvoda azzal, hogy hordja otthon még a pelust. Pedig már tavasz óta nem kap nappalra pelust. Egyedül éjszakára kapott, és most azt tanácsolták vegyük el azt is, elvettük. Semmi változás, de már szinte semmi másra nem tudunk koncentrálni (előtte csak keveset beszélünk, rendszerint, hogy szóljon, ne a naciba, dicsérjük valamennyi wc-be pisilést, biztatjuk). A munkahelyemen egy görcs vagyok munkaidő végére, hogy mire érkezünk az oviba. Még bizakodnom meg reménykednem kellene, de négy hét alatt már a bizalmamat is elvesztettem. :( Érdekesség, hogy azt mondták az óvó nők, hogy akár az esti alvós pelus bezavarhat. Hát ahogy elvettük tőle pár napja azt is, az eredmény a következő lett: ugyanúgy bepisil, de mivel a kakit mindig kihúzta valahogy addig, hogy vagy este belekakilt az alvós pelusába, vagy reggel ébredés után, így miután búcsút intettünk az esti pelusnak, szépen kakil a wc-be. Tehát szerintem nem zavarhatott be az éjjeli pelenka használata a nappali szobatisztaságába. Miért zavarta anno a kaki ügyben az hogy van-e rajta pelenka? (mert addig nem kezdett el kakilni soha, amíg meg nem győződött meg róla, hogy van rajta pelenka) De pisilésnél, miért nem számít neki, hogy van-e vagy nincs, és simán maradna pisis ruhában?? Segítsetek légy szíves!

2017. okt. 23. 20:25
 1/1 mi a fene ***** válasza:
Én ugyanezt csináltam. Lelki oka van, tedd rá nyugodtan a pelust, és aludjátok ki magatokat.Ne ez legyen a fő téma. hidd el neki is rossz, és ha állandóan a teritéken van a téma, csak ártasz neki. Nyugi, elmúlik.Inni meg adjál neki.
2017. okt. 26. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!